A “kettőkettes” turbódízel motor (125 LE/280 Nm) ugyan 2001-től hűségesen szolgál a Saab 9-3 modellben, a trollhattaniek most mégis kiadták az útját. Helyébe a Fiat-csoportnál fejlesztett, 1910 köbcentis, második generációs közös nyomócsöves befecskendezésű és változó lapátkoszorús turbófeltöltővel megáldott öngyulladós lép. A korszerű erőforrást rögvest kétféle változatban kínálják a Saabnál, a gyengébb nyolc, míg az izmosabb tizenhat szelep segítségével végzi az “anyagcserét”.

Húzóágazat

A menetpróba alkalmával természetesen utóbbival állították csatasorba az autókat, hiszen a 150 lóerős egység mégiscsak meggyőzőbben képviseli a 9-3 sportszedán mivoltát – a csúcsdízelről egyébiránt a TiD jelzés piros színű első betűje árulkodik. A motor teljesítmény-leadását sportosra kalibrálták, kezdetben jótékonyan rejtegeti képességeit a kocsit, majd 1800-as fordulatszám tájékán egy csapásra megérkezik a vonóerő. Ettől kezdve élénken pörög fel és ragyogóan húz a gép. Rugalmasság tekintetében (80-120 km/óra ötödik fokozatban: 12,5 sec.) amúgy a 210 lóerős 9-3 Aero csúcsmodellel is képes lépést tartani a gázolajos Saab. Persze nincs ezen mit csodálkozni, hiszen maximális forgatónyomatékának 90 százaléka 1750 és 3250/perc fordulatszám között folyamatosan rendelkezésre áll. Az 1,9 literes TiD

erőforrás nem tartozik a legcsendesebb gázolajosok közé, ám a Saab zajszigetelése hatékonynak bizonyul, s az “utastér felé menet” a vibrációkat is sikerült maradéktalanul kiszűrni. Gyári adatok szerint a nagyteljesítményű dízel átlagfogyasztása hat liter alatt marad, alacsony károsanyag-kibocsátásáról pedig fejlett, karbantartást nem igényelő részecskeszűrő gondoskodik.

Dupla hatos

Szintén figyelemre méltók a nyolcszelepes kivitel 120 lóerős, illetve 280 Nm-es paraméterei, a vele felszerelt Saab a százas sprinten alig két másodperccel, csúcssebesség tekintetében pedig 10 km/órával marad el a testvérétől. Alaphelyzetben mindkét motorhoz hatfokozatú manuális sebességváltót párosítanak, melynek megvezetése jó, de leheletnyit hosszú utakon jár. A 150 lóerős egységhez opcióként ugyancsak hatfokozatú, szekvenciálisan is kapcsolható automatikus erőátviteli egység rendelhető – ezt a kormány mögötti billentyűkkel is vezérelhetjük, amennyiben hajlandóak vagyunk kicsit mélyebbre nyúlni a pénztárcánkban.

Őszre itt lesz

Az újdonságtól természetesen azt várják, hogy a márka nagyobb szeletet hasít majd ki a dízelpiac habostortájából. Az 1,9 literes turbódízel-párossal hazánkban október elejétől, Arc, Linear és Vector felszereltségi szintekkel kombinálva vásárolható meg a Saab 9-3. A legkisebb európai Saabhoz extraként hangvezérlés is elérhető a jövőben. A vezető (vagy az első utas) beszédben utasíthatja az audio-, illetve a navigációs rendszert, továbbá a beépített rádiótelefont, így tekintetét egy pillanatra sem kell levennie az útról.