Latvala egyébként nagyon nagy küzdelmet folytatott a végső győzelemért. Rá is fért volna az a finnre, hiszen idén még nem sikerült befejeznie egy versenyt sem az élen. Az M-Sport pilótája viszont az utolsó napra összekapta magát, visszavágott, három egymás utáni szakaszgyőzelmet is begyűjtött (így a Power Stage győzelmet is) és megnyerte az aszfalttal nehezített murvás versenyt.
„Nagyszerű hétvége volt nagyon nehéz harccal. A Toyota nagyon erős volt, Ott nagyon elhúzott mielőtt gondjai akadtak volna az autóval, majd Jari-Matti személyében kaptam erős ellenfelet. Nem tudom, hogy az élen maradtam-e volna az erdőben, de az aszfalt egy olyan útfelszín, amit szeretek és így sikerült bebiztosítanunk a győzelmet.” – szögezte le a versenygyőztes francia.

Craig Breen dobogós helyre hajtott, de kicsúszott és végül a negyedik helyen ért célba a Citroennel. Az egyéni ponttáblát vezető Thierry Neuville végül ötödik lett, ezzel hét pontos előnnyel várja a szezon utolsó két raliját. Nem ülhet ölbe tett kézzel a belga, ha végre zsebre szeretné vágni a bajnoki címet, oly közel ahhoz. A Hyundai pilótája egyébként az utolsó három gyorsaságin ugrott előre három helyet, s ezzel sikerült norvég csapattársa, Andreas Mikkelsen elé kerülnie. Hayden Paddon a harmadik Hyundai volánja mögött hetedik lett. Mindhárom Hyundai-pilóta előnyt kovácsolt Mads Östberg megpördüléséből, aki emiatt végül csak a nyolcadik helyen tudott célba gurulni Citroenjével. A WRC2 kategória győztese, Kalle Rovanpera és csapattársa, Pontus Tidemand zárják az első tizet.

Ott Tanaknak nem sikerült folytatni eddigi csodás zsinórban elért győzelmeit. Toyotája műszaki meghibásodása (törött hűtő) miatt szombaton feladni kényszerült a versenyt. Az észt ezzel visszaesett az egyéni ponttábla harmadik helyére. Nem csak ő esett ki, a tavalyi győztes brit Elfyn Evans sem ért célba autója meghibásodása miatt. Érdekessége a versenynek, hogy a Power Stage-et kétórás késéssel kezdték meg egy a ralival összefüggésben nem lévő baleset miatt. A késés miatt csak 14-en vettek ezen részt, így pontokkal nem jutalmazták a résztvevőket.

Már csak két rali van hátra a szezonból, s a következőt, amely egyben az utolsó európai megmérettetés, három hét múlva (2018. október 25-28.) rendezik meg. Ez a vegyes (murvás-aszfaltos) útfelszínű Katalán Rali lesz. Spanyolországban várható nagy harc alakul majd ki a két világbajnoki aspiráns, Sebastien Ogier és Thierry Neuville között, éppúgy, mint tavaly is. 2017-ben Ogier második lett a spanyol ralin, míg belga vetélytársa törött felfüggesztéssel kiesett.

2018-as Wales Rali eredménye
1. Sebastien Ogier (FRA) Ford Fiesta WRC 3:06:12,5
2. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Yaris WRC 3:06:23,1
3. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Yaris WRC 3:06:47,6
4. Craig Breen (IRL) Citroën C3 WRC 3:07:22,9
5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 3:07:26,9
6. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai I20 3:07:28,4
7. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 3:07:30,9
8. Mads Östberg (NOR) Citroen C3 WRC 3:07:34,1
9. Kalle Rovanpera (FIN) Skoda Fabia R5 3:15:27,2
10. Pontus Tidemand (SWE) Skoda Fabia R5 3:17:01,4

A világbajnokság állása a Wales Rali után
1. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 189 pont
2. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 182 pont
3. Ott Tanak (EST) Toyota Racing WRC 168 pont
4. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Racing WRC 104 pont
5. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 98 pont
6. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai WRT 83 pont
7. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 60 pont
8. Craig Breen (IRL) Citroen WRT 59 pont

Gyártók
1. Toyota Racing WRC 317 pont
2. Hyundai WRT 297 pont
3. M-Sport WRT 273 pont
4. Citroen WRT 187 pont