Az utolsó csavarig új fejlesztésű autó a Peugeot új kompaktja, hiszen már az új EMP2-es padlólemezt használja. Ennek ellenére megtartják a jelenlegi nevet, azaz 308-asként kerül majd a kereskedésekbe az ősszel az újdonság. Korábban már elhasználták a 309-es számot, az eredetileg a Talbot számára a 205-ös alapján kifejlesztett, de a márka megszűnése miatt mégis Peugeot néven piacra dobott 3/5 ajtós ferdehátú kompaktnál, és a 301-eshez se térhettek vissza, hiszen azt ellőtték a lépcsős hátú típusnál, így született a salamoni döntés, hogy megáll a számsor a 308-asnál.

A fejlődés nem állt meg, a korábbinál kisebb külső méretek mellett nyújt tágasabb belsőt a karosszéria, a saját tömeg átlagosan 140 kg-mal csökken az elődhöz képest. Fontos változás, hogy mindössze két karosszériával lesz elérhető az új generáció: ötajtós és kombi. Utóbbiból csak ötszemélyes kivitel lesz, hiszen akinek sok ülés kell, annak ott az 5008-as. Egyelőre nincs szó kupékabrióról sem; a kisebb 208-asból se lesz kabrió, de állítólag lesz majd egy dedikált nyitható tetős autó a kínálatban pár éven belül, ami mindkettőt helyettesíti majd.

Arra nagyon odafigyeltek, hogy tovább javítsák a minőségérzetet, ennél azonban szembetűnőbb változás lesz az átrendezett műszerfal. A visszajelzők itt is a szélvédő tövében kapnak helyet, a kormány kis átmérőjű, és viszonylag alacsonyan elhelyezett darab lesz.

Teljesen átalakul a motorválaszték, feltöltés nélkül egyedüliként az alapmotornak kell kijönnie, ami az 1,2 literes, 82 lóerős háromhengeres lesz. Kezdetben e felett az 1,6-os THP új, 120 lóerős változata áll majd, illetve ez az eddigi ismert, 156 lóerős turbómotor áll majd. A gyenge, 1,6-os turbó egyébként csak rövid ideig lesz a kínálatban, amint az 1,2 literes, háromhengeres turbómotor elkészül (100 és 120 LE), beszüntetik a gyártását. A dízelek terén nincs újdonság, az 1,6 literes HDi 95 és 112 lóerős teljesítménnyel választható, a 2,0 literes HDi 163 lóerővel koronázza meg a kínálatot. Az autó első nagy, nemzetközi seregszemléje a Frankfurti autószalon lesz, és ezt követően indul a forgalmazása Európa-szerte. A turbós háromhengeres motorok valamikor jövőre jönnek, a kombi karosszériával egy időben.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!