Miközben repültünk az új 7-es portói menetpróbájára, azon tűnődtem, vajon az autóválasztásban korlátlan hatalmú cégvezető, vagy mondjuk a 7-es főállású sofőrje lennék-e szívesebben? Különös élethelyzet lesz majd, ahogy a felsővezetés szintjén konfigurálják a BMW új luxuslimuzinját, hogy aztán annak jobb hátsó ülésén utazzon a „góré”, miközben a volán mögött egy minden korábbinál jobban kényeztetett és kiszolgált vezető szája szalad a füléig elégedettsége okán…

A tablet segítségével akár felsőtestünket is átmozgathatjuk A tablet segítségével akár felsőtestünket is átmozgathatjuk

Ez az a kategória, ahol nincs helye ígérgetésnek, ahogy kísérletezgetni sem illik különböző szemfényvesztő megoldásokkal. Itt minden a pazar életérzést, a maximális összhangot és a makulátlanságot tolmácsolja – egyébként így működik ez a „germán szentháromság” másik két ikonjánál, az Audi A8-asnál és a Mercedes-Benz S-osztálynál is. Mindemellett ugyanakkor teljesen természetes, hogy aki éppen a legfrissebb a piacon, annak kutya kötelessége előállni úttörő vívmányokkal. Az új 7-es például a szegmens első modellje, amelyben ipari előállítású szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) alkot korszerű kombinációt az acéllal és az alumíniummal. Ez a vegyes anyaghasználat jóval szilárdabb utascella kialakítását tette lehetővé, s nem mellesleg nagyban hozzájárult, hogy típuselődjénél átlagosan 130 kilogrammal könnyebb legyen az új generáció.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A műszaki parádét persze gond nélkül folytathatnánk, a hatféle színárnyalatban beállítható Sky Lounge napfénytetőtől kezdve a gesztusvezérlésű infotainment-kezelésen át a 600 méterre (!) világító lézerfényszórókig, a lényeg azonban sokkal inkább az összhatásban rejlik. Mert aligha lesz olyan megrendelő, aki valamennyi extrát egyetlen 7-es példányban kívánja felsorakoztatni, mindenesetre lenyűgöző, ahogy a BMW a bőség zavarát keltve elénk gördítette az új zászlóshajót.

Korszerű hármas anyaghasználat a karosszériaszerkezetnél. A nyújtott tengelytávú verzió 14 centivel hosszabb az alapkivitelnél Korszerű hármas anyaghasználat a karosszériaszerkezetnél. A nyújtott tengelytávú verzió 14 centivel hosszabb az alapkivitelnél

A vezetési próbát a V8-as ikerturbós csúcsmodellel (hosszú tengelytáv, xDrive) kezdtem, nyitásként Porto külvárosában, majd autópályán és a meseszép Douro-völgy szerpentinjein. Mindez elegendő környezeti merítés volt ahhoz, hogy megállapíthassam: a BMW még az L-verziónál is gondosan ügyelt a vezetési élmény megtartására, s bár az utasteret brutálisan elszigetelték valamennyi külső zajtól, intenzív gyorsításkor azért beszűrődik valami a 450 lovas erőmű orgánumából. A hosszú tengelytávnak köszönhetően roppant stabilan fut és az úthullámokat is méretével arányos fölénnyel semlegesíti a 7-es – az Executive Drive Pro kiegészítő futóműszabályzás az útfelület érzékelt egyenetlenségeit is tekintetbe veszi a csillapításszabályzás során. A kormányzás precíz, s még véletlenül sem merült fel bennem, hogy egy ilyen nagy testű autót terelgetek, méretei abszolút beláthatók, kezelhetők.

A Heat Comfort menü segítségével az ülések mellett a kormánykereket, az ajtókartámaszokat és a középső könyöklőket is fűthetjük. Digitális műszergrafika, többféle megjelenítéssel, okostelefonok módjára zoomolhatunk a képernyőn A Heat Comfort menü segítségével az ülések mellett a kormánykereket, az ajtókartámaszokat és a középső könyöklőket is fűthetjük. Digitális műszergrafika, többféle megjelenítéssel, okostelefonok módjára zoomolhatunk a képernyőn

Ugyanennek a modellnek a jobb hátsó „elnöki” férőhelyén aztán más dimenzióba kerültek a dolgok. Az anyósülés gombnyomásra előresiklott, lenyílt a finom kárpitozású lábtartó, közben az előttem lévő hatalmas monitoron kiválasztottam egy helyi zenei csatorna műsorát, a kartámaszból kiemelkedő tableten pedig az ülés valamennyi kényelmi funkcióját testre szabhattam – a hosszú utazások során alapvető testmozgatási tanácsokkal szolgáló Vitality Programmal együtt.

Az automatikus szintszabályozású légrugózás és az adaptív menetdinamikai program is szériatétel Az automatikus szintszabályozású légrugózás és az adaptív menetdinamikai program is szériatétel

A rövid tengelytávú sorhatos dízel sem dolgozik idegenül a 7-esben. Indításkor ugyan diszkréten tudatja gázolajos mivoltát, menet közben azonban minden kisimul, a hang zéróközelbe csökken, a legújabb generációs nyolcfokozatú ZF automatikus sebességváltó pedig valamennyi forgalmi szituációban tudja a dolgát. Ha úgy hozza a helyzet, az Eco Pro menü vezérlése akár 160 km/óránál is aktiválja a vitorlázó programot, így gondoskodva arról, hogy a gyár által vállalt szemtelenül alacsony fogyasztás ne csupán katalógusadat legyen. Ja, a dimbes-dombos, a fedélzeten háromfős, kézipoggyászos (középterhelés) menet végén 8,8 literes átlagot mutatott a fedélzeti számítógép, ami több mint dicséretes egy luxuslimuzintól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!