Ez egy szívhez szóló autó! Egyrészt rögtön felhívja magára a figyelmet pofás küllemével és nagy kerekeivel, amelyeken méretes gumik feszülnek. Olyan a látvány, mint egy ígéret! Milyen sok autóról mondhatjuk el ezt, amelyek aztán csalódást okoznak… A Seat Leon Sport azonban nem ilyen, méltán viseli nevét. 185 lóerős motor dolgozik a géptető alatt, s ezt a derekas teljesítményt nem is egész kétliternyi lökettérfogatból sikerült kihozni – le a kalappal a közvetlen benzinbefecskendezés és a turbófeltöltés üdvös kombinációja előtt. Ráadásul nem valami kihegyezett karakterisztikájú torzszülöttről van szó, amelyet halálra kell pörgetni, hogy menjen: harmonikus a teljesítménykifejtés, alul is van húzóerő, ezért gyakorta rakhatjuk hatodikba a váltót, még városban is. Autópályán pedig kimondottan ajánlatos így tenni, mert ezáltal kellemesebb hangháttérrel utazhatunk, s mérséklődik a fogyasztás.
Sportülés
A legnagyobb élvezet persze országúton menni vele – minél kanyargósabb, annál jobb. Feszes, de nem kényelmetlenül kemény futóművével pompásan fogja az aszfaltot a kocsi, egészen nagy kanyarsebességet enged meg, a fék pedig olyan hatású, mint a repülőgép-anyahajó fogókötele. Rövid idő alatt teljes mértékű bizalom alakul ki a Leon iránt, s élvezettel rajzoljuk az íveket. Közben nem kell az amúgy nagyon jó fogású volánba kapaszkodni, mert a mélyített sportülés oldalhurkái tökéletes oldaltartást adnak. Ennek azonban van hátulütője is: úgy zöttyenünk be az ülésbe, ahonnan némi hajlékonyságot kíván a kiszállás. Olyanra pedig ne is gondoljunk, hogy – például cipőváltáshoz –
csak úgy, keresztben becsücsülünk a nyitott ajtóba, mert igencsak megsajdul ülepünk a kemény peremen. Meglepő, hogy milyen tágas a kompakt méretű és áramvonalas formájú kocsi csomagtartója. Már alaphelyzetben is megfelel a kategória átlagának, a hátsó ülés átrendezése után pedig kimondottan tágas helyet kapunk. Rendben van a teherbírás is, amin az autó masszív építését, tisztességes kidolgozását megismerve nem is csodálkozunk.
Talma a volánnál
Normál mindennapi használatban tehát jól vizsgázott a tesztkocsi. De milyen, amikor képességei határáig kell elmennie? Ezt Talmácsi Gábor szájából halljuk, akinek ugyanilyen a civil autója, de dízelmotoros kivitelben.
„Szeretem azt a kocsit, mert jól lehet vele utazni, nagy átlagsebességet tart és ritkán kell tankolni. Persze, nem valami robbanékony.”
Gábor látható tetszéssel állítja be zsokétermetére az ülést és a volánt, majd ráveti magát az Euroring vízfoltokkal tarkított aszfaltjára. Az égig kihúzatja a fokozatokat, váltáskor szemfényvesztő gyorsasággal rántja át a kart egyik fokozatból a másikba, fékezni – ha egyáltalán – csak az utolsó pillanatban hajlandó, s olyan tempóban esik be a kanyarokba, hogy kételyem támad, be tudja-e venni. Nos, nem is tudja, legalábbis a pálya csíkján nem, de így is tervezte: maximálisan igénybe veszi a rázókövek szélességét. Szóval versenystílusban megyünk, ami neki, a Grand Prix-motor után sétagaloppnak számít, ezért marad figyelme értékelni és beszélni:
„Nagyon jó a motor. Ahol a dízel már kifullad, ez ott indul be igazán. Nekem tetszik a hangja, agresszív és jó fekvésű. A hatfokozatú váltóval mindig lehet megfelelő áttételt találni. Kiszámítható a kocsi viselkedése, meg lehet faroltatni, de utána könnyű megfogni.”
Néhány kör után gumi- és kuplungszagot árasztva, gőzölögve, sisteregve áll meg az autó. Kétségem sincs, hogy a Seat is élvezte a dolgot.
Profi sportoló
