A porig ültetett Golffal és tulajdonosával, Martin Gopommal a Faakersee partján találkoztunk. Kultikus helyen, ahol már a Wörthi-tavi GTI-találkozó előtt két héttel megjelennek a fanatikusok.

Az autó sportos megjelenése és hangja alapján akár VR6-os is lehetne, de épp a kínálat másik oldaláról jött: motorja csupán egy 1.4 16V erőforrás. A kis négyhengeres kapott egy Supersport kipufogórendszert, így azonnal evezhetünk is érdekesebb vizekre.

Fényezés díszíti az utólagos, légzsákos sportkormányt Fényezés díszíti az utólagos, légzsákos sportkormányt

A színkontraszt és az ültetés a lényeg

Martin 8 éve vásárolta az autóját, mint első példányt, akkor 56 000 kilométerrel. Sokáig nem is nyúlt hozzá, ám később izgalmas társaságba keveredett, a mannheimi Unique Car Society klub tagjaival ismerkedett meg. Nagy hatással volt rá a csapat, ennek megfelelően szépen kezdett átépülni az autó. Martin a tanácsok alapján letisztította a karosszériát: eltűntek a díszlécek és a feliratok, majd néhány centiméterrel megtoldotta a lökhárítókat, pont annyira, hogy a légrugókat alaphelyzetbe téve érintsék az aszfaltot. Jól néz ki az egybenyitott alsó légbeömlő, ami a szintén feketére fényezett felső hűtőráccsal harmonizál. Az indexek mellett szintén fekete a jelvény, a visszapillantó tükrök kerete, az antenna, az amerikai változatú GTI hátsó lámpa, az V-ös Golf stílusú első lámpák betétje.

Bőr sportülések, a színvilág fekete-fehér Bőr sportülések, a színvilág fekete-fehér

Hasonló a stílus az utastérben, ahol az eredeti színek helyett most a fekete és a fehér az úr. A König K500-as ülések határozzák meg a belső teret, de apró kiegészítő műszerekből sincs hiány. A voltmérő és az airride nyomásmérőjét az A-oszlopon fedezzük fel. Alcantarával vonták be a műszerfal alatti részeket, az összes tetőoszlopot és a tetőkárpitot is. A tulaj pinstrippelt, bőrözött Raid kormányt választott, ez most a divat. Kuriózum gyanánt fehérre fényezett R32-es szellőzőrácsok és fehér bőrrel bevont könyöklő kerültek még az utastér első szektorába.

Még a rejtett részletekre is odafigyelt az építő: kipufogó-tetoválás Még a rejtett részletekre is odafigyelt az építő: kipufogó-tetoválás

Hátra saját építésű hifiinstalláció került. 1×4 csatornás monoblock erősítőt, Infinity kétutas hangszórókat, Alpine R subwoofert, Dietz 3F kondenzátort használt a zeneértő Golf-rajongó. A kocsi alá Koni lengéscsillapítókkal ötvözött légrugós rendszert építettek. A 19-es BBS GT 004-es felnikre 215/35-ös Hankook gumikat húztak.

Hátra is amerikai lökhárító került, extra kis méretű rendszám-hellyel Hátra is amerikai lökhárító került, extra kis méretű rendszám-hellyel

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!