A modellfrissítéssel sikeresen hozzáigazították a többi Hyundaihoz az i20-as arcát, de a ráncfelvarrással sem lett divatdiktátor az autóból, ebben a színben pedig nagyon beleolvad a forgalomba. Talán ha megrendeljük a LED-es nappali fényt (60 ezer forintos csomagban adják a ködfényszóróval együtt), akkor valamivel látványosabb a kocsi. Komolyabb formai geggel a beltérben sem találkozhatunk, ami nem baj, viszont a berendezés néhol olcsó hatást kelt, az anyagok egyszerűek és kopogósak.

Ugyanakkor a helykínálat és a csomagtér tekintetében nincs lemaradásban az itthon kizárólag ötajtós karosszériával elérhető autó, a belső méretek teljesen megfelelnek a kategória átlagának.

Funkcionálisan rendben van a belső, de a kor azért már látszik rajta Funkcionálisan rendben van a belső, de a kor azért már látszik rajta

Az i20-ast akkor kell igazán komolyan venni, ha az árlistát kezdjük böngészni. 2,99 millió forintért megkapjuk az autót úgy, hogy már az ESP és a légkondicionáló is benne van, sőt ehhez a modellhez is jár a márka ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garanciája. A vetélytársak árképzését ismerve ez több mint jutányos.

Amikor az alapmotor is jó választás

A barátságos ár mellett érdemes kiemelni az 1,25-ös benzines erőforrást, amely alapmotor létére meglepően jól mozgatja a kis Hyundait (emellett elérhető még 100 lóerős, 1,4-es benzinessel, illetve 75 vagy 90 lovas, 1,1-es dízellel). A 16 szelepes egység szépen veszi a gázparancsot, alul is kellően nyomatékos – érzésre könnyedén azt mondanánk, hogy 1,4 literes motor van az autóban. Amiért elégnek érezzük a 87 lóerőt, annak az az oka, hogy a bázismodell tömege nem éri el az egy tonnát, illetve hogy a váltó áttételezése igen rövid. Így állhat elő az a helyzet, hogy a fogyasztást városban 5,5 liter körül lehet tartani, de autópályán már két literrel többet is benyakal. Ha valaki mindenáron a takarékosságra hajt és még lejjebb akarja szorítani a városi fogyasztást, az 115 ezer forintért start-stop rendszert kérhet.

Meglepően jó az i20-as üléseinek formázása, oldaltartása Meglepően jó az i20-as üléseinek formázása, oldaltartása

Az egyetlen, ami beárnyékolja az i20-as vezethetőségét, az a kissé pontatlanul megvezetett sebességváltó, mert egyébként a rugózási komfort és a kormányzás is egészen megnyerő. Kis erő kell a volán tekeréséhez, ami parkoláskor kifejezetten jó, autópályán pedig pont annyira keményedik fel, ami a pontos irányíthatósághoz szükséges.

Nemcsak a külseje, hanem az ára is visszafogott: a bázismodell 2 999 000 forintot kóstál Nemcsak a külseje, hanem az ára is visszafogott: a bázismodell 2 999 000 forintot kóstál

TETSZETT
– ár/érték arány
– ötéves garancia
– városi fogyasztás

NEM TETSZETT
– túl egyszerű beltér
– kissé pontatlan sebességváltó

ÖSSZEGZÉS
Ha hárommillióért akarunk új kisautót venni, az i20-ast mindenképpen érdemes számításba venni. Divatosságban nem jár az élen, viszont a garancia és egyéb tulajdonságai vonzóvá teszik.

Hyundai i20 1.25i
Összlökettérfogat: 1248 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 64 kW (87 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 119 Nm 4000/perc

Hossz./szél./mag.: 3995/1710/1490 mm
Tengelytáv: 2525 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1503/1501 mm
Fordulókör: 10,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 970/545 kg
Csomagtér: 295 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,7 s
Max. sebesség: 168 km/h
Város/országút/vegyes: 6,1/4,2/4,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 114 g/km
A modell alapára: 2 999 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!