A Fluence is a Samsunggal való együttműködés gyümölcse, csak itt egy osztállyal kisebb autóról van szó. A 4,6 méteres hosszúság, a 2,7 méteres tengelytáv és az 530 literes csomagtér jól mutatja, a szegmens egyik óriása a Fluence: mindegy, hogy az első vagy hátsó sort említjük, a helykínálat egészen bőséges.

A spórolás azonban sok helyen tetten érhető, például a felhasznált anyagok nem ütik meg a Mégane-ban vagy Scénicben használtak színvonalát, illetve a csomagtérfedélnek nincs belső lehúzója, így minden lecsukásnál összekoszolja a kezét az ember.

Sok részlet a Mégane-ból ismerős, de az anyagok kevésbé igényesek Sok részlet a Mégane-ból ismerős, de az anyagok kevésbé igényesek

A tesztelt példányt a 2,0 literes, 140 lóerős benzinmotor hajtotta, mely a Fluence-kínálatban a csúcsot jelenti. Bár ez egy különösebb technikai trükköket mellőző szívómotor, ennek ellenére remek darab, alacsony fordulaton is nyomatékos, a kicsit pontatlan megvezetésű hatfokozatú manuális váltóval pedig a legtöbb helyzetben prímán be lehet osztani az erejét. 9,9 másodperc alatt van százon és megfutja a 200 km/órát, ám sietős tempóban 10,0 litert is legurít a torkán. A 2,0 literes egység finom gázkezeléssel sem éri be 8 liternél kevesebbel a 110 lovas, 1,5-ös dCi-hez viszonyított 600 ezer forintos árelőny (azonos felszereltség esetén) viszont eléggé markáns…

Néhány középkategóriás modell is megirigyelhetné a csomagtartót Néhány középkategóriás modell is megirigyelhetné a csomagtartót

A Fluence ezzel a motorral 4 440 000 forintot kóstál, ami az alapfelszereltség ismeretében (többek között a kulcs nélküli indítás, a tempomat és a kétzónás, automata klímaberendezés is széria) versenyképessé teszi ezt a változatot.

Kedvező árak: az 1,6-os bázismodell 3,5 milliót kóstál, míg a gazdagon felszerelt 2,0 literes 4,4 millió forintba kerül Kedvező árak: az 1,6-os bázismodell 3,5 milliót kóstál, míg a gazdagon felszerelt 2,0 literes 4,4 millió forintba kerül

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!