Lohin Viktor 2008-ban vásárolta vadiújként a Swiftjét, és egy év autózás után kezdte tuningolni. Spoilerek, új felnik kerültek az autóra, majd fóliázták az üvegeket. Egy törés után aztán „mérgesítették” a motorháztetőt, előre angyalszem fényszórókat, hátra pedig kristálylámpákat szereltek be. Mindent, ahogy diktálta a divat.

A fényszóróban a helyzetjelzők fehér fényű LED-ek. Szép munka a rácsozás A fényszóróban a helyzetjelzők fehér fényű LED-ek. Szép munka a rácsozás

Viktor sokáig így járt az autóval, azonban új tuningirányzatok indultak, s öt évvel a vásárlás, négy évvel pedig az első tuningolás után követni kellett azokat. Így ismét hozzányúlt a Swifthez. Eladta a régi Autoplastika első lökhárítót és a Fönix tuningtól vásárolt újat, amit utóbb módosítottak, hogy beszerelhetők legyenek a ködlámpák. Megjegyzendő, hogy a hátsó lökhárító maradt a korábbi Fönix-darab.

A mélyközépsugárzóknak az ajtók alján, a magasaknak a visszapillantó mögött alakítottak ki fészket A mélyközépsugárzóknak az ajtók alján, a magasaknak a visszapillantó mögött alakítottak ki fészket

Keményítés, ültetés és nagy hifi

A tuningmunkában a Fanat-X csapat segítette, ahol Dávid találta ki az új megjelenést. Feketére fújták a 16 colos felniket, majd gyöngyházfehérre fóliázták a karosszériát. A korábbi designból maradt a részben fekete motorháztető és a fekete tető. A színtalálkozások közé piros csíkot ragasztottak, ez jelzi a vonzódást a ralihoz.

A munka majd egy hónapig húzódott, mert több apróság
is közbejött, például meg kellett erősíteni a lökhárítókat. Sportrugókat szereltek a kocsi alá, így az ültetés elöl-hátul 4 cm. Nem is baj, hogy keményebbek a rugók, mert időközben a csomagtartó megtelt hificuccokkal.

Ide bizony semmi sem fér, de ez nem is lehet cél. A csomagtartót szinte teljesen kitölti a mélyláda és a hifi két erősítője Ide bizony semmi sem fér, de ez nem is lehet cél. A csomagtartót szinte teljesen kitölti a mélyláda és a hifi két erősítője

Hátul lakik két Vibe Slick erősítő, az egyik hajtja a mélyládát, a másik a két első szettet. Utóbbiak márkája is Vibe, felülre építettek be oldalanként 1-1 csipogót, a térképzseb helyére pedig oldalanként 2 mélyközépsugárzót.

Hátulról is fickós, illik a lámpa az új színhez. A kipufogóhang férfias Hátulról is fickós, illik a lámpa az új színhez. A kipufogóhang férfias

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!