A Dacia 1999. július 2-án került a Renault fennhatósága alá, s a meglévő román típusok „pofozgatása” után a 2004-es Logan volt az első modell, amelyiket már a franciák tervezték, saját technikai készletük felhasználásával. Akármilyen olcsó is volt, pofonegyszerű formaterve és finoman szólva is igénytelen utastere miatt sok kritikát kapott, úgyhogy a második generáció főleg ezeken a területeken fejlődött tovább.

Néhány krómdísz és kályhaezüstberakás oldja a műanyagos hangulatot. A műszerfal jól áttekinthető, a kezelés egyszerű Néhány krómdísz és kályhaezüstberakás oldja a műanyagos hangulatot. A műszerfal jól áttekinthető, a kezelés egyszerű

Egészen pofás az új Logan, és vállalható a hátulja is. Az utastér továbbra sem flancos, de beülve legalább már nem akarjuk felvágni az ereinket. A műszeregységen kívül a kapcsolók és kezelőszervek többsége is korábbi Renault modellekből ismerős, akárcsak az ergonómiai bakik: a kürt az indexkapcsoló végére, míg az ablakemelők kapcsolói a középkonzol aljára kerültek, a váltókar előtti dupla italtartó pedig csak a kisebb poharakat, palackokat tartja biztonságosan.

Ugyanakkor a helykínálat hosszában igazán nagyvonalú, a hátsó lábtér például némelyik kompaktautónak is javára válna, egyedül széltében szűkös a Logan. Azért négy felnőtt és a poggyászaik kényelmesen elférnek a kocsiban: az 510 literes csomagtérből ugyan sok helyet rabolnak a lengőzsanérok, de az alapmodellt kivéve – az osztottan dönthető támlákkal – bővíteni is lehet.

Az ülőlapok lehetnének hosszabbak, de a kényelem rendben van. A láb- és a fejtér bőséges, ám szélességével a kisautókat idézi a Dacia Az ülőlapok lehetnének hosszabbak, de a kényelem rendben van. A láb- és a fejtér bőséges, ám szélességével a kisautókat idézi a Dacia

Az 1 990 000 forintos vételár tükrében persze mindezek felett képesek vagyunk simán szemet hunyni. Ennyiért van defektjavító készlete, szervokormánya és 1,2-es, 16 szelepes benzinmotorja 75 lóerővel, széria a menetstabilizáló, a négy légzsák, valamint az Isofix gyermekülés-rögzítő pontok. Az igazsághoz tartozik, hogy az Access „fapados járat” csak fényezetlen, fekete műanyag lökhárítókat, kilincseket és tükörházakat kap, s ahogy a régi, szép időkben, az ideális vezetési pozíció kialakítását csupán az ülés előre-hátra tologatásával és a háttámla állításával tehetjük meg.

Szűk nyílás mögött öblös csomagtér. A támla 60:40 arányban dönthető Szűk nyílás mögött öblös csomagtér. A támla 60:40 arányban dönthető

A 2 390 000 forintos Arctic „csúcsfelszereltségű” tesztkocsiban már a kormány és a vezetőülés magassága is szabályozható, továbbá első elektromos ablakemelőkkel, elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrökkel, manuális klímával, MP3-kompatibilis, CD-lejátszós rádióval és USB-csatlakozóval, fedélzeti komputerrel kényeztet a Dacia. Aki ennél is többre vágyik, jutányos árú extrák (15 colos alufelni, metálfény, pótkerék, könyöktámasz, bőrkormány és sebváltó, bőrkárpit, tempomat, tolatóradar, érintőképernyős multimédiás és navigációs rendszer Bluetooth-os kihangosítással) közül szemezgethet.

A futómű tökéletes a hazai útviszonyokhoz

Az alapmotor tisztességesen viszi a Logant, ha csupán a forgalom ritmusát szeretnénk tartani, különösebben nyüstölni sem kell. Ez már csak azért is előnyös, mert 3000-es fordulattól egyre jobban, egészen az üveghangig felerősödik a motorzaj. Teljesen megúszni nem fogjuk, mert előzéskor és emelkedőn ajánlatos visszagangolni a kulisszában hosszú utakon, de viszonylag pontosan kapcsolható ötfokozatú sebességváltóval, majd pörgetni a négyhengerest. 130 km/órás sztrádatempónál 4000-nél cövekel a fordulatszám, így ekkor már fárasztók a menetzajok – szóval a Logan nem a legideálisabb utazóautó. Ilyenkor az étvágya is megjön, s amíg városban akár 6,5 liter környékén is elmászkálhatunk, addig autópályán bőven 7,0 liter felett eszik. A futómű hangolása viszont abszolút „Kelet-Európa-kompatibilis”, ügyesen lépi át a kisebb-nagyobb úthibákat, és egészen komfortos a rugózása. Cserében átlagosan fogja az utat, kanyarban viszonylag hamar elveszíti a tapadást és tolni kezdi az orrát, a kelleténél erősebb oldaldőléssel fordul, míg nagy sebességnél oldalszélre érzékeny. Persze ezekkel együtt a kissé indirekt kormányzás sem igazán zavaró, hiszen úgysem a szerpentineken fogunk veretni a Daciával.

A második generációs Logannal telibe trafálták, milyennek kell lennie a tökéletes olcsóautónak: immár vállalható a forma és a belső, megfelelő értékekkel bír és bombasztikus áron adják. Egyszóval a Logan az olcsóautók királya!

Az egyszerű futóművet a balkáni útviszonyokhoz hangolták. A garancia 3 év vagy 100 ezer kilométer Az egyszerű futóművet a balkáni útviszonyokhoz hangolták. A garancia 3 év vagy 100 ezer kilométer

TETSZETT
– verhetetlen ár-érték arány
– helykínálat, csomagtér
– vállalható formaterv, belső
– elérhető árú extrák

NEM TETSZETT
– menetzajok nagy sebességnél
– fogyasztás

ÖSSZEGZÉS
Ha az autózásból ki tudnánk zárni az érzelmi faktort és racionálisan mérlegelünk, a hazai útviszonyokhoz, az aktuális üzemanyagárak és szabálysértési tételek mellett a Logan tökéletesen megfelel az alapvető mobilitási célokra. A többi már csak a hozzáadott érték…

Dacia Logan 1.2 16V
Összlökettérfogat: 1149 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 55 kW (75 LE) 5500/perc
Max. forgatónyomaték: 107 Nm 4250/perc

Hossz./szél./mag.: 4347/1733/1517 mm
Tengelytáv: 2634 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1493/1476 mm
Fordulókör: 10,68 m
Saját tömeg/teherbírás: 974/531 kg
Csomagtér: 510 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 14,5 s
Maximális sebesség: 156 km/h
Város/országút/vegyes: 7,6/4,9/5,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 135 g/km
A modell alapára: 1 990 000 Ft (1.2 16V Access)
A tesztelt modell ára: 2 390 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!