Az Octavia Combi nem az a gép, ami tűzbe hozza az embert, de mindenki belefér, nyújtott lábbal, kutyával, csomagokkal. Van benne klíma, hifi, ráadásul gázolajjal megy, ideálisabb utazóautó tehát elvileg nincs. A 2,0 literes, szivattyú-fúvókás (PD TDI) motorral hajtott RS pikantériája persze a 170 paripa és a 350 newtonméter.

Az Octavia RS egyetlen szűk tartományban szeret elindulni, alatta fullad, felette ránt, kicsivel afelett csikorogtatja a gumikat. Viszont ha sikerül jól eltalálni, és a bal lábunk sem remeg, akkor nagyon szépen, kulturáltan vezethető. A 12 mm-es ültetés, valamint a keményebbre vett rugók és gátlók pontosan olyanná varázsolják a futóművet, amilyennek egy városi autóban szerintem lennie kellene. Nem libeg, nem dülöngél, de még nem is annyira kemény, hogy kirázza a lelket: egy tompa “dudummal” jelzi, ha a kelleténél nagyobb bukkanón, keresztbordán hajtunk át, de egyszer sem hallottam hangos koppanást, pedig a lakhelyem környékét bőséggel megszórták a futóművesek szívét melengető magas fekvőrendőrökkel.

Helyzetek és gyakorlatok

A hatfokozatú váltó kívánja a keménységet, a váltóutak nem rövidek, viszont megfelelő határozottsággal pontosan kapcsolhatók a fokozatok. A dízeles teljesítménykarakterisztikának megfelelően erre szükség is van, nagy forgalomban, városban sokat kell kapcsolgatni. Ennek fényében még értékesebb a 7,8 literes tesztfogyasztás klímával, változatos körülmények és nem kevés intenzív gázadás mellett.

A Skoda Octavia Combi erényeket halmoz: egyátalán nem hivalkodó, utas- és poggyásztere dicséretesen nagy helyet kínál, hatótávolsága pedig még ezzel az erős dízelmotorral is káprázatos. Az RS-ek alapkiépítésben jó felszereltséggel érkeznek, ami a hétmilliós alapárért el is várható. A tesztautó tartalmazott továbbá néhány opciós tételt, például hátsó parkolóradart, sötétedésérzékelős automata fényszórót, esőérzékelős ablaktörlőt és tempomatot.