Ha a Csillagok háborúja rajongói meghallják az Evoque szót, holtbiztos, hogy nem a Range Roverre gondolnak, hanem az Epizód VI: A Jedi visszatérből az Endor bolygó aranyos, de harcias, plüssmackószerű figurái jutnak eszükbe – a Star Wars–autóhomár speciális részhalmazzal már bajban vagyok. Dunsztom sincs, hogy az indiai kézben lévő brit márka részéről mennyire volt tudatos a névválasztás, s miféle párhuzamot lehet vonni a filmtörténeti sci-fiben előforduló lények és a kompakt prémium-SUV között. Azért próbálkoztam és a következő, „cseppet sem erőltetett” magyarázatot eszeltem ki: ahogy az evoque fajnak meghatározó szerep jut a csúnya, gonosz Birodalom elnyomó uralmának megdöntésében, úgy a Land (Range) Rover is hasonló küldetést szán az Evoque-nak a német ellenlábasok, nevezetesen az Audi Q3-as, a BMW X1-es és a majdani Mercedes BLK megszorongatását illetően.

Szinte páratlanul bátor koncepció

A vak is láthatja, hogy az Evoque nem hétköznapi autó, formaterve szokatlanul merész és vagány, miközben a maga módján felettébb divatos. Provokatív fellépésével messze kitűnik a tömegből, mintha egy tanulmányautóval korzóznánk a forgalomban. Tulajdonképpen nem is járunk messze az igazságtól, hiszen a 2008-as Detroiti Autószalonon még LRX Concept néven leplezték le, majd 2011-ben minimális változtatásokkal került gyártásba az Evoque.

Nemes brit elegancia: mintha egy lakberendező tervezte volna, a szín- és anyagválasztás rendkívül kifinomult Nemes brit elegancia: mintha egy lakberendező tervezte volna, a szín- és anyagválasztás rendkívül kifinomult

A hatásvadász design mérhetetlen előzési presztízst biztosít a Range Rovernek, többnyire kérés nélkül is lehúzódnak előle az autóstársak. Persze csakhamar, nagyjából az első kanyarban, vagy gyalogátkelőnél nyilvánvalóvá válnak a hátulütők is. A befelé türemkedő, vaskos A-oszlop és a méretes visszapillantó tükrök a fél Tour de France-mezőnyt képesek kitakarni. Kellenek is a jókora lapátfülek, mert hátrafelé még ennél is rosszabb a helyzet: amíg az övvonal lendületesen emelkedik, addig a tetővonal meredeken lejt, így aztán az üvegfelületek erősen beszűkülnek. Az amúgy sem nagy hátsó szélvédőt pedig megspékelték egy tetőspoilerrel, úgyhogy a tolatás még a parkolóradarral együtt is valóságos rémálom! Felár ellenében persze kérhető tolatókamera vagy térhatású kamerarendszer (5 db), illetve automata parkolóasszisztens.

Mindenütt jó, de a legjobb az Evoque-ban

A képek nem adják vissza, de az Evoque méretei legalább olyan meghökkentőek, mint a formája. Hajszállal rövidebb a Ford Focusnál, viszont nagyon széles és SUV-os viszonylatban eléggé lapos – még a Toyota RAV4-es is egy hegyomlásnak néz ki mellette. Nem véletlenül becézik bébi Range Rovernek…

Hátul is kényelmes! A panoráma napfénytető beszűkíti a fejteret Hátul is kényelmes! A panoráma napfénytető beszűkíti a fejteret

Ehhez képest az utasteret egyáltalán nem érezni szűkösnek, átlagos termetű felnőttek (kb. 175-180 cm) kényelmesen elférnek egymás mögött. Az enteriőr hangulata pedig olyan otthonos, hogy igazság szerint nem is akartam kiszállni a kocsiból. Ha fürdőszoba is lenne az Evoque-ban, simán el tudnám itt képzelni az életemet. Mellesleg azt pletykálják, hogy a berendezés az egykori Spice Girl (Posh) és a világ egyik leghíresebb focistafelesége, Victoria Beckham keze nyomát viseli magán – ha máshoz nem is, a divathoz nagyon ért a hölgyemény. Lenyűgöző látványt nyújt a belső, szinte minden részlet gondosan kidolgozott: ahogy a lendületes vonalak és a lágy formák, úgy a fa- és fémfelületek, valamint a gyönyörűen varrott bőr és a műanyag tökéletes harmóniája jellemző.

