A vezetőtámogató extrák között egy online kapcsolat is szerepel, amely kommunikál a hasonlóan felszerelt autókkal, és segít elkerülni az előre nem látható vészhelyzeteket

A stílus örök, a kupék azonban ma már kevésbé divatosak a fiatal vevők szemében, akiknek akkor is fontos a praktikum, ha sportos autót választanak, ezért tűnnek el a piacról az egykor népszerű háromajtósok. Jelenleg a kis szabadidő-autók és crossoverek között a legnagyobb a növekedés, ezért döntött úgy a Ford, hogy az EcoSport mellett egy újabb modellt mutat be ebben a kategóriában. Az újdonságot – a márka jó szokása szerint – a vásárlók bevonásával tervezték, a Ford tulajdonosoknak a formatervbe, a funkcionalitásba, sőt, a névadásba is volt beleszólásuk.

Eltalált a vezetési pozíció, sportos hangulatú a hagyományos kézifékkar. Masszázsfunkciós vezetőülés is választható

Bár a Pumáról mindenkinek egy kis kupé ugrik be, mindent megtettek, hogy a Fiesta mai divatot követő testvérmodellje crossoverként is izgalmas legyen. Első lépésként a külsejét igyekeztek úgy megálmodni, hogy a célközönség első látásra beleszeressen. Ehhez új látásmódra volt szükség, agresszív helyett szándékosan barátságos formákat rajzoltak, és olyan eszközökkel érték el, hogy dinamikus összképet mutasson, mint például a domborodó sárvédők vagy a kupésan lejtő tetőív. Utóbbi esetében nagy volt a kísértés, mert a fejlesztés következő fázisában kifejezetten praktikus karosszériát alakítottak ki. Ez akár magasan futó tetőt is szükségessé tett volna, de semmiképpen nem akarták feláldozni a látványos dizájnt, inkább más megoldást kerestek.

Övvonalát magasra húzták, és vízszintesen tartották, ezért megváltoztak a karosszéria arányai. A Fiestánál 146 mm-rel hosszabb, 71 mm-rel szélesebb és 54 mm-rel magasabb Puma hátuljában egy 164 literrel nagyobb, 456 literes csomagtartót alakítottak ki, amely akár egy méter széles tárgyakat is be tud fogadni, slusszpoénként pedig egy 80 literes rekeszt képeztek ki a padlója alatt! A MegaBox fantázianevű tároló alkalmassá teszi 1150 mm magas, legfeljebb 50 kilós tárgyak, akár szobanövények szállítására is, ezen kívül az alján egy lefolyót alakítottak ki, ennek köszönhetően a koszos holmik hurcolása után vízsugárral kimosható. A pótkerékről ugyan le kell mondani, de ma már egyáltalán nem ritka, hogy kihagyják a számításból, mivel jelentősen megnőtt az új autókra szerelt felnik átmérője.

A Titanium elegáns, az ST-Line kivitel (képünkön) sportos hangulatú. Egyes üléshuzatok levehetők és gépben moshatók. Átlagos testalkatú felnőttek is elférnek a hátsó sorban. Az opciós listán kétrészes, nyitható üvegtető is szerepel. 456 literes befogadóképességen túl még egy 80 literes, padló alatti rekeszt is rejt a csomagtartó, amely a lefolyó segítségével vízzel mosható

A praktikum viszont kifogástalan, a csomagtérpadló alaphelyzetben közel sík felületet képez az osztva dönthető üléstámlával, de szükség esetén egy mozdulattal rögzíthető a hátsó ülés mögött. A kalaptartót a láblendítéssel is nyitható ajtóra erősítették, rugalmas anyaga akkor is lehetővé teszi az ajtó lecsukását, ha a poggyász túllóg rajta. Terhelhetősége a vezetővel (75 kg) együtt 480 kg. Utastere kisautós mércével tágas, sem a tető, sem az ajtók, sem a vállak nincsenek túl közel. Hátul a lapos tető ellenére felnőtteknek is elegendő a fejtér és a lábak is jól elférnek. A formák a legújabb Fordokból ismerősek, egyszerű, funkcionális, helytakarékos a kialakítás. A műszerfal ugyan hosszabb a mostanában megszokottnál, de ez nem rontja el a kilátást, a vezetőülésből látszik a motorháztető két szélső domborítása. Az övvonal magas, az ablakok kicsik, ez azonban inkább a biztonságérzetet, mint a klausztrofóbiát növeli. Bár a rekeszek közepes méretűek, jó helye van az apróságoknak és a telefont is indukciós töltővel felszerelt zsebben tárolhatjuk. Teljesen digitális a műszeregység, a 12,3 colos kijelzőn eltérő kiosztású és színezésű műszerek is megjeleníthetők, attól függően, hogy milyen üzemmódot (pl. Sport vagy Eco) választunk.

A Fiestához képest 95 mm-rel megnövelték a tengelytávot, 58 mm-rel a nyomtávot, de a futómű felépítését és hangolását is megváltoztatták

A modern vezetőtámogató asszisztensek és a multimédiás extrák jelenléte már önmagában is piacképessé tenné az új Pumát, a mérnökök azonban a harmadik fázisban igazi élményautót faragtak belőle. Bár a szigorodó előírások miatt egy 48 voltos hibridrendszerrel szerelték fel, amely a fékezési és a gördülési energiát visszatáplálja, ez a megoldás is azt igazolja, hogy a Puma a vezetés szerelmeseinek választása! Tömegét és súlypontját alacsonyan tartották, futóművét (elöl MacPherson, hátul torziós híd), valamint kormányzását sportosra hangolták, váltója pontos, masszív. 1,0 literes, háromhengeres 125 vagy 155 lóerős turbós benzinessel kezdik a gyártását, hatfokozatú kézi váltóval (a dízel és az automata kivitelek májusban érkeznek). A nemzetközi bemutatón a gyengébbik változat is lehengerlően teljesített a szűk szerpentinen. A plusz nyomatéknak hála alacsony fordulatról is meggyőzően gyorsít, megingathatatlanul veszi be a kanyarokat, a fékrendszert is intenzív használatra méretezték. Az erősebbik motor négyhengerest sejtető teljesítményt, az ST-Line kivitel még stabilabb futóművet és vérpezsdítő motorhangot tartogatott. Biztosan felkavarja majd a kategóriát!