A frissítés egyik újdonsága a 10,25 colos központi kijelző. Fotó: Stefler Balázs

Minden autórajongó fejében élénken él a számára tökéletes autó képe. A vásárlók igényeire és szokásaira érzékeny Kia mintha ezek metszetéből alkotta volna meg saját álomautóját, a márka gyors fejlődését szimbolizáló Stingert. A cég frankfurti központjában fejlesztett modell külsejéért Gregory Guillaume, a Kia vezető formatervezője mellett a Volkswagenek és Audik egykori megálmodója, Peter Schreyer, a műszaki háttérért pedig Albert Biermann, a BMW M divíziójának egykori alelnöke felelt. Ma már nem meglepő, hogy ha a dél-koreaiak egyszer a fejükbe vesznek valamit, akkor azt sikerrel meg is valósítják, de a Stinger piacra dobásával a maradék kételyünket is eloszlatták afelől, hogy páratlan szorgalommal és kitartással állnak a munkához. Ettől függetlenül hiába van már a legtöbb kategóriában egy népszerű típusuk, a Stinger hangos sikeréhez szükséges presztízs azonban a márka jó híre ellenére továbbra is hiányzik. A közeli riválisnak számító BMW 4 Gran Coupé és az Audi A5 Sportback nagyjából 10-szer annyi vevőt vonz évente, mint a Stinger, az utóbbi években ráadásul váratlanul nagy figyelmet kaptak a különböző elektromos hajtásláncok, nem meglepő, hogy az EV6-os veszi majd át a helyét a palettán!

Színvonalas a beltér, a sportülés és a tolótető is alapáron jár. A piros cérnával varrott fekete bőr/Alcantara kárpit és a piros biztonsági öv felára 600 000 Ft

Pedig a csapat jó munkát végzett, a tavaly frissített Kia továbbra is magabiztosan helytáll a maga műfajában. Külseje újkorában megosztónak számított, de a mai, néha már túljátszott formatervek között kifejezetten konzervatívnak látjuk. A megújulást leginkább a hátsó lámpán lehet észrevenni. Maga a világítótest sziluettje nem változott, csak a belső kialakítást és a LED-es világítást alakították át. A széles és lapos dizájn önmagában is sportosnak mutatja, a Neon-narancs szín (245 000 Ft) azonban egy igazi tekintetmágnest varázsol belőle. Karaktere alapján egyértelmű, hogy a Porsche Panamera volt a példakép, a megjelenésén túl a műszerfal kialakításához is merítettek ihletet Stuttgartból. Sőt, egy másik helyi márkától, a Mercedestől is ellestek néhány részletet, elég csak a középső légbefúvókra vetni egy pillantást. Az autóval töltött idő után ráadásul az a benyomásunk, hogy nemcsak a németes kinézetet, hanem a minőségérzetet is sikerült megteremteniük. Az anyaghasználat, a kidolgozás, a gombok és kapcsolók kinézete, működése, az ülések formázása, a vezetési pozíció kialakítása és az analóg műszerek mellett olyan megoldások is elégedettséggel töltik el a vezetőt, mint a lap helyett szélvédőre vetített Head Up Display, vagy a piac egyik legjobb központi menüje. Az sem másodlagos, hogy a sportosan passzentos utastérben jut elég hely a családnak, és az 5. ajtónak köszönhetően a 406-ról 1114 literesre bővíthető csomagtartó is jól használható.

Új rajzolatú a hátsó lámpa, a logó viszont még a régi

Miközben semmi sem hiányzik belőle, ami manapság megszokott ebben az árkategóriában, üdítően egyszerű, célratörő, analóg autó benyomását kelti. Kormányának erőszükséglete a hagyományos, hidraulikus szervókét idézi, a visszajelzés is egy fokkal jobb az átlagosnál. A szerkezet pontos és precíz, akárcsak maga a futómű, amely éppen annyira feszes, hogy biztosítsa a jó úttartást, de annyira jól rugózik, hogy az utastérben komfortosan érezzék magukat a bent ülők. Kezelhetősége kiegyensúlyozott és élettel teli, ad visszajelzést a kerekek felől, az összkerékhajtás, illetve a bolondbiztos elektronika dacára finoman hagyja érvényesülni az alapvetően hátsókerék-hajtású felépítést.

A V6-os turbómotor 12 liter körüli fogyasztása a teljesítményt és az 1,9 tonnás tömeget figyelembe véve kedvezőnek számít

Ahhoz, hogy az 5 lengőkaros hátsó futómű és a jól adagolható Brembo fékek tudása érvényesülhessen, szükség van a jelenleg egyetlen választható 3,3 literes, 366 lóerős, dupla turbós V6-os motorra. Csendességében is szép hangja, kifinomult járása, több mint szükséges, mégis jól beosztható ereje éppen olyan különlegessé teszi a Stingert, amilyennek eredetileg szánták. A 8 fokozatú automatikus váltó észrevétlenül birkózik meg a csaknem alapjárattól elérhető 510 Nm csúcsnyomatékkal, hogy kompromisszumok nélkül kanyaroghassunk vele a szerpentinen, vagy autózhassunk hosszú órákon át nyugalomban az autópályán. Tudását sem kimeríteni, sem kiaknázni nem lehet az utcán, erre nem is vágyunk, csak élvezzük, ahogy minden alkalommal mosolyra fakaszt ez a szeretettel tervezett, az ideálishoz nagyon közel álló autó.

Jól hozzáférhető a csomagtartó, az ülések ledöntésével hosszú tárgyak is beférnek

Egyetlen, GT felszereltségét csak a Red vagy a Black csomaggal lehet bővíteni, a 18 990 000 Ft-os alapáron felül előbbi piros bőrüléseket, utóbbi fekete üléseket, viszont piros varrást és biztonsági öveket tartogat. Bár a listaár elsőre soknak tűnhet, az extrákat böngészve rájövünk, hogy ezúttal a más márkáknál feláras tételekért sem kérnek plusz pénzt a Kiánál.

TETSZETT
• vezetési élmény
• átgondolt felépítés
• általános minőség
NEM TETSZETT
• agresszív sávtartó asszisztens
• kis terhelhetőség

ÖSSZEGZÉS
Mire sikerült a német prémiummodellekhez mérhető színvonalú autót építenie a Kiának, az autóipari trendek 180 fokos fordulatot vettek. Ettől függetlenül a Stinger kiváló minőségű, jól megtervezett, klasszikus vezetési élményt nyújtó, akár családi használatra is alkalmas autó.

Kia Stinger 3.3 T-GDI AT8 AWD
Összlökettérfogat: 3342 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24 biturbó
Max. teljesítmény: 269 kW (366 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 510 Nm 1300-4500/perc
Hossz./szél./mag.: 4830/1870/1400 mm
Tengelytáv: 2905 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1596/1619 mm
Fordulókör: 11,7 m
Saját tömeg/teherbírás: 1933/392 kg
Csomagtér: 406-1114 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,4 s
Max. sebesség: 270 km/h
Átlagfogyasztás: 10,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 11,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 238 g/km
A modell alapára: 18 990 000 Ft