Jól leolvasható a magasan lévő digitális műszeregység, a szellőzés kezelésénél szokni kell a vegyes – fizikai gombok és menü – kezelést. Fotó: Stefler Balázs

Nekem alapból tetszik a Peugeot 208-as, azaz a képen látható konfigurációban. Az egyetlen felár nélkül választható szín, a Faro-sárga metálfény jól áll a karosszériának, a GT Line változathoz adott fekete kerékjáratperem ugyanakkor szerintem felesleges. A kocsi elején világító „szemfogak” a méreténél nagyobb presztízst adnak haladás közben, a C-oszlop jellegzetes formája és domborítása a 205-öst idézi fel azokban, akiknek még mond valamit ez a mára az utakról szinte teljesen eltűnt kisautó. Egészen jól álcázzák a formatervezők, hogy az ajtók egy kicsit elcsúsztak kívánt helyzetükhöz képest. 190 centis magasságommal nekem elöl az okoz nehézséget, hogy a kihúzott kormánytól alig férek a B-oszlop mögé tolt ülésbe, hátul pedig épp az első ülés támlája gátolja, hogy az ember kényelmesen be tudjon lépni a lábtérbe. A hátsó üléstámla bő tíz centivel az ajtónyílás mögött található, szóval ennyivel hátrébb tolt ajtónyílásokkal sokkal kényelmesebb lenne a ki- és a beszállás. A hátsó sor térkínálata egyébként alulról közelíti a kategória átlagát, kisgyermekekkel még élhető a tér, de nyurga kamaszokkal már érezni a korlátokat.

Kényelmesek az első ülések, de a második sorban épp csak megfelelő a térkínálat. A hátratolt első ülés megnehezíti az ide beszállást

A vezetési élményt helyezik előtérbe a kis átmérőjű kormánnyal és a szélvédő tövébe helyezett műszeregységgel (i-Cockpit), a 100 lóerős turbómotor pedig partner az ilyesfajta használathoz is, bár sokkal jobban kedveli a kényelmes haladást. Már alacsony fordulaton is terhelhető, csak ilyenkor nem szabad megijedni attól, hogy ki akar ugrani a helyéről; a kapcsolásjelző nem kér másik fokozatot, szerinte minden rendben. Háromhengeresség helyett inkább kellemes morgást hallat, hosszúak az áttételek, így sokáig lehet egy-egy fokozatban pörgetni az erőforrást. A kormányzás közvetlen, jól eltalálták a felfüggesztés hangolását is, amely nem kemény, de azért határozott útfogást biztosít. Persze lehetne még fokozni a vezetési élményt, de a hétköznapok során bőven elég ez is, ráadásul aki ennél nagyobb teljesítményre vágyik, annak már be kell fizetnie a nyolcfokozatú automatikus váltóra (700 000 Ft), vagy a dupla áron kínált (állami támogatással 9 900 000 Ft-tól) akkumulátoros-elektromos verziót választhatja…

Sík falak határolják a csomagteret

A 75 lóerős alapszinthez képest közel egymillió a felára a Like alapfelszereltséggel nem választható turbómotornak, az Allure felszereltség további 650 000 Ft-ba kerül. Itt adják a 3D-s hatású i-Cockpit műszeregységet, amely a gyakorlatban nem más, mint a korábbi digitális kijelző elé helyezett vetített kijelző, és ennek a kettőnek az együttműködését egy gyors processzor vezérli – a Minimum megjelenést választva megszüntethető a térbeli hatás, ha netán valakit zavarna ez (volt ilyen visszajelzés is). A gazdagabb felszereltség mellett itt 580 000 Ft-ért adják a bőrkárpitot a vezetőülésnél masszázsfunkcióval, 190 000 Ft-ért az üvegtetőt, de a vezetőtámogató rendszerekért is felárat kell fizetni (Safety Plus 130 000 Ft). Magánvásárlóknak a 300 000 Ft-os bevezetési kedvezmény mellett 5 év/100 000 km garanciát is adnak ajándékba.

A nagy felnik ellenére jól kezeli az úthibákat a felfüggesztés

TETSZETT
• vezethetőség
• minőségérzet
• megjelenés
NEM TETSZETT
• helykínálat hátul

ÖSSZEGZÉS
Élettel teli kisautó lett a Peugeot 208-as, egyedül azoknak van oka némi panaszra, akik alkalomadtán a második sorba kényszerülnek. Nemcsak a vezető üléspozíciója, hanem az autó reakciói és képességei is sportosságot sugallnak, miközben nem kell félni az úthibáktól sem. Mindezt az élményt versenyképes áron kínálja.

Peugeot 208 PureTech 100
Összlökettérfogat: 1199 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
Max. teljesítmény: 75 kW/102 LE 5500/perc
Max. nyomaték: 205 Nm 1750/perc
Hossz./szél./mag.: 4055/1745/1430 mm
Tengelytáv: 2540 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1500/1500 mm
Fordulókör: 10,4 m
Tömeg/teherbírás: 1165/430 kg
Csomagtér: 265-1106 l
Üzemanyagtank: 44 l
0-100 km/h: 10,9 s
Max. sebesség: 188 km/h
Átlagfogyasztás: 5,4-5,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 123-126 g/km
A modell alapára: 3 990 000 Ft (PureTech 75)
A tesztelt verzió ára: 4 920 000 Ft