A 2013-ban bemutatott LIV-1-es tanulmány már egész jó képet mutatott arról, milyen irányba tart a Ssangyong Rexton modelljének a fejlesztése, a Párizsi Autószalonon debütáló LIV-2-es tanulmány pedig az utolsó állomás a sorozatgyártású autó jövő év elején várható leleplezése előtt.

A cégnél csak Y400-as kódnéven emlegetik az autót, amelynek formáját a jegesmedvék, a koreai esztétika, a koreai hegyek, fenyőfák és hagyományos bútorok ihlették. Legalábbis ezt állítja Myung-Hack Lee, a formatervező osztály vezetője. A lényeg, az hogy a nagy méretű dobozforma karosszériát igyekeztek látványossá tenni az erősen megformált lemezekkel és a LED-es lámpákkal. Kitartanak az alvázas felépítés mellett, mert a fejlődő országok piacán, ahová elsősorban szánják ezt a típust, erre van igény.

Aki már látta a belső teret, azt mondja, hogy egy-két generációval ezelőtti Mercedesre emlékeztet a minőségérzet, és hogy noha lesz érintőképernyő is a középkonzolon, a fizikai kapcsolókról se mondanak még le a Ssangyongnál. Feláras lesz a két hátsó pótülés. Műszakilag annyi a nagy változás, hogy egy új fejlesztésű, közvetlen befecskendezéses benzines turbómotor is lesz majd a kínálatban, egyébként a 2,2 literes Mercedes dízel (immár Euro 6-os tisztaságú változatban) kerül a motortérbe, a váltó minden esetben a Mercedes 7 fokozatú automatikus egysége. A SsangYong LIV-2-es tanulmány szeptember 29-én debütál, az új Rexton várhatóan 2017 első felében, a forgalmazása pedig a jövő év vége felé indul meg Európában.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!