Az Audi TT tulajdonosa nem kívánja eltitkolni a világ elől, hogy bejött neki az élet, így aztán van mit a tejbe aprítania. Ha pedig már egyébként is kirakatba állítja státuszát, ezt hatásosabban teheti meg a nyitott Roadsterben, mint a zárt Coupéban. Nem is kell sokkal mélyebben a zsebébe nyúlni érte: a 200 lóerős 2.0 TFSI modellnél a kétféle változat között hozzávetőleg 400 ezer forint az árkülönbség.

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ez esetben kénytelen lesz kézi erővel le-, illetve felhajtani a vászontetőt. Merthogy a motoros mozgatás csak a jóval drágább 3.2 V6 quattro (250 LE) verziónál széria, míg a másikhoz felár ellenében rendelhető. Egyébiránt az elektrohidraulikus szerkezet 12 másodperc alatt tárja fel az égboltot, s erre akár 50 km/órás sebességig, menet közben is képes.  

Szelek szárnyán

Nizza környékén az idő még decemberben is alkalmas roadsterezésre. Felemelő érzés a tengerparti sétányon nyitott tetővel korzózni, s közben élvezni a napsütést. Lépjünk kicsit oda a gázpedálnak! A légörvények csak autópálya-tempónál kezdenek zavaróvá válni. Ezen viszont a

gombnyomásra kiemelkedő szélterelő sem segít igazán – persze a fülledt nyári melegben kellemesebb a hűsítő menetszél. Márpedig ezt a sebességet a négyhengeres turbó és a hathengeres szívómotoros TT egyaránt játszi könnyedséggel éri el, majd lazán gyorsít tovább. Akárcsak a Coupé, a kétüléses nyitott sportkocsi is légiesen könnyednek érződik, mindössze 35-40 kilogrammal nyom többet a mérlegen. A karosszéria ugyanis 58 százalékban alumíniumból készül. Mivel a könnyűfémet elsősorban az orr-részen használták, ez a súlyelosztásra is kedvező hatással van. A mérnökök egyedül az ajtóknál látták szükségesnek a roadster megerősítését, hiszen a torziós merevség így is 20 százalékkal jobb a korábbinál. Kanyarban és rossz minőségű úton sziklaszilárd az autó, nyoma sincs csavarodási hajlamnak vagy remegő kormánynak. Felhőtlenül élvezhető a sportos vezetés! A TT pedig remek partnernek bizonyul, a kormányzás közvetlen és kellő információval szolgál, a váltókar precízen jár a kulisszában, a fékek pedig ellentmondást nem tűrő módon lassítják a kocsit, erejük pontosan szabályozható. Nagyon kiegyensúlyozott, szinte minden helyzetben semlegesen viselkedik a Roadster. Szemtelenül nagy kanyarsebesség érhető el, s amikor a fronthajtású kivitel kezdi elveszíteni a talajt a „lába” alól, a quattro még mind a négy kerekével kapaszkodik tovább.
A TT Roadster élvezeti értéke néhány feláras tétellel fokozható tovább. Ilyen például az S-Tronic duplakuplungos automata sebességváltó, vagy az elektromágneses lengéscsillapítás.

Bővítési hajlam

Némi praktikum is szorult a sportkocsiba: a csomagtartó 250 literes, így gond nélkül elnyel két utazóbőröndöt, az átrakodónyílásnak köszönhetően pedig hosszabb tárgyak – például két pár síléc – is szállíthatók. Az ülések mögött egy-egy rakodórekeszt alakítottak ki, az utasoldalon hálós zseb található, s az üdítőket is biztonságosan el lehet helyezni. Nálunk márciustól vásárolható meg a TT Roadster, s híreink szerint a jövőben dízelmotor is szélesíti majd a sportkocsi palettáját. A Shooting Brake koncepció viszont nem a TT család tagja lesz, hanem az A2-es kisautó utódját vetíti előre.