Amikor már kezdtem azt hinni, hogy az egyterűeknél nincs új a nap alatt, jön a Citroen Picasso második nemzedéke, s lazán félrelöki gondolatmenetemet. A francia márka újfent ékes bizonyítékát adta innovatív gondolkodásmódjának!

Üdítő kilátások

A vezetőülésből először a grandiózus méretű, egészen az első utasok feje fölé nyúló szélvédő ejt ámulatba. Ragyogó a kilátás, olyan érzés, mintha páholyból, vagy még inkább (szélvédett) kilátóból szemlélnénk a tájat – a látószög az átlagos 35 fok helyett kétszer akkora. Ezenkívül természetes fényben fürdik az utastér, ami a térérzet szempontjából előnyös. A részletszeretetre utal, hogy a napellenzők sínen csúsztathatók előre, így nagyobb felületet árnyékolnak. Azért említsük meg az óriási szélvédő két hátulütőjét is: az egyik az üvegházhatás, a másik a kőfelverődéssel járó költség. Utóbbi ellen sajnos nem tudunk védekezni, előbbire viszont megoldást jelent, hogy a B-oszlopba integrált szellőzőrostélyoknak köszönhetően a második sorban is hatékony a légkondicionálás. Sőt, az alapmodellekben itt oldalanként állítható a levegőbefújás erőssége, négyzónás klíma megrendelése esetén pedig a hőmérséklet is. Ráadásul leghátul is kialakítottak szellőzőnyílásokat.

Rendezkedjünk

Tehát elődjéhez képest a C4 Picasso további két személyt vehet fedélzetére. A plusz két szükségülés néhány egyszerű mozdulattal, a padlóból varázsolható elő. Ha az előttünk ülőkben van némi együttérzés, akár átlagos termetű felnőtteknek is elfogadható a helykínálat. Igaz, inkább csak rövid távra, mert erősen felhúzott térddel kell gubbasztani. Középen már sokkal jobb a helyzet. A három egyenrangú ülést előre-hátra lehet csúsztatni, és a támla dőlésszöge változtatható. Amikor a középső széket teljesen előre-, a szélsőket pedig hátratoljuk, hárman is kényelmesen elférhetnek. Szükség esetén ezek az ülések ugyancsak a padlóba hajtogathatók, ennek megfelelően a csomagtartó mérete 208 és 1951 liter között változik. A középső kijelzőre vetített „műszerekkel” együtt a műszerfal letisztult és könnyedén áttekinthető. A légkondicionáló kezelőszerveit ugyanis a szélső szellőzőrostélyok alá, míg a legtöbb gombot és kapcsolót – a C4-ből ismert módon – a vezető közvetlen közelébe, a kormánykerék „mozdulatlan” középrészére helyezték. Mivel a robotizált sebességváltó választókarja a volán mögé került, a műszerpult két nagyméretű tárolórekesze mellett, középen egy hűtött fiókot (manuális sebességváltó esetén itt a váltókar található) is kialakítottak. Temérdek pakolóhelyet találunk a Citroenben, de a felfedezés örömét most meghagynám az újdonsült tulajdonosoknak. Meg aztán hosszú lenne mindet felsorolni. Néhány ötletes megoldás azonban említésre méltó: a csomagteret megvilágító eszköz hordozható zseblámpaként is funkcionál, az első ülések hátuljáról lehajtható asztalkákhoz olvasófény vagy kis monitor rendelhető, opcióként pedig az ajtózsebeket is megvilágíthatja egy fényforrás, amikor odanyúlnak.

Robotizáció

A nevéből egyértelműen kiderül, hogy az egyterű a C4-es műszaki alapjaira épül. Motorból kezdetben két benzines (1.8 16V – 127 LE, 2.0 16V – 143 LE) és két dízel (1.6 HDi – 110 LE, 2.0 HDi – 138 LE) jöhet számításba. Érdekes, hogy a kétféle kétezreshez nem társítható kézi váltó, helyettük inkább a robotizált és a teljesen automatikus erőátviteli egységet favorizálják a Citroennél. Nem is csoda, a manuális szerkezet megvezetése pontatlan, nehézkesen kapcsolható. Időközben a kormány mögötti billentyűkkel is vezérelhető, hatfokozatú elektronikus nyomatékelosztót továbbfejlesztették (AM 2006/…), de érzésem szerint még mindig bólogatósan vált. A hosszú távú utazóautó szerepében dízelmotorral mutat a leghitelesebben a C4 Picasso. Tökéletesen elegendő már az 1,6-os is, kellő dinamizmust biztosít a kocsinak és rendelkezik a biztonságos autózáshoz szükséges erőtartalékkal. Ötfokozatú kézi váltóval felszerelve alig maradnak el menetteljesítményei a 2.0 HDi változatétól, érezhető különbség az előzési rugalmasságban mutatkozik. Az 1997 köbcentis benzinest már hajszolni kell a tempós haladás érdekében, 3500-as fordulat felett érzi magát elemében. Szerencsére a zajszigetelés hatékony, hangja csekély mértékben szűrődik az utastérbe, ami a gázolajosokra szintúgy igaz. A C4 Picasso gördülési komfortja és úttartása egyaránt jó, kanyarban a karosszéria dőlése sem ijesztő. Opcióként hátsó hidropneumatikus rugózással rendelhető az autó. A nagyobb kényelem mellett előnyt jelent az is, hogy nehéz tárgyak pakolásakor alacsonyabbra engedhető a kocsi, és bármilyen terhelés mellett állandó a szabadmagasság. A vezető dolgát már az alapmodellben automata, elektromos rögzítőfék és visszagurulásgátló segíti, felár ellenében pedig nemcsak sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, hanem parkolóhely-felismerő berendezés is kérhető.

Lesz másik

Mivel a 2000 januárjában debütált és azóta 1,3 millió példányban értékesített Xsara Picasso egészen 2010-ig gyártásban marad, az újdonság egyelőre kizárólag hétszemélyes változatban kapható. (Zárójelben jegyezném meg, hogy a pletykák szerint már készül a C4 Picasso rövidebb és sportosabb megjelenésű, ötüléses kivitele.) A Citroen legújabb büszkeségét nálunk október végétől lehet közelebbről is szemügyre venni.