A tuningkipufogók piacán jelentős szereplő a Borla, amely minden autónak igyekszik jobb hangot adni – és ezt az elektromos jövőben is csinálni fogja. A legjobb példa erre a Mustang Mach-E-ben bemutatott rendszer, amely több paraméter alapján szimulál egész élethű V8-as hangot a villanymotoros szabadidő-autónak.

Egyelőre még nem kapható a rendszer, de csak idő kérdése, mikor lesz az elérhető, a Shelby American például már átvette a megoldást az általa átépített Mustang Mach-E számára. A Las Vegas-i cég új első lökhárítóval javítja az akkumulátorok hűtését, és látványos „szellőzőnyílás” érdekében áldozza be az első csomagtartót. Az utastérben Recaro kagylóülések jelentik a változást.

Carrol Shelbyt 2012-ben bekövetkezett halála előtt is érdekelte már az akkumulátoros-elektromos autó, de már nem érte meg annak piacra dobását. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyelőre csak optikai tuningot kínálnak a Mustang Mach-E-hez, a teljesítménynövelésen külső partnerek segítségével még dolgoznak. Pontos időpontot nem mondtak, de azt igen, hogy a Shelby American 2023-ban esedékes 60. születésnapján a teljes hajtás-palettát lefedő (tanulmány) kínálatot mutatnak majd meg.

A Borla Active Performance Sound nevű villanyautó-műhang rendszer fejlesztése folyamatban van, az alkalmazásból vezérelhető hangot kibocsájtó rendszert univerzális, azaz bármilyen villanyautóbe beépíthetőnek készítik, és egyelőre még csak a Mustang Mach-E-ben próbálták ki azt. A hangszórók által sugárzott hang egyébként Borla sportkipufogóval szerelt, professzionális körülmények között rögzített motorhangok alapján lett megalkotva.

https://youtu.be/rp2Q0uHWBFM