Mindennemű részrehajlás és kertelés nélkül ki merem jelenteni, hogy a PSA Peugeot-Citroënnek, azon belül is ennek a kis C3-asnak van a legjobb (dízeles) start-stop rendszere, amivel eddig dolgom volt! A motor üzemmeleg állapotában a leállítás és az újraindítás a prémiummárkákat megszégyenítően kifinomult módon, meglepően csendesen és szinte vibráció nélkül megy végbe.

Ráadásként az újraélesztés villámgyors is, a megfordítható üzemmódú generátor (szükség esetén a szuperkondenzátorral támogatva) alig 0,4 másodperc alatt lehel életet a négyhengeresbe. Dízelmotor esetén eddig nem voltam híve a start-stopnak, a franciák szerkezete azonban felettébb megnyerő!

Itt látszik igazán, mennyire hátranyúlik a szélvédő Itt látszik igazán, mennyire hátranyúlik a szélvédő

Persze ebben az is szerepet játszott, hogy a tesztautót végre kézi váltóval konfigurálták, így a vezető saját ízlése szerint befolyásolhatja a rendszer működését. Ha kinyomva tartjuk a kuplungpedált, a dugóban vagy körforgalomhoz araszolva, illetve parkolásnál elkerülhető, hogy a start-stop feleslegesen „lelője” a motort, amikor egy pillanattal később indíthatja is újra.

Amit megnyerünk a réven, elvesztjük a vámon

Különben elsőre meglepő volt, amikor a piros lámpához gurulva már 20 km/órás tempónál (!) elnémult a 92 lóerős e-HDi, pedig a magyarázat logikus és egyszerű. A takarékos vezetést szem előtt tartva ugyanis előbb a motorféküzemet kihasználva (ekkor nincs üzemanyag-befecskendezés) visszakapcsolásokkal lassítjuk a kocsit – amennyiben a helyzet engedi. Persze egyes fokozatba többnyire már nem váltunk vissza (jó kis „bakkecskézés” lenne az eredmény), hanem üresbe kapcsolva fékezünk tovább. Ilyenkor alapjáraton ketyeg a motor, a Citroën viszont még ezt a minimális fogyasztást is megspórolja. Zöld lámpánál pedig a kuplung kinyomása után, mire a hosszú utakon járó és nem túl határozottan megvezetett váltókarral szúrjuk az egyest, a C3-as már indulásra készen dorombol.

Elhúzható árnyékoló, pofonegyszerű napellenző és nincs kapaszkodó Elhúzható árnyékoló, pofonegyszerű napellenző és nincs kapaszkodó

A takarékoskodást ezenkívül alacsony gördülési ellenállású abroncsok, fékenergia-visszanyerés, valamint az ötfokozatú sebességváltó meglehetősen hosszúra nyújtott áttételezése segíti: csak 50-60 km/óra környékén érdemes negyedikbe kapcsolni, városi forgalomban többnyire elfelejthető az ötödik, míg az autópályán megengedett tempónál utolsó fokozatban laza 2500-at forog a motor. Emiatt viszont alacsony fordulatról nehézkesen pörög fel és csak 1500-tól húz derekasan a nyolcszelepes, főleg emelkedőn, illetve előzéskor ajánlatos kerülni a mély turbólyukat.

Egyszerű az üléspad kiképzése, elöl-hátul nulla az oldaltartás Egyszerű az üléspad kiképzése, elöl-hátul nulla az oldaltartás

A start-stop rendszerrel ellentétben a fogyasztástól nem voltunk elájulva… Urbánus környezetben a forgalomtól függően 4,2-5,0 literes értékeket jelzett a fedélzeti számítógép, míg sztrádán a hatot is legurítja a C3-as. Tesztünk végén pedig 5,4 l/100 km-es átlagot számoltunk – ennél az egy mérettel nagyobb C4-es e-HDi is kevesebbet szürcsölt a gyakorlatban.

Komfortos a rugózás, de a feszes csillapítás miatt a keresztbordákról elugrál az autó Komfortos a rugózás, de a feszes csillapítás miatt a keresztbordákról elugrál az autó

TETSZETT
start-stop rendszer
panoráma-szélvédő

NEM TETSZETT
dízelmotorral drága
nincs sminktükör/kapaszkodó
passzentos helykínálat

ÖSSZEGZÉS
Sikkes kisautó a C3-as, ráadásul elődjéhez képest komoly előrelépés tapasztalható, de a kategória átlagából egyedül a panoráma-szélvédő emeli ki. A gyakorlatban a szenzációsan jó start-stoppal sem fogyasztott látványosan keveset…

Citroen C3 1.6 e-HDi
Összlökettérfogat: 1560 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény: 68 kW (92 LE) 4000/min
Max. forgatónyomaték: 230 Nm 1750/min
Hossz./szél./mag.: 3941/1728/1524 mm
Tengelytáv: 2466 mm
Fordulókör: 10,46 m
Saját tömeg/teherbírás: 1080/527 kg
Csomagtér: 300/1121 l
Üzemanyagtank: 48 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,3 s
Maximális sebesség: 182 km/h
Gyári átlagfogyasztás: 3,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 98 g/km
A modell alapára (1.1 Tendance): 3 200 000 Ft
A tesztelt modell ára: 4 540 000 Ft