A Hyundai 12 csapat részvételével rendezte meg a Future Automobile Technology Competition elnevezésű versenyét, amelynek célja a különböző technikával ellátott önvezető autók tudásának összehasonlítása volt.

Nehezítésként a résztvevők az általuk kifejlesztett érzékelőket és vezérlő-számítógépet a gyár által biztosított autókra kellett felszerelniük, nem azzal a konstrukcióval indultak, amivel a fejlesztés során dolgoztak. A kétnapos viadal első napján még minden rendben ment, azonban a második napon már komoly fejfájást jelentett a csapatoknak, hogy éjjel eső esett, így víz borította a tesztpályát. Először is itt van a KAIST Unmanned Systems Research Group autójának teljesítménye száraz körülmények között:

Nem túl gyorsan, de gond nélkül teljesíti a pályát a robotautó. Aztán következett a második nap, amikor a csapat szerint „nem voltak ideálisak a körülmények”, de hát egy autóvezető tudja, hogy ez nem egy különleges dolog. Szóval itt van ugyanaz az autó, ugyanazon a pályán, egyedüli eltérés a vizes aszfalt:

A kamerák és a környezetet vizsgáló lézer egyszerűen nem tudja felismerni, hol vannak a pálya határai, a gyalogosokat (bábu a pálya szélén) és a táblákat se érzékeli rendesen, kígyózva halad az úton a kocsi, mintha egy részeg ember vezetné. Ezt elnézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy még csak gyerekcipőben jár a robotautó-technológia. És ne feledjük, itt ideális infrastrukturális körülmények között zajlott a verseny, például Magyarországon nem jelzi felfestés az utak szélét, ami egy fontos információt adna a robotautóknak a sáv tartására. Egyébként még nem a KAIST csapat autója járt a legrosszabbul a második nap, ahogy azt az alábbi beszámolóban is láthatjuk:

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!