Per pillanat csak a Chevrolet elég bátor ahhoz, hogy Európában is forgalmazza izomautóját. A Camaro hazánkban is elérhető a Chevrolet Gyulai márkakereskedés jóvoltából, a kupét már tavaly kipróbáltuk, most pedig a megskalpolt változat vendégeskedett nálunk. Ez még inkább amerikás, mint a kupé volt, itt ugyanis lépten-nyomon olyan megoldásokkal találkozunk, amelyeknél nem feltétlenül az egyszerű használhatóság volt a fő szempont.

Vegyük például a csak nagy erővel oldható, manuális reteszelésű tetőt – tudnák ezt egyszerűbben is, csak így a felelősség szó szerint a sofőr kezében van, ha netán baj van, nem lehet dollármilliókra perelni a GM-et. Aztán itt van a nyitott tetőt borító fedél, amelyet szintén kézzel kell a helyére imádkozni. Ez két embernek úgy 5 perces elfoglaltságot jelent, no meg jó néhány horzsolást is. Aki netán mégis használja ezt, magára vessen, ha hirtelen esni kezd az eső, és nem tudja becsukni a tetőt
– az elektromos mozgatás csak álló helyzetben engedi működtetni a szerkezetet.

A tetőmozgatás és a nyitott tető burkolatának felhelyezése veszélyes az ember kezére. Ez az ára az élvezetnek A tetőmozgatás és a nyitott tető burkolatának felhelyezése veszélyes az ember kezére. Ez az ára az élvezetnek

Az automatához gyengébb motor jár

Egyébként is az egyszerű megoldásokat részesítették előnyben, technika helyett lökettérfogatot adtak a motornak. Itt kell megjegyezni, hogy a hatfokozatú automatikus váltóhoz LS3-as motorkódú 6,2-es V8-ast adnak, nem L99-est, mint a kézi váltóhoz. Más a vezérműtengely, a befecskendezés programozása, és alacsonyabb (10,4:1) a sűrítés is. Az eredmény, hogy jelen esetben csak 405 lóerőnek parancsol a jobb láb. Nem mintha hiányozna az a 30 lóerő, sokkal inkább a kipufogóhang eltűnése miatt bánkódik az ember. Úgy sejlik, az Egyesült Államokban a kultúremberek választják az automatikus váltót, akik a csendes duruzsolást értékelik a libabőröztető hangorkán helyett.

Hátul a széles tetődoboz miatt szűk két személyes az üléspad Hátul a széles tetődoboz miatt szűk két személyes az üléspad

Cserében az egyik legjobban összeszokott motor-váltó párossal vigasztalódhatunk, érezni, hogy nem ma kezdte a műfajt a mérnökcsapat. A 405 lóerő nem csak amolyan elméleti teljesítmény, amit nem tudunk kihasználni a nem létező tapadás okán, még kikapcsolt menetstabilizálóval se lehetetlenség elindulni a Camaróval nagy gázzal – persze ilyenkor nem árt szorosan markolni a volánt és célzott mozdulatokkal gyorsan megakadályozni a riszálást. Ha egyszer a 2 tonna táncolni kezd, vagy nagy mulatság, vagy nagy kár lesz a vége, de az biztos, hogy mindkettőhöz rengeteg helyre lesz szükségünk.

Visszafogva is remek a 6,2-es V8-as, de lehetne hangosabb is Visszafogva is remek a 6,2-es V8-as, de lehetne hangosabb is

A kéttonnás saját tömeg miatt legalább egészen jó rugózást hoztak össze, a nagy, 20 colos felnik ellenére is kényelmes a gördülés, de kanyarban is nagyon ott van az úton. Már alacsony fordulatról is jól húz az erőforrás, szívesen pörög 6000 fölé is, ha úgy hozza a sors. Minek ide turbó, vagy hengerenként négy szelep? A fogyasztás okán? A 13,3 literes tesztátlaggal nem kell szégyenkeznie a Chevrolet Camaro Convertible-nek – na ja, ha négy helyett csak egy vezérműtengely van, kisebb a motor belső vesztesége…

A tető zsákja miatt változó méretű a csomagtér, de mindig kicsi A tető zsákja miatt változó méretű a csomagtér, de mindig kicsi

Szinte verhetetlen ár-érték arány

A tetőszerkezet helyigénye miatt a második sor szigorúan kétszemélyes, szélvédelemnek nyoma sincs, igazából csak az első sorból élvezhető a nyitott tetős kocsikázás. A csomagtér mérete kritikán aluli, de annyiból ez nem zavaró, hogy a mindössze 305 kg-os terhelhetőség miatt amúgy se lenne szabad megpakolni. Egy dologban verhetetlen az autó, mégpedig árérték arányában. Ránézésre mindenki dupla olyan drágának saccolja, mint amennyibe valójában kerül, a tesztautó a narancsszínű bőr belsejével és 405 lóerős motorral alig 15 millió, ami ebben a kategóriában pofátlanul olcsónak számít. A belső tér ugyanúgy műanyagból és bőrből készül, mint a konkurenciánál, csak itt a külsőhöz hasonlóan a forma is retrós. Ízlés kérdése, ahogy maga az autó is, amely egy kicsit harsány, egy kicsit felületes, de azért nagyon ütős.

Minimum hatásvadász, de egyesek szerint ripacs a Camaro. A vörös-narancs dísz belülről is feltűnő Minimum hatásvadász, de egyesek szerint ripacs a Camaro. A vörös-narancs dísz belülről is feltűnő

TETSZETT
– erős motor, „eltalált” váltó
– megjelenés
– kategóriájában olcsó

NEM TETSZETT
– terhelhetőség
– tetőmozgatás

Összegzés
Ha normális tetőmozgatást kapna, nem kellene szégyenkeznie a német prémiumautókkal szemben se a Camarónak, de így is megfontolandó ajánlat. Feltűnő, kényelmes, bivalyerős és képes mosolyt csalni az ember arcára.

Chevrolet Camaro Convertible AT
Összlökettérfogat: 6162 cm3
Hengerek/szelepek: V8/16
Max. teljesítmény: 298 kW (405 LE) 5900/perc
Max. forgatónyomaték: 556 Nm 4300/perc

Hossz./szél./mag.: 4837/1917/1379 mm
Tengelytáv: 2852 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1618/1618 mm
Fordulókör: 11,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1995/305 kg
Csomagtér: 267-308 kg
Üzemanyagtank: 72 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,6 s
Max. sebesség: 250 km/h
Város/országút/vegyes: 18,9/9,7/13,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 13,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 304 g/km
A modell alapára: 13 190 000 Ft (Coupe, man.)
A tesztelt verzió ára: 14 690 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!