Talán nem látszik egyértelműen, de az i30 CW nagyobb a Kiá típusánál, tengelytávolsága nem 2650, hanem 2700 mm. Csomagtere ennek ellenére csak átlagos méretű (415 l), míg a Cee’dnek 534 literes bendője van. Hol itt az ésszerű magyarázat? Nagyobb a Hyundai, hosszabb a tengelytávolsága, mégis kisebb a csomagtere, akkor vajon mivel tud többet az i30 CW?

Tessék csak beülni!

Csak be kell ülnünk hátra és egyből megkapjuk a választ, hogy hová lettek a plusz centik. Egészen egyszerűen hatalmas a második sor helykínálata, a váll- és a fejtéren már meg sem lepődtem, de a lábtér gigászi! Az első ülések pozíciójának függvényében 670 és 905 mm között variálható, csak példaként egy szintén tágas típusban, a Peugeot 308 SW-ben ez az érték 630-860 mm. Egyes középkategóriás modellekben sincs ekkora hely az utasoknak, túlzás nélkül állíthatom, hogy magam mögé (175 cm) beülve akár keresztbe tett lábakkal is bevállalnék egy hosszabb utazást. A hátsó ülések szivacsozása jó, nem zsibbasztják a derekat, középről dupla palacktartós könyöklő hajtható ki, s vannak “újsághálók” is. Természetesen minden utasnak állítható magasságú fejtámla jár, a szélső biztonsági övek azonban nem szabályozhatók fel-le, ami bizonyos magasság felett akár zavaró is lehet.

Szóval a Hyundai végre markánsan szétválasztotta a két ikertípus célközönségét, aki a koreai márkával szimpatizál és a nagy csomagtér az elsődleges számára, az vélhetően a Kia mellett dönt, de aki az extra méretű utastérre voksol, annál az i30 CW lesz a befutó. Persze a 415 literes hátsó sem rossz, praktikus rakományrögzítő hálóval gátat szabhatunk a kisebb holmik mozgásának, a táskákat oldalkampók várják, a négy darab masszív padlószemhez pedig nehezebb dobozok is rögzíthetők. Találunk még 12 voltos csatlakozót és a padlóborítás alatt titkos rekeszeket is. Természetesen bővíthető a csomagtér (max. 1395 l) az osztva dönthető támlákon keresztül, de ebben az esetben nem kapunk teljesen sík teret, egy enyhe kis lépcső keletkezik az utastér és a raktér között. A terhelhetőséggel nem kell sokat vacillálni, 587 kilónyi árut, vagy éppen utast is elszállíthatunk különösebb gond nélkül. Volt alkalmam öt fővel és mennyezetig pakolt csomagtérrel huzamosabb ideig is kipróbálni a CW-t: hátulról nem panaszkodott senki, s a középső helyről sem akartak „megszökni”. A féltonnás terhelés ellenére sem ért le az autó alja hepe-hupás földúton, egyedül a csomagtérroló tokjából kihúzható elválasztóhálót hiányoltam.

Motorvariáció: ennél nem kell több

Nagy testhez erős motor is dukál, ami az i30-as esetében az 1.6 CRDi 115 lóerős változatát jelenti, melynek járása abszolút kifinomult. Gyorsulása és rugalmassága is jelesre vizsgázott, a fogyasztása pedig egyenesen fenomenális! A fentiekben leírt körülmények között (5 utas + csomagok), állandó klímahasználat mellett mindössze 6,0 litert evett az 1,6-os CRDi! Nemcsak benne utazni, hanem vezetni is kellemes feladat az i30 CW-t, a szervokormány rásegítése jó, az ötfokozatú váltó pontos, a futómű stabil, enyhén feszes, de azért kényelmes. A 16 colos felnik alatt elöl 300×28 mm-es hűtött, míg hátul 262×10 mm-es tömör tárcsák lapulnak, melyek az elektronikus fékerőelosztóval karöltve rövid fékútról gondoskodnak. Az ESP felügyelete alatt még nedves aszfalton, forszírozott tempójú kanyarokban is jól uralható az autó.

Persze a kényelmet és az erős motort nem adják ingyen, a CW-t ráadásul csak a magasabb, Comfort szinttől lehet rendelni, a kombi felára az ötajtóshoz képest 200 ezer forint. Az 1,6-os benzinesért (122 LE) 4,3, míg a hasonló lökettérfogatú CRDi-ért (115 LE) 4,75 milliót kell leszurkolni. Ha alaposan szemügyre vesszük a konkurenseket, versenyképesnek tűnik az i30 CW ára, egy Chevrolet Lacetti SW 2.0D (400 l, 120 LE) például 4,78 millióba, de egy VW Golf Variant 1.9 PD TDI (505 l, 105 LE) már 5 969 000 forintba kerül.