Az Europa volt a Lotus belépőmodellje 1966-1975 között, amely felépítésében – X alakú gerinc, műanyag karosszéria – a bevált receptet követte, a technikája azonban a Renault 16-osból származott. Később a kezdeti 82 lóerős motor mellett jöttek erősebb négyhengeresek is, de az utcai autónak 126 lóerőnél vége volt. Bőven van tehát tartalék az autóban, amit a japán Re-Amemiya műhely megpróbált teljesen kiaknázni.

Teljesen átalakították a karosszériát, amelyen csak az ajtókat hagyták változatlanul. Előre Porsche 911-es fényszórók kerültek, hátul nagyobb kerekeknek alakítottak ki helyet, és a gyári lámpákat is lecserélték minimális méretű LED-es darabokra.

Természetesen a technika se maradhatott változatlanul, a gyári Renault vagy Ford négyhengeres helyére egy Mazda 20B három tárcsás, 1962 köbcentis kamratérfogatú Wankelmotor kerül, megfosztva a két turbótól – a tömeg nem éri el a 700 kg-ot, így is elég fürge az autó. A kis méretű motort előrébb tudták tolni, váltónak egy 5 fokozatú Subaru egységet választottak. Biztosra mentek a hőháztartással kapcsolatban, valódi arany hőpajzsok és extra méretű hűtőberendezést kapott az eredetileg nem a nagy hőterheléssel üzemelő Wankelmotor számára tervezett autó.

Újak a rugók, és lengéscsillapítók a felfüggesztésben, és AP Racing fékrendszer került beépítésre – a finomhangolás még hátravan, de nagyjából 300 lóerőre számítanak az alkotók, akik egyébként mindössze egy hónap alatt építették meg az autót.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!