Az 1,4 literes, 90 lóerős motorral már egész lendületesen vezethető a Corsa. Érdekes volt azonban, hogy mennyire „be kellett járatni”, hozzá kellett szoktatni a becsületes munkavégzéshez a négyhengerest. Kezdetben egyáltalán nem éreztem élénknek, temperamentumosnak. Késve reagált a gázadásra, alapjáratról elcsigázottan pörgött fel, a kényelmes sebességváltás érdekében pedig nehézkesen ejtette a fordulatot. Rendben, gyökeresen soha nem is változik meg a karaktere, de egy hét és ezer kilométer után sokkal felszabadultabban végezte a dolgát. Persze a kellő dinamizmus érdekében kíméletlenül hajszolni kellett, a motor ugyanis csak 3000/perc felett kap erőre igazán. A kemény bánásmódnak természetesen a benzinkútnál fizettük meg az árát, tesztünk során 8,4 literes átlagfogyasztást mértünk.

Túlsúlyos

Hiába a tüzes formaterv, ettől a Corsától távol áll a sportosság. A lovaknak bizony nincs ínyére a jelentős súlygyarapodás (fejenként 11,5 kg-ról 13,2-re nőtt a terhük), vágta helyett inkább csak ügetnek. Elődjével összehasonlítva például a százas sprint ideje közel egy másodperccel hosszabb. Ezen pedig a Sport kivitelhez tartozó, rövidebb áttételezésű sebességváltó sem segít. Az előzési rugalmasságot viszont javítja: ötödik fokozatban a kocsi 16,8 szekundum alatt gyorsít 80-ról 120 km/órára. Ez 6,2 másodperces előnyt jelent – a korábbitól azonban még így is elmarad.

Mégsem merem tiszta lelkiismerettel ajánlani ezt a változatot. Az elöl 18, hátul 15 milliméterrel leültetett sportfutóműnek és a 16 colos könnyűfém keréktárcsáknak köszönhetően a kocsi nagy sebességnél is stabilan, csekély oldaldőléssel fordul a kanyarokban. Csakhogy a gördülési komfort megszenvedi a feszes hangolást. Az utasok a legtöbb úthibáról értesülnek, a keresztbordákon pattog, a villamossíneken és besüllyedt csatornafedeleken bukdácsol az autó. Mivel pedig a 90 lóerő még a normál futómű képességeit sem meríti ki, feleslegesnek tűnik az áldozatvállalás. Nekem a változó áttételezésű kormányzás (minél inkább eltekerjük középállásból, annál direktebb) sem nyerte el a tetszésemet. Eszméletlenül közvetlenek a reakciói, ami városi manőverezéskor és kanyargós utakon jól jön. Ellenben autópálya-tempónál már az egyenesfutás rovására megy a dolog, leheletfinom kormánymozdulatra is idegesen ugrik a kocsi, folyamatos korrigálásra van szükség. Ráadásul visszajelzésből szemernyivel sem kapunk többet.

Értéktöbblet

Az Opel Corsa három- és ötajtós változata között 90 ezer forint az árkülönbség előbbi javára. Az 1,4 literes motor a második, Enjoy specifikációtól felfelé választható. Így 2 990 000 forint szerepel az árcédulán, ennél 340 ezer forinttal kérnek többet a Sport felszereltségért. Ezen a szinten a kényelmi és biztonsági tételek már rendben vannak, de az extralistáról még bőven lehet válogatni, a Corsa úgy felszerelhető, akár egy nagyautó.