A Seat Leon harmadik, aktuális nemzedékével bejöttek a Seat számításai, olyannyira, hogy tavaly már a Leon volt a márka legnépszerűbb modellje (azelőtt az Ibiza), így a martorelli gyárban bevezették a harmadik műszakot és 600 fővel bővítették a létszámot. Végül is a típus sikere már csak a paletta szélessége miatt is érthető, hiszen a hagyományos három- és ötajtós mellett létezik belőle kombi és emelt hasmagasságú szabadidő-autó (X-Perience), most pedig itt a Cupra sportverzió puttonyos változata. A három- és ötajtós Cuprákhoz hasonlóan itt is a 2,0 literes, benzines turbómotor teljesít szolgálatot 265 vagy 280 lóerővel, amihez persze hozzáigazították a külsőt. A Seat jó ízléssel nyúlt az autóhoz, igazság szerint azonban a néhány Cupra-logó, a sportos felnik és az agresszívabb orrkialakítás sem árulják el igazán, hogy mennyire gyors az újdonság.

Látványosak és remekül tartanak az Alcantara kárpitozású sportülések Látványosak és remekül tartanak az Alcantara kárpitozású sportülések

Kettős személyiséggel rendelkezik az új Seat

Ameddig a Drive Select rendszer Comfort programját használjuk, addig egy kényelmes családi kombiról van szó, amely ugyan feszesen rugózik, de igazából semmilyen kompromisszumot nem igényel. Ha viszont élesítjük a Cupra üzemmódot, mintha egy másik dimenzióba kerülnénk: a szervorásegítés minimálisra csökken, az adaptív gátlók felkeményednek, a DSG-váltó pedig megemeli a fordulatszámot.

Lehetne azért izgalmasabb a belső. Ennél vadabb belső - gyárilag - nincs Lehetne azért izgalmasabb a belső. Ennél vadabb belső – gyárilag – nincs

A menetpróba helyszínéül szolgáló spanyolországi Castelloli versenypálya alaposan feladja a leckét az autóknak, a tapadási problémák vagy a terhelésváltási negatívumok gyorsan előjönnek. Nos, ahhoz képest, hogy fronthajtású autóról van szó, meglepően szerény a hajtási befolyás, az elektronikus diffizár áldásos hatása minden gyorsításnál érződik. Ha pedig a sofőr nem szereti, hogy az elektronika lépten-nyomon beleszól a dolgába, elég az ESP-t a „megengedőbb” programba kapcsolni, és ekkor már szépen táncba vihető a far. Érdekes, hogy általában a kézi váltós sportmodellek sokszor közvetlenebbnek tűnnek, mint automata társaik, ezúttal viszont az a helyzet, hogy a DSG-váltós kivitelek a mérgesebbek. Az ST Cupra manuális váltója érzésre semmivel sem különbözik egy mezei Leonétól, a kissé határozatlanul megvezetett kar után a duplakuplungos automatával ellátott verzióval nagyobb móka volt menni – a kormányfülek meghúzására nagyon gyorsan reagál a vezérlőelektronika. A komoly teljesítmény miatt sem vehette félvállról a Seat a fékek kérdését, az eredmény pedig több mint meggyőző, legalábbis a Performance Pack keretében kínált Brembo fékekkel mindenképpen. Az elöl 370 mm-es tárcsákat felvonultató rendszer fáradhatatlannak bizonyult a nyúzópróba után is, az viszont tagadhatatlan, hogy városi közlekedésnél kicsit szokni kell az ember lábának a nyomáspontot, mert a legkisebb érintésre is harap.

A full-LED-es fényszórók alapáron járnak a modellhez A full-LED-es fényszórók alapáron járnak a modellhez

Érdekes, hogy a belsőre is jellemző a külső kapcsán említett visszafogottság, hiszen a szürke számlapos műszerektől, vagy a Cupra-feliratos kormánytól nem megy feljebb a pulzusunk. Bezzeg az ülésektől! Előre olyan sportfoteleket (a háttámla és a fejtámla egyben van) kapott a modell, ami ritkaság, ráadásul annak ellenére, hogy kagylós kialakítású, a kényelem területén is meggyőző. Az 587 literes raktér a hátsó üléseket előrebillentő kallantyú meghúzásával közel 1,5 m3-esre bővülhet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!