A Dodge Európában leginkább hatalmas pick-upjairól, a Viperről és a Hazárd megye lordjaiban szereplő Lee tábornokról ismert. Ezek az autók valamilyen módon átjutottak az Atlanti-óceánon, de az Egyesült Államok ötödik legnagyobb gyártójaként ennél többet is fel tudnak mutatni. Tavaly több mint 1,4 millió járművet értékesítettek, amivel hétszázalékos részesedést szereztek az amerikai piacból, világszinten pedig a nyolcadik legsikeresebb márka címét tudhatják magukénak. A Chrysler Group 2009-re 1,4 százalékos részesedést szeretne Európában, ezért döntöttek úgy, hogy már jelen lévő két márkájuk mellé felzárkóztatják a Dodge-ot, offenzívájuk első tagja pedig az itteni igényeket is szem előtt tartó, alsó-középkategóriás Caliber.

Osztály, vigyázz!

A Calibert már az előzetesként mutatott képek alapján is nehéz volt elképzelni a Focus vagy a Golf ellenfeleként, de a személyes találkozás igazolta, hogy a fotók nem hazudtak, tényleg jóval méretesebb, mint riválisai. A Focusnál 7,3, a Golfnál 19,9 centivel hosszabb, mindkettőnél jó öttel magasabb, de legmegdöbbentőbb a hasmagassága, mely 195 milliméterével a terepjárásra szakosított Suzuki SX4 és Audi Allroad quattro megfelelő adatait is felülmúlja! Ez részben az alapmodelleken is hatalmas, 17 colos kerekeknek köszönhető, de a design minden részlete arra utazik, hogy a Calibert nagyobbnak láttassa, mint amilyen valójában. A hosszú, V-alakban nyesett motorháztető, a vaskos lökhárító, a hatalmas első lámpák és a közöttük elnyúló, oldalfelezőkkel négy egyenlő részre osztott hagyományos Dodge-hűtőrács összességében inkább emlékeztet csőrös kamionra, mint családi autóra. Oldalról

kihagyhatatlan a Focusszal való összehasonlítás, csak a keskeny ablakok és a masszív, dinamikus vonalaktól mentes ajtók miatt jóval tömbszerűbb az összhatás. A hátuljáért azonban nagy fekete pontokat kell kiosztani a designereknek, mivel nemcsak hogy nem aranyos, hanem bántóan egyszerű megoldást alkalmaztak. Hiába az egyedi orrkiképzés, ha hátulról úgy néz ki, mintha túlfújtak volna egy hagyományos koreai formatervet, aztán ez is megvan, még sincs este alapon elégedetten hátradőltek. Mégis, annak ellenére, hogy nem különösebben szép, tetszik, talán pont azért, mert nem a jól bevált sablonokat használták. Nem csak magassága miatt emelkedik ki a tömegből.

Családgyarapítás

A kínálat 1,8-as és 2,0 literes benzines, valamint 2,0 literes turbódízel motorokból áll. Később lesz 2,4-es szívó és turbó változatban is, utóbbi a majdani, 304 lóerős SRT-4 izommodellben, melyről nem voltak hajlandók elárulni, hogy szintén első-, avagy az erőhöz jobban passzoló négykerékhajtással kerül-e forgalomba. Nos, van egy tippünk… Itthon az 1,8-as és a dízel kerül az árlistára, a nagyobb benzines árát “megöli” a regisztrációs adó, így 4,7 és 5,7 millió forint körüli indulóárakra számíthatunk. Előbbihez ötfokozatú kézi sebességváltó jár, de ezzel a modellel nem találkoztunk a menetpróbán. Helyette a dízellel indultunk útnak, melynek motorja és hozzá kapcsolódó hatfokozatú manuális váltója a Volkswagentől származik. A 140 lóerős, 310 Nm-es motor könnyedén boldogul az 1,4 tonnás autóval, a hajtásra nem lehet panaszunk. Nem ilyen egyértelmű az irányítás kérdése, a Caliber a kanyarokban hintalónak bizonyult. Annyira nem, mint amitől tartottam, de azért az amerikai ízlés dominált a hangoláskor. A 292/262 mm átmérőjű féktárcsák önmaguk paródiájának tűnnek a méretes felnik mögött, ennek ellenére megfelelő hatékonysággal állítják meg a Calibert. Egy kisebb körre elmentünk a nálunk majdan csak rendelésre kapható, fokozatmentes CVT-váltós kétliteres benzinessel is, mely csupán 6 lóerővel erősebb, mint az 1,8-as. A váltót Autostick funkcióval is ellátták, hat előre kiosztott fokozat közül választhatunk a kar jobbra-balra nyomkodásával, de szerintem ennek egyetlen haszna, hogy a hagyományos automatával szemben