Azért becsúszott egy-két apró hiba is. Szőrszálhasogatásnak tűnhet, de ebben a nemes környezetben nekem kissé egyszerűnek hat a hifi fejegység és a klíma kezelőszerve, a műszeregység nagyméretű központi kijelzőjén pedig apró, nehézkesen leolvasható és nem túl modern betűtípussal jelenítik meg az információkat. Ugyanakkor a praktikum rendben van, csak a lebegő középkonzol mögötti rekesz hasznavehetetlen, az utastér variálhatósága pedig kimerül annyiban, hogy a hátsó üléstámlák 60:40 arányban dönthetők.

Az adaptív lengés csillapítás kötelező extra!

Az indítógomb megnyomása a PSA–Ford-szövetségtől származó, 2,2 literes dízelmotort kelti életre – az SD4 jelzés 190 lóerős teljesítményt és 420 Nm-es nyomatékot takar. Ezzel egy időben elegánsan kiemelkedik helyéről a hatfokozatú automatikus sebességváltó forgókapcsolója. Ez a kombináció 1,5 másodpercet ver rá a kézi váltósra, de a Terrain Response menetdinamika-szabályozó és terepválasztó gomb alaphelyzetében nem érezni különösebben dinamikusnak a kocsit. A normál üzemmód inkább a gazdaságosságot részesíti előnyben, a komótosan és korai felkapcsolásokkal dolgozó nyomatékelosztó így „tehermentesíti” a motort. Sajnos a tesztünk során mért 9,8 literes átlagfogyasztást ezzel együtt is sokalltuk – az automatához egyelőre nem társítható a start-stop motorleállító rendszer. Igaz, ebbe már némi örömautózás is belefért.

Derekas a csomagtér 575 literes értéke, de ez legfeljebb a tetőig pakolva igaz. Bővíteni a 60:40 osztású támlák ledöntésével lehet Derekas a csomagtér 575 literes értéke, de ez legfeljebb a tetőig pakolva igaz. Bővíteni a 60:40 osztású támlák ledöntésével lehet

Merthogy az adaptív mágneses lengéscsillapítás megrendelése esetén „dinamikus” menetprogramot is kap az autó. Ezt aktiválva fehérről pirosra vált a műszeregység háttérvilágítása, lényegesebb azonban, hogy bekeményít a futómű, a gázpedál parancsaira élénkebben válaszol a motor, a váltó pedig később és határozottabban cseréli a fokozatokat. Így már igazán lendületesnek érezni a kocsit! Roppant közvetlen áttételezésű (ütközéstől ütközésig 2,4 fordulat) és némi visszajelzéssel is szolgál az elektromos szervokormány, úgyhogy pontosan manőverezhetünk. Kanyarban szerény oldaldőléssel fordul, Haldex kuplungos négykerékhajtásával, sportosan feszes futóművével és a 19 colos alufelnikre húzott 235/55-ös gumikkal (Prestige felszereltségnél széria) pedig határozottan is fogja az utat az Evoque! Ehhez képest még rugózik is, ráadásul terepen sem vall szégyent. Vérbeli Range Rover!

A szűk hátsó lámpák az elsőkre rímelnek. Az ötajtós Evoque mintegy 1000 euróval olcsóbb a háromajtós Coupénál A szűk hátsó lámpák az elsőkre rímelnek. Az ötajtós Evoque mintegy 1000 euróval olcsóbb a háromajtós Coupénál

TETSZETT
drámai formaterv
exkluzív belső
vezethetőség, menetdinamika
ideális aszfaltos és terepképességek

NEM TETSZETT
erősen korlátozott kilátás
tesztfogyasztás

ÖSSZEGZÉS
A Range Rover izgalmas alternatívája a német prémiummárkáknak, bátran kijelenthetjük, hogy az Evoque-nál nincs exkluzívabb SUV a piacon. Persze meg is kérik az árát, a BMW X1-es méretű autót – az aktuális euróárfolyam mellett – X3-as áron mérik.

Range Rover Evoque SD4
Összlökettérfogat: 2179 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 140 kW (190 LE) 3500/min
Max. forgatónyomaték: 420 Nm 1750/min
Hossz./szél./mag.: 4355/1965/1605 mm
Tengelytáv: 2660 mm
Fordulókör: 11,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1670/500 kg
Csomagtér: 575/1445 l
Üzemanyagtank: 58 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,5 s
Maximális sebesség: 195 km/h
Város/országút/vegyes: 7,9/5,7/6,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,8 l/100 km
CO2-kibocsátás: 174 g/km
A modell alapára (Evoque eD4 Pure): 35 863 euró/kb. 12 119 600 Ft
A tesztelt modell ára: 50 269 euró/kb. 16 578 255 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!