Új időszámítás vette kezdetét kontinensünk egyik legnagyobb és legjelentősebb autós-motoros seregszemléjén, a Bolognai Motorshow-n, amelyet tavaly decemberben immár 31. alkalommal rendeztek meg. Az Autógyártók Nemzetközi Szervezete, az OICA felvette a Bolognai Motorshow-t a világ legfontosabb autós szakkiállításai közé, a párizsi, a frankfurti, a genfi, a tokiói és a detroiti szalonok mellé! A Motorshow egyúttal új nevet is kapott, így mostantól a Nemzetközi Autószalon elnevezés is jár a bolognai rendezvénynek.  Ez az elismerés alapjaiban megváltoztatta az olaszországi esemény koreográfiáját. Az autók teljes mellszélességgel átvették a főszerepet Bolognában. A kiállítócsarnokokban 14 világ- és 12 európai újdonságot lepleztek le, s 27 különböző autós viadalt láthatott a több mint 1,2 milliós nézősereg december 7. és 17. között. Az autók előretörése ugyanakkor egyet jelentett azzal, hogy a Motorshow-n bizony háttérbe szorultak a motorkerékpárok. Bolognában csak három rövidpályás motorversenyt tartottak meg, de ami a legfontosabb: az elmúlt évek gyakorlatától eltérően egyetlen motoros világpremierre sem került sor!

A kétkerekűek híveinek persze nincs okuk csüggedésre, elég talán egy pillantást vetni két olasz gyártó, a Bimota és a Terra Modena idei újdonságainak Milánóban bemutatott kínálatára. (Lapunk következő számában egyetlen masináé, a 2007-es R1-es Yamaháé lesz a főszerep.)

Bimota

A legendás olasz márka három éve még a teljes csőd szélén állt, jelenleg viszont egyre stabilabbá kezd válni a helyzete. E tendencia bizonyítéka a 2007-es modellválaszték bővülése. A 2005-ben bemutatott DB5 superbike gépet egy év alatt felfrissítették, s immár kétféle verziója, a sportos DB5R és a kétszemélyes DB5S is kapható, a futurisztikus Tesinek pedig kijött a harmadik generációja, a Tesi 3D Concept.

A DB5R blokkja továbbra is a jól ismert léghűtéses, 1000 cm3-es Ducati erőforrás, ám futóműve, fékrendszere és kuplungja teljes egészében új fejlesztés eredménye. A DB5R új Öhlins lengéscsillapítókat kapott, s a hátsó traktusát is megemelték a jobb vezethetőség érdekében. Az első féktárcsák immár nagyobb átmérőjűek: 298 helyett 320 milliméteres tárcsákat helyeztek el a motoron, a négydugattyús féknyergeket pedig radiálisan rögzítették. A DB5R ezenkívül pattogásgátló kuplunggal és karbonidomozással is büszkélkedhet. Az utasüléssel ellátott DB5S legnagyobb újdonsága a blokk, hiszen a motor megkapta a Ducati új 1100 cm3-es erőforrását, amelynek módosították az elektronikáját, s így nyomatékosabb lett az alsó fordulatszám-tartományban.

A Bimota a gyár történetének első számú ikonjával, a Tesi harmadik generációjával, a Tesi 3D Concepttel okozta a legnagyobb feltűnést. Az elődhöz, a Tesi 2D-hez viszonyítva ugyanis a Tesi 3D erőforrása már az új 1100 cm3-es Ducati blokk, amelyhez a vezérlőelektronikát a Bimota fejlesztette. A Tesi 3D fejidomot kapott, s a kipufogórendszere is új. A végdob már nem a blokk alatt, hanem a farokidomban húzódik. A legnagyobb újdonságot a hátsó lengővilla jelenti. A zártszelvény alumínium lengővillát felváltotta az acél csővázas lengővilla, a Tesi teljesen egyedi első kerékagykormányzása azonban továbbra is megmaradt. A Tesi 3D Concept – amelynek 15 milliméterrel hosszabb a tengelytávja, továbbá három literrel nagyobb a tankja – csak 29 darabos exkluzív szériában készül majd, s az összes modellen egy aranytáblán tüntetik fel a tulajdonos nevét.

Terra Modena

A pár éve alapított kicsiny olasz márka exkluzív szupermotója, a 198-as még egyedibb változatával, a szintén a Ferrarival kifejlesztett 198 Reserve-vel szeretne hódítani a jövőben. A 198 Reserve egyhengeres, négyütemű blokkja 60 lóerőt teljesít, míg szinte az egész felépítménye és felnijei karbonszálas anyagból készültek. Talán éppen ezért nem meglepő a 198 Reserve ára sem: 22 ezer eurót, azaz kb. 5,8 millió forintot kérnek érte!