Kitűnő a minőségérzet, a kezelést szokni kell (lásd motorindító az érintőképernyő felett). Fotó: Stefler Balázs

A forgalmazás elején a 225 lóerős teljesítményszint az 1,6-os turbómotort jelentette, ma ugyanezt már villanymotorral kiegészítve tudja a DS 7-es. A 300 lóerős E-Tense 4×4 után érkezik a fronthajtású plug-in hibrid, amely a 180 lóerős dízelt helyettesíti – azzal ellentétben nem hosszú távon, hanem inkább városban spórol. Az összkerékhajtású változathoz képest 1,4 milliót spórolhatunk, no meg pár decit azzal, hogy vagy 100 kg-mal alacsonyabb a saját tömeg. Elektromos autóként szűk 50 km-re elegendő a 13,2 kWh kapacitású akkumulátor, hibrid üzemmódot választva is a lehető legtöbbet akkumulátorról haladunk, csak a lemerülést követően váltunk klasszikus – a fékenergia-visszatermeléssel gazdálkodó – hibrid üzemmódba. Az érintőképernyő menüjében lehet választani az energiatartalékolást.

Az üvegtető árnyékolója miatt alacsonyabbra kerül oldalt a tetőkárpit, egyébként van hely

Nevének megfelelően sportos hangulatot ad az E-Tense modellnél alapszintet jelentő Performance Line, a karosszériadíszek feketék, egyedi jelvény kerül a hűtőrács fölé, és a legújabb divatnak megfelelően esztergált felületűek a felnik, bent még a műszerfalra is bőven jut az Alcantara műbőrből. Azonban a viselkedés egyáltalán nem sportos, nedves aszfalton nem is kell nagyon erőltetni a haladást ahhoz, hogy a kerekek kipörögjenek, a kormányzás kevés visszajelzést ad, és a nagy tömeg miatt a kanyarodás sem lesz sportos. Azzal menti meg a mundér becsületét a DS 7 E-Tense, hogy a kényelemre nem lehet panasz. Finoman és csendesen üzemel a hajtás, a felfüggesztés úgy kényelmes, hogy közben határozott az útfogás is, az utat kamerával figyelő és annak megfelelően az elektronikus vezérlésű lengéscsillapítást állító DS Active Scan felfüggesztés széria. Szűk helyen manőverezésnél a kamerák nélkül el van veszve a sofőr, hátrafelé nagyon rossz a karosszéria átláthatósága a vezetőülésből.

Audis a megjelenés, legyen szó az orról, vagy a teljesen felnyíló hátfalról

A leváltott dízelhez képest jelentős felárral jön az E-Tense hajtás, amely még a prémium vetélytársak között sem számít olcsónak, igaz, ezt a megszokottnál gazdagabb felszereléssel és a sajátos stílusával kompenzálja a DS 7-es.

Ránézésre sportos, valójában kényelmes autó a DS 7-es

TETSZETT
• rendhagyó részletek
• minőségérzet
• kényelem
NEM TETSZETT
• kis benzintartály
• az üvegtető alatt szűkös fejtér

ÖSSZEGZÉS
A forgó kristályokkal üdvözlő fényszóróival könnyen elcsavarja az ember fejét a DS 7 Crossback, amelyhez már kétféle plug-in hajtás is választható. Városban takarékosan, hosszú távon átlagos fogyasztással utazhatunk az elsőkerékhajtású modellel, amely minőségi belsővel, kényelmes haladással és finom működéssel kényeztet.

DS 7 Crossback E-Tense
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 133 kW (181 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 300 Nm 3000/perc
VILLANYMOTOR ELÖL
Max. teljesítmény: 80 kW (110 LE)
Max. forgatónyomaték: 320 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 165 kW (225 LE)
Max. nyomaték: 360 Nm
Hossz./szél./mag.: 4570/1895/1625 mm
Tengelytáv: 2738 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1621/1598 mm
Saját tömeg: 1760/640 kg
Csomagtér: 555 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,9 s
Max. sebesség: 225 km/h
Átlagfogyasztás: 1,4-1,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 31-36 g/km
A modell alapára: 12 290 000 Ft (BlueHDi 130 EAT8)
A tesztelt verzió ára: 16 790 000 Ft