Aki embert és árut egyaránt sokat fuvaroz, elsősorban a kombik és a buszlimuzinok közül válogat, ám azok sokszor vagy kicsik, vagy drágák. Szóba jöhet még a modul egyterűek kategóriája, azon belül is a Renault Kangoo felfrissített változata, amely mindent tud, amit a másik két osztály tagjai, sőt.

Térgyakorlat

A Kangoo sokoldalúságának ellenőrzéséhez először is érdemes kívülről körbejárni az autót. Ekkor látható, hogy az elődhöz képest az újjávarázsolt külső teljesen belesimult a mai Renault-k formavilágába, ugyanakkor a jó szemmértékűek azt is meg tudják saccolni, hogy a kompakt, 4 méteres hossz alig változott. Beljebb merészkedve továbbra is az igényesebb kishaszonjárműveket jellemző puritánság, vagyis megfelelő műszerezettség, unaloműzésre koncentrált felszereltség, strapabíró műanyagok, bőséges mennyiségű csupasz lemezfelület, valamint a szokatlanul óriási fejtér tűnik fel. A középső tolóajtókat elhúzva, a hátsó padra beülve megállapítható, a lábtér a friss középkategóriás limuzinokéval vetekedik. Az igazán lenyűgöző élményt azonban a csomagtér mérete nyújtja, amelynek űrtartalma a kalaptartóig mérve nem kevesebb, mint 650, a hátsó üléseit kiszerelve pedig 2600 literes. Mindezeket azonban az előd is tudta.

Guruló vitrin

A Kangoo ráncfelvarróinak szorgalmát a hatalmas, többrészes panorámatető jelzo leglátványosabban. Az üvegalkalmatosság eleje és hátulja fix, csak a vezető és utasa feletti rész csúsztatható hátra, szabadat utat engedve a plafon egy részén át a napfénynek és az üde levegőnek – napos időben, légszennyezettségtől mentes környezetben. További örömforrásban is részesülhetnek az új Kangoo utasai, a belsőépítészek megtartották a régi Kangoo extralistáján is szerepelt komódrendszert.

De vajon miért nem módosították úgy, hogy a rekeszek kinyitásakor a tárgyakat egy háló megfogja, s ne engedelmeskedjenek azonnal a gravitációnak? Mindettől függetlenül a Kangoo új változata álló helyzetben is praktikus, kényelmes szabadidő-autónak, illetőleg málháskocsinak néz ki.

Apró bosszúságok

A Kangoo menet közben többé-kevésbé alátámasztja a látottakat. Futóműve meglehetősen lágy, komfortra hangolt. Ennek ellenére üresen és megpakolva egyformán biztonságos fordulási és hirtelen irányváltási tulajdonságokkal ruházza fel a autót, az egyenesfutással viszont akadnak gondok. A magas oldalfalba könnyen belekap a szél, emiatt a Kangoo ki-kizökken a kijelölt nyomvonalából, ráadásul a gyors haladáskor kissé pontatlan kormányszerkezet sem javít a helyzeten. A váltót sem a precizitása, hanem az áttételezése miatt lehet dicsérni. Minden fokozatban újult erővel harapják a Kangoo első kerekei az aszfaltot, a kocsi gyorsulása meglepően jó, ráadásul ötödikben egészen nagyvonalú, a gyári adatok tanúsága szerint 170 km/órás végsebességet érhet el. Természetesen a jó menetteljesítményekhez a motornak is köze van. A potens erőforrás nagy kedvvel pörög fel, az alapjárattól a leszabályozási tartományig kellő teljesítmény és nyomaték leadására képes, erősebbnek érződik, mint amilyen valójában. A tempós kilométerfalás a hatásos fékrendszernek hála nem veszélyes, mégsem árt az óvatosság, egyrészt a középső pedál taposásához férfiláb szükséges, másrészt pedig nem véletlenül létezik a KRESZ.

Kiváltságos

Még akkor is érdemes figyelni a szabályokra, ha a Kangoo Privilége utóneve magyarul kiváltságot jelent, mivel ez a törvények alól nem mentesíti a vezetőjét. Mégis találó e név, mert ezen csomag egy sor biztonsági és kényelmi felszereltséget tartalmaz. Többek között a két légzsák, az öt-öt fejtámasz és hárompontos biztonsági öv, az elektromos első ablakok, az elektromos és fűthető külső tükrök, a légkondicionáló berendezés, a CD-s audiorendszer és a kétoldali tolóajtó mind-mind benne foglaltatnak a 3,6 millió forintos alapárban. Ennyi pénzt manapság egy kisautóra is ki lehet adni, ezért viszonylag csekélynek értékelhető a Kangoo 1.6 16V Privilége ára, igaz, az első oldallégzsákokhoz, valamint a blokkolásgátlóhoz csak újabb 80 illetve 170 ezer forintos felár ellenében lehet hozzájutni. A magasított futóművet, alsó burkolatot és üzemanyagtartály-takarólemezt magában foglaló pakk szintén extra, de ezáltal – megfelelő gumiabroncs használatát feltételezve – a sokcélú autó újabb funkcióval egészíthető ki, könnyebb terep leküzdésére is alkalmassá tehető.