A gőzmosás csodája, hogy a szellőzőjáratokat is alaposan át lehet fúvatni. Fotó: Dombóvári Mihály

Különös fontosságot kap az autó karbantartása és átvizsgálása, ha egy használt jármű új tulajdonosához érkezik. Ugyanis nem lehet tudni, hogy az előző gazdája mennyi gondot fordított a karbantartásra, illetve a megbízott autószerelő milyen gondossággal végezte a munkáját. Nagyon sok jel utalhat egy kocsi elhanyagoltságára, a kenés nélkül hagyott ajtózsanérokon túl a javítatlan kis sérülésekig, vagy az évszázados koszig a rejtett, vagy olykor szem előtti helyeken.

Komplett kis erdő a légszűrőházban. Többet dolgozott a légszűrő, mint amire tervezték

Ez a VW Passat éppen a megvásárlás utáni első olajcserére érkezett, a tulaj ezt összekötötte egy átvizsgálással. A kenőanyag mellett a légszűrők cseréje is szerepelt a listán, valamint a rendszert érintő hibajelek okán napirenden volt az olajszint-jeladó, a törött nívópálca és a hüvely cseréje is. A légszűrőházat felnyitva rögtön látszott, hogy igen időszerű a csere, a szűrő láthatóan túlhordott volt, s ugyanez volt a helyzet a pollenszűrővel is. A légszűrőt kiemelve a házban komplett kis mikrovilág fogadta a szerelőket: falevelek, madártollak, rovarmaradványok, valamint a belső merevítőbordák mellé vastagon lerakódott kosz meséltek a felületes karbantartásról. Az új filter beillesztése előtt a mocskos légszűrőházat is kiszerelték és kitakarították, majd ezután került be az új a már tiszta környezetbe. A pollenszűrő fészkét szintén kitörölték, majd oda is ezután tették be az újat. Mivel a pollenszűrő mellett-alatt is ment a levegő a szellőztető rendszerbe, így a csőrendszert is érdemes volt kitisztítani. A mai autók bonyolultsága mellett a leghatásosabb kiszerelés-elmosás módszer nem feltétlenül szerencsés az időgazdálkodás szempontjából, így érdemes alternatív tisztítási megoldásokat keresni. Ilyen lehet, ha a gőzmosással foglalkozó autómosónál átfújatjuk a szellőzőrendszert. Elég hatékony és részben fertőtlenítő hatású is.

A pálca cseréje 24 másodperc csupán. Nehéz a hozzáférés a nívópálca hüvelyéhez, főképp, ha beletörik a vége

A szűrők cseréit követte az olaj leengedése, majd jött a karter aljára szerelt szintjeladó cseréje. A fészket is megszabadították a lerakódásoktól, és úgy került vissza az új. A leeresztőcsavar tömítését sem cserélték a korábbi olajcserék folyamán, így oda is új tömítőgyűrű került. A nívópálca hüvelyének törése jellegzetes hiba a VW-blokkokon. A korábbi lemezhüvelyt váltó műanyag alkatrész korosodva megrepedezik, törik, és a motor főképp magas fordulatszámokon kinyomja az olajat a repedéseken. Az alkatrész olcsó, de a csere macerás, mert a hosszú, csigavonalban tekeredő szívócsőtől nehéz a hozzáférés. Nívópálcából is újat kapott az autó, mert annak a kihúzógyűrűje volt letörve.

Ez a beletört vég okozott egy kis fennakadást. Az új hüvely ára 1000 forint alatti