alkalmazhatunk motorféket. Egyébként a váltó meglepően simán működik, nagyon gyors. A gázpedál egy idő után akadni kezd, ha túlnyomjuk a határon, aktiválódik a kick-down funkció, s az automatika egy ezressel feljebb tartja a fordulatszámot, mint sima gázadáskor. A nem túl sportos stílusra szabott menettulajdonságokért azonban kárpótol az ötletesen kialakított, egyedi felszereltségű utastér. Győzzük le a koppanós, rücskös világos műanyagokkal szembeni ellenérzéseinket, s üljünk be. Jó magasan vagyunk, de még éppen egy hajszálnyival az alatt, hogy haszonjárműves érzés kerítsen hatalmába. Az ülés nagy és puha, a kormány fel-le mozog, a váltókar a középkonzolra került! Urasan el lehet helyezkedni, a magasság ellenére kényelmes a hely. A Caliber tengelytávja nem a legnagyobb az osztályban, ettől függetlenül bőven elférünk magunk mögött, a hátsó háttámla pedig 20 fokban dönthető, ami további komfortnövelő tényező. A fapados S alapmodelleket leszámítva 60:40 arányban osztottan dől a támla, és az anyós ülését is vízszintesbe lehet helyezni, ekkor akár kétméteres létrát is begyömöszölhetünk. A csomagtartó padlóját mosható, kiszedhető műanyag burkolattal fedték.

Ötlettáros

A világos burkolatok mögött temérdek rekesz várja a kisebb tárgyakat. Mély a csúsztatható könyöklő bugyra, a tetejére pedig egy kihajtható, mobiltelefont vagy mp3-lejátszót tartó rekeszt alakítottak ki, melyet rendelésre a kiváló minőségű és hangerejű hifihez csatlakozó kapcsolattal is felvérteznek. Szó szerint hatalmas a három részből álló kesztyűtartó: alsó része egy átlagosnál nagyobb rekesz, a középső, hűtött traktusban akár négy darab félliteres palack is elfér, a felső harmadban pedig térképeket, keskenyebb dolgokat tárolhatunk. Aranyos a pohártartók kék derengéssel megvilágított alapja, mely a műszerfal világításával harmonizál, s megkönnyíti az éjszakai “kávélerakást”. Az átlagos Caliber-vásárlót 35 év körüli dinamikus, átlagnál kicsit jobban kereső férfiként képzeli a Dodge, nekik szól a csomagtér környékén található két felszerelés. A csomagtérajtón elhelyezett két hangszóró lehajtható és kifordítható, amivel könnyedén teremthetünk – a többi strandoló beállítottságától függően – buli- vagy lincshangulatot a tóparton.

Abszolút és tényleg hasznos kedvencemet a tetőre rejtették. Az utastér hátsó világítása kiszedhető, ekkor zseblámpaként funkcionál, és amíg a helyén van, folyamatosan töltődik, tehát mindig bízhatunk fényében. A masszív szerkezetű Caliberben két első, valamint függönylégzsákok, előfeszített, erőhatárolt biztonsági övek vigyáznak az utasokra, míg a menetstabilitásáért ABS, ESP, kipörgésgátló, vészfékasszisztens és keréknyomás-ellenőrző felel. A Caliber túrabakancsos, farmeres amerikai turista a megszokott alsó-középkategóriás autók viszonylag semleges és egyforma tengerében. A Dodge is tudja, hogy valószínűleg nem fognak az eladási listák élére ugrani vele, de biztosan lesznek páran, akiket szíven talál a vaskos, határozott design és a hagyományostól eltérő koncepció. Megértem őket.