Az izomdízelek létjogosultsága abban rejlik, hogy a tehetősek sem szeretnek pár száz kilométerenként megállni tankolni, szóval önmagában a csekélyebb fogyasztás még nem, de a nagyobb megtehető távolság már nyomós érv lehet a vásárlásnál – a bődületes nyomatékról nem is beszélve…

Az A6-os és az SQ5-ös mellett az A7 Sportback is megkapta az új csúcsdízelt, a 3,0 literes biturbót.  A már jól ismert, 245 lovas V6-os aggregát kettős feltöltéssel és egy speciális kipufogórezonátorral teszi fel az i-re a pontot. Az erőkúra eredménye 313 tagú ménes, elképesztő, 650 Nm-es csúcsnyomaték, és a hangzás is egészen észvesztő. Az A7-es esszenciáját az adja, hogy az utolsó apróságig a tulajdonos ízlésére szabható. Az Audi konfigurációs lehetőségeinek tárháza hihetetlenül széles, most nem is kezdek bele a különféle extrák felsorolásába. Elég csak annyi, hogy a menüben még a kipufogóhang is az ízlésünknek megfelelően kalibrálható! A hátsó dob elé beépített rezonátor remekül leplezi a 3,0 literes gázolajos mivoltát, még komfort állásban is ércesen szól, ha pedig „rákapcsolunk”, már-már benzines dallamok hagyják el a kipufogócsöveket.

Akár ilyen látványos fabetétek is választhatók az A7-eshez Akár ilyen látványos fabetétek is választhatók az A7-eshez

Az első sportülések eszményiek, a navigáció hazai térképállománya naprakész, a komfort és a külvilág zajainak teljes kizárása lenyűgöző. Sajnos a második sorban már nem ilyen rózsás a helyzet, a lapos kasztni miatt a ki- és beszállás nem túl kényelmes, és a fejtér is kompromisszumot kíván. Alapból kétszemélyes a hátsó pad, mely 106 680 forintért háromfős kivitelben is kapható, persze a plusz fejtámla és hárompontos öv dacára nem beszélhetünk teljes értékű középső helyről.

Kevés a hely három utasnak, és a fejtér sem éppen bőséges Kevés a hely három utasnak, és a fejtér sem éppen bőséges

Tiptronic váltó és adaptív légrugózás

A kormányzás közvetlen, a nyolcfokozatú Tiptronic váltó úgy dolgozik, akár egy gondolatolvasó szerkezet: mindig a megfelelő pillanatban és fokozatba vált, ráadásul mindezt villámgyorsan teszi. A széria adaptív légrugózás komfort állásban egészen ügyesen küszöböli ki a malomkőnyi kerekek (19 col) és a széles, peres gumik (255/40) okozta megrázkódtatásokat. A 313 lóerővel nem különösebb kihívás a tempózás, ésszerű stílussal azonban könnyedén 9,0 l/100 km alatt tartható a fogyasztás. Sztrádasebességnél automatikusan kiemelkedik a raktérfedélből egy hátsó szárny, mely 80-nál záródik be – ez a funkció gombnyomásra is aktiválható. Városban, szűk helyen nehézkes az A7-essel lavírozni, fordulóköre nagy, szélessége akár egy Q7-esé, így nem meglepő, hogy a szabványos parkolóhelyekre nehéz bepréselni.

Ülésdöntés után 1390 literesre bővíthető a raktér Ülésdöntés után 1390 literesre bővíthető a raktér

A luxusnak bizony ára van, a biturbo A7-es esetében ez minimum 19 milliót jelent, de ha szemügyre vesszük a konkurens ajánlatokat, az Audi árcéduláján jóval szerényebb összeget találunk! A BMW 6 Gran Coupé hasonlóan 313 lovas (630 Nm) dízele 23 818 000, a Mercedes CLS 350 CDI 4Matic (265 LE/620 Nm) 20 140 500, míg a Porsche Panamera Diesel (250 LE/550 Nm) 25 936 780 forintot kóstál.

Nemcsak a fazonja, hanem a képességei is sportosak a biturbó A7-esnek, a százas sprintet 5,3 másodperc alatt futja Nemcsak a fazonja, hanem a képességei is sportosak a biturbó A7-esnek, a százas sprintet 5,3 másodperc alatt futja

TETSZETT
– dinamika/fogyasztás
– stílusos megjelenés
– motorhang

NEM TETSZETT
– nehézkes beszállás hátra
– fordulókör

ÖSSZEGZÉS
Az A7-es mutatós darab, ráadásul ezzel a biturbó dízelmotorral sportkocsikat megszégyenítő vehemenciával rendelkezik. Fogyasztása baráti, a kipufogórezonátor révén pedig búcsút inthetünk az unalmas dízelmormogásnak.

Audi A7 3.0 V6 TDI BiTurbo
Összlökettérfogat: 2967 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24 biturbó
Max. teljesítmény: 230 kW (313 LE) 3900-4500/min
Max. forgatónyomaték: 650 Nm 1450-2800/min

Hossz./szél./mag.: 4969/1911/1420 mm
Tengelytáv: 2914 mm
Fordulókör: 11,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1925/535 kg
Csomagtartó: 535/1390 l
Üzemanyagtank: 75 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,3 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Város/országút/vegyes: 8,0/5,6/6,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 169 g/km
A modell alapára
(2.8 FSI, 204 LE): 15 530 780 Ft
A tesztelt verzió ára: 19 019 090 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!