Sötétkék színben (195 000 Ft) nem feltűnők a fényezetlen fekete elemek. Fotó: Stefler Balázs, Subaru és Lővei Gergely

A Toyota adta az elektromos hajtás terén elektromos szerzett tapasztalatait, a Subaru mérnökei pedig az összkerékhajtás és a felfüggesztés hangolásával járultak hozzá a középkategóriás villany-SUV megalkotásához. A Subaru ugyan átveszi a 12,3 colos központi érintőképernyős fejegységet a Toyotától, de már saját szoftvert használ, így nincs olyan fejlett beszédvezérlés, és a navigáció sem számol a töltési megállókkal. Logikátlan a vezetőt figyelő rendszer működése, halk pittyenéssel és a műszeregységre kiírt feliratokkal kommunikál, így a nem a forgalmat figyelő sofőrt is az ott megjelenő üzenettel próbálja előrelátásra bírni – ezt is csak az anyósülésen ülő navigátor közvetítéséből tudom, hiszen amint sofőrként előre fordítom a fejem, a figyelmeztetés eltűnik.

Nagy a képernyő, sok a fizikai kapcsoló, tárolóból lehetne több. Lábnak bőven van hely a második sorban, a fejtér 1,85 méteres magasságig megfelelő

1. RALI-GÉNEK
A Subaru mérnökei egyedülálló tapasztalatokkal rendelkeznek összkerékhajtás terén, de ez elsőre nem feltétlenül jön át: gyorsan vett fordulókban tolja az orrát a Solterra. Van megoldás, hiszen az X-Mode rendszeren belül a sofőr kézzel be tudja állítani a tapadást (GRIP-vezérlés), és utóbbit maximálisra véve hirtelen magára talál az autó. Ha állandóan egyformán hajtanak az első-hátsó villanymotorok, már semlegesen, a kormánnyal jól befolyásolható módon fordul az autó, itt a korlátot az alapvetően alacsony energiafogyasztásra optimalizált abroncsok és a 2 tonnát meghaladó tömeg jelenti. Földúton kifejezetten jó játék ebben a módban a Solterra terelgetése, ami remekül gyorsít ki a fordulókból.

2. TEREPJÁRÓ
A Subaru a Toyotánál 5 mm-rel nagyobb hasmagasságot ad (206 helyett 211 mm) és terepszögeket is közöl (elöl 17,7, rámpaszög 18,2, hátul 25,4 fok), a hivatalos gázlómélység 50 cm – a Toyota ilyesmiket nem kommunikál. Terepen leginkább a hajtómotorok finom vezérlésével operál a vezérlőelektronika, ezen képességei arra szolgálnak, hogy a sporttevékenység (kerékpár- és kajakszállító, valamint síléctartó van a gyári tartozékok között) elvégzéséhez szükséges utolsó métereket biztonságosan tegye meg az autó.

3. ÉPP ELÉG
A konkurenciánál nem ritka a 300 lóerő körüli rendszerteljesítmény, a Solterra 218 lóerős produktuma azonban nem érződik kevésnek. Még Eco-módban is mindkét hajtómotort használja az autó, finom a teljesítményleadás. Lassításra legtöbbször a fékpedált kell használni, még 1 pedálos vezetésnél is gyenge a fékenergia-visszatermelés mértéke – a pedál lenyomására is alapvetően az elektromos fék dolgozik, tehát a hatótávolságot ez nem befolyásolja negatívan.

4. HELYHIÁNY
Noha a gyári tartozékok között még Solterra logóval ellátott védőkesztyű is van (7494 Ft), kesztyűtartó nincs a szövettel borított műszerfalon. Az első ülések közötti alsó tároló – itt van 2 USB-töltő – nehezen hozzáférhető, a fenti részen átlátszó fedél (látszik ha értesítés miatt életre kel a kijelző) alatt rejtőzik az indukciós telefontöltő, van pohártartó és könyöklő alatti fiók, de az összesen 20 liternyi tárolónál a vetélytársak többet kínálnak. A kocsi orrát teljesen megtölti a technika, csomagtér csak hátul van; a padló alatti fiók csak 1 kábelt tud befogadni, a másodikat már zsákban, a 452 literes csomagtér rovására viheti magával az ember.

A második kábel a saját zsákjában utazik, a raktérből rabol helyet

5. TESTVÉRHARC
Egyfelől rendes, könnyen megjegyezhető neve van a Subaru autójának, másrészt a jelzés értékű hűtőrácsával a megjelenése is hagyományosabb; egyébként még a felnik is azonosak a Solterra és a bZ4X esetén. Vételár tekintetében az eltérés minimális, a Toyota 1 millió Ft kedvezménnyel most 22 345 000 Ft-tól kínálja az összkerékhajtású bZ4X-et, a Subarunál most készletakció keretében 4 millió Ft az árengedmény, így 21 320 000 Ft az induló ár.

SUBARU SOLTERRA
HAJTÓMOTOR ELÖL
Max. teljesítmény: 80 kW/109 LE
Max. forgatónyomaték: 168 Nm
HAJTÓMOTOR HÁTUL
Max. teljesítmény: 80 kW/109 LE
Max. forgatónyom.: 336 Nm
RENDSZERTELJESÍTMÉNY
Max. teljesítmény: 160 kW/218 LE
Max. forgatónyom.: 504 Nm
Hossz./szél./mag.: 4690/1860/1650 mm
Tengelytáv: 2850 mm
Fordulókör: 12,2 m
Saját tömeg/teherbírás: 2057/493 kg
Csomagtér: 452 l
Akkumulátor kapacitás: bruttó 71,4 kWh
Gyors. 0-100 km/h: 6,9 s
Max. sebesség: 160 km/h
Átlagfogyasztás (WLTP): 17,9 kWh/100 km
Szabványos hatótávolság (WLTP): 416 km
Tesztfogyasztás: 20,8 kWh/100 km
A modell alapára: 25 320 000 Ft (raktárkészletről választva 4 000 000 Ft kedvezményt adnak)