A harmadik nemzedék az eddigi Astra nyomába lép, amely a termelés 1991-es megindítása óta az abszolút piacvezetők egyike Európában. Eddig összesen nyolcmillió Astra modell hagyta el az Opel- és Vauxhall-üzemeket. Az épp most leváltás alatt álló második generáció összesen 3,6 millió gazdára talált a világ 80 országában. De ne parentáljuk el, hiszen pályafutása folytatódik: idén még körülbelül harmincezer darab gördül le a futószalagról Antwerpenben, illetve az angliai Ellesmere Portban, sőt a lengyelországi Gliwicében tovább készül a közép-európai piac részére a négyajtós lejtőshátú, a lépcsőshátú és a Caravan. Ami az új modellt illeti, optimisták az értékesítési tervek. Idén 210 ezer darabbal számolnak Európában, majd 2005-ben, az első teljes esztendőben, már félmillió a cél.

Pengeélek

Az új Astra karosszériája olyan, mintha a formatervezők nem kiskéssel kapirgálva, hanem bátor szablyasuhintásokkal alakították volna az agyagmodellt. Csupa lendületes pengeél, végigvillanó fényvonal, precízen metszett felület. Méghozzá nem csak kívül: a gépháztető és a csomagtartófedél középső, fényt és árnyékot rendezetten kettéosztó élére bent a középkonzol hasonló megoldása rímel. Dinamikus, fegyelmezett, rendezett az egész. S korántsem mellesleg praktikus is. A kecses alak ugyanis elrejti, hogy elődjéhez képest megnőtt, a kategória egyik legnagyobbja lett az autó, tágasabb a belső tér, s osztályelső, 380 literes (lehajtott ülésekkel: 1300 liter) a poggyásztartó. Hogy a méretnövekedés ne menjen a gazdaságosság rovására, arról jó áramvonalazás gondoskodik (Cw: 0,32).

Csillagszóró

Az igazi csillagszóró mégsem a fényvonalakkal és fénypontokkal játszó karosszéria, hanem annak műszaki tartalma. Tanulgathatja egy darabig az Opel-ábécét, aki fullextrás kivitelt rendel! Kategóriájában az Astra vezeti be a folyamatosan szabályozott csillapítással (Continuous Damping Control – CDC) kiegészített IDSPlus (Interactive Driving System) adaptív futóművet, a kormányzáshoz kapcsolt dinamikus AFL (Adaptive Forward Lighting) kanyarfényszórót, valamint az integrált futómű-szabályozó hálózatot (integrated chassis control network – ICC), amelyben nagysebességű CAN (Controller Area Network) adatbusz hálózaton keresztül kommunikálnak az ESPPlus, az ABS és a CDC vezérlőegységei és szenzorai. Vezetője ráadásul egy különleges teljesítmény-üzemmódot hívhat le a Sport gomb megnyomásával, megváltoztatva a futómű beállítását, a kormány- és gázreakciókat, illetve – automatikus és “Easytronic” erőátvitel esetén – magasabb fordulatszám-tartományba csúsztatva el a váltási pontokat. Az extralistán szerepel még a TPMS (Tire Pressure Monitoring System) guminyomás-felügyelő rendszer, a légminőség-szenzoros, önműködő levegőkeringtetős klímaautomata és a Quickheat, amely megakadályozza, hogy az egyszer már leolvasztott ablakok újra bepárásodjanak, s gyorsabban felfűti az utasteret. Az persze más kérdés, hogy a mindennel felszerelt Astra valószínűleg nem csupán képességeivel töri át az alsó középosztály megszokott határait, hanem opcióinak árával is.

Öt változat

Öt, látványában és funkciójában különböző változatával (Astra, Enjoy, Elegance, Sport és Cosmo) széles körű ügyféligényeknek felel meg az új Astra. További lehetőséget ad a személyes kívánságok teljesítésére a nyolcféle felszereltség, továbbá az ötféle benzines és háromféle turbódízel motor, 1,4-2,0 liter lökettérfogattal, 59-147 kilowatt (80-200 LE) teljesítménnyel. A csúcsmodell sebessége meghaladja a 230 km/órát, százra gyorsítási ideje nyolc másodperc alatt marad. Mindegyik motor korszerű, négyhengeres ECOTEC gép, hengerenként négy szeleppel, Euro 4-es besorolással. Közülük háromhoz új, hatfokozatú sebességváltó jár. Az új Astrában ezen kívül ötfokozatú sebességváltó, automata és a továbbfejlesztett “Easytronic” robotváltó kap szerepet. Az “Easytronic” sport üzemmódot és az emelkedőn elindulást megkönnyítő HSA (Hill Start Assist) funkciót tartalmaz – utóbbi kapható a manuális erőátvitelekhez is.

Próba, szerencse

A Massif des Maures őrülten kanyargó, módfelett keskeny, de amúgy jó minőségű aszfaltútjain, a környező autópályákon és egy e célra igénybe vett repülőtéren kellő bizonyítási alkalmat kapott az Astra. Futóműve, jellegdiagram-vezérlésű elektrohidraulikus kormánya, fékje egyaránt kiválóan teljesített, vezetése kimondottan kellemes, stimuláló élmény, az ember mindig biztonságban érezheti magát benne. Kifogásolnivalót keveset találtam az autón: nem tetszett a csomagtartó magas pereme és lefelé erősen beszűkülő rakodónyílása, zavarónak találtam, hogy a nekem kellemes ülés-kormány beállításnál takarja a műszerek felső szegmensét a volán karimája, kissé kényelmetlen volt, hogy a váltókar kurtasága és pozíciója nem kedvez a középső kartámasz használatának, s érthetetlennek találtam, hogy miért ilyen kis, már-már „jelképes” ajtózsebet alakítottak ki, holott elfért volna tágasabb is.

Az összhatás mégis szuper, a felhasznált anyagok minősége, az összeszerelés pontossága és a kidolgozás nívója elismerésre méltó, a kezelés egyszerű, minden kifogástalanul működik. Négy változathoz volt szerencsém. Az 1.6 TWINPORT – Easytronic robotváltóval – úri kedvteléssé teszi az autózást, szuper jól kapcsolgat, beavatkozni a remekül elhelyezett kormánykapcsolókkal lehet. Ezt próbálgatva nem is érti az ember, mit keres a többiben a váltókar… Az 1.7 CDTI dízel azzal kér elnézést eme szerkezeti elem meglétéért, hogy vajmi ritkán kell kapcsolni, mert nagyon kellemes karakterisztikájú, rugalmas a gép. Ami pedig a 2.0 Turbo ECOTEC-et illeti, az egy mókamester: eszeveszett gyorsításaival meglep mindenkit, a reménytelenül rövidnek tűnő egyenesekben magabiztosan megelőzött autósok leesett állal bámulnak utána. Az 1.8-asra a reptér betonján, jávorszarvas- és menettulajdonság-teszt keretében került sor. Alapbeállításban az Astra nagyon jóindulatúan hajtotta végre a vad manővereket, sőt még kikapcsolt menetstabilizálóval is uralható maradt. A Sport gomb megnyomását követően gokart lesz belőle: billegés nélkül szlalomozik, harapósan reagál a gázra, határhelyzetben is milliméteres pontossággal irányítható. Na de most már legyen elég a kedélyek csigázásából, halljuk az árakat! – gondolhatja az olvasó. Ám hogy adhatnám közre, amit még maga az Opel sem tud? Most totóznak az árazáson, a nyertes szelvényt azonnal közölni fogjuk!