Világméretű prémiummárkává akarja fejleszteni a General Motors a Cadillac-et, első lépésként New Yorkba költöztették át a cégközpontot és nemrég azt is kiszámolták, hogy a terv végrehajtása mintegy 12 milliárd dolláros befektetéssel jár majd. Ezzel párhuzamosan megújítják majd a kínálatot, az első új modell az itt látható CT6-os. Nagyobb méretű a BMW 7-esnél, és könnyebb az 5-ösnél a Cadillac új CT6-os modellje. Mondjuk hasonlót már korábban is elkövettek az amerikaiak, az STS limuzin ugyanis méretben kívül felülmúlta az 5-ös sorozatot, és belül szűkebb volt még a 3-asnál is. Arra az eredményre valahogy nem voltak annyira büszkék, mint a mostani fejlesztésre, de hát próbáljon meg az ember kiigazodni egy autógyár kommunikációján.

A tömegcsökkentés érdekében az itt debütáló Omega padlólemeznél összesen 11-féle különböző fémet használnak, az acél mellett nem spóroltak az alumíniummal sem. Elektronikusan vezérelt összkerékhajtás, összkerékkormányzás is lesz a fedélzeten, valamint hengerlekapcsolásos V6-os turbómotor. Utóbbi lesz majd a csúcs-erőforrás, a sort 2,0 literes négyhengeres benzines nyitja, lesz még 3,6 literes V6-os szívó- és 3,0 literes, V6-os biturbó (400 LE/543 Nm) blokk is. Noha globális modellről beszélnek, nincs szó dízelről vagy benzin-elektromos hibrid hajtásról.

A manapság elérhető funkciókat igyekeznek megújítva beépíteni a kocsiba, például a 360 fokos képet biztosító kamerarendszernél az orr- és farkamera képét rögzíteni is lehet – Oroszországban nagy könnyedség lehet, hogy nem kell utólagos fedélzeti kamerával bajlódni. A sofőr úgy is dönthet, hogy a tolatókamera képét a belső tükörben (az egész felületen) megjeleníti, megszabadulva a holtterektől. Az éjjellátó berendezés nem csak emberek, de a veszélyt jelentő nagy méretű állatokat is képes felismerni és azokat kiemelve figyelmeztetni a sofőrt, a veszélyt észlelve automatikusan fékez az autó az ütközés elkerülésére.

A luxus fokozásáról se feledkeztek meg a fejlesztők, a komfortülések 5-féle masszázsprogramot kínálnak, és ott van a feláras hátsó ülés, amelynél az ülőlap 83 mm-es hosszúságú sínen állítható (félig fekvő funkció), hűthetőek/fűthetőek, és médialejátszót is lehet vezérelni a könyöklőről. Akár 34 hangszórós hifi is rendelhető lesz. A Cadillac CT6 forgalmazása 2015 végén indul az Egyesült Államokban, 2016-ban Kínában (helyi gyártásból), Európában, Japánban és a Közel-Keleten is megvásárolható lesz majd a típus.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!