A hétvége esélyese az a Sebastien Ogier lesz, aki 2014-ben és 2015-ben is győzedelmeskedett a lengyel utakon. Tavaly mind a négy nyári ralin a VW autói játszottak domináns szerepet, de idén ez már biztosan nem így lesz. A szezon első három raliján szerzett győzelmet követően ugyanis átengedték a stafétát három fiatal tehetségnek, akik minden bizonnyal ezen a ralin is fenik a fogukat az első helyért járó trófeára. Sebastien Ogier azonban nincs elkeseredve. Azután, hogy az elmúlt két évben ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára Mikolajkiban, biztos mostani sikerében is. Ebbéli igyekezetében erőt meríthet abból az új érzésből, hogy júniusban újdonsült apuka lett. „A magánéletemben történt változás újabb erőket ad nekem. Elképzeltem korábban, hogy milyen csodálatos lenne apának lenni, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire mindent felülmúló érzés lesz.”

Az először 1921-ben rendezett Lengyel Rali egyike a világ legrégebbi ralijainak. Kiválása után az Európai Bajnokság része volt aszfaltos futamként. 2009-ben tért vissza a Rali Világbajnokságba, majd egy kisebb szünet után 2014-ben ismét. Robert Kubica, aki balesete óta a Rali Világbajnokságban versenyzett a Forma-1 helyett, közkedvelt pilóta és személyiség, így nem volt meglepő a világbajnokság visszatérése a kelet-európai terepre. A rali szervezőit az újítás jellemzi. A tavalyi nagy változás után idén már „csak” az útvonal 33%-a lesz más a 2015-öshöz képest. A változással biztonságosabb és látványosabb versenyt szerettek volna elérni mind a résztvevők, mind a nézők számára. Mindössze négy gyorsasági szakasz maradt meg tavalyról.

Legutóbb Szardínián Thierry Neuville győzedelmeskedett, így ő lett az ötödik győztes, akinek idén sikerült versenyt nyernie. A Hyundai belga pilótája nagyon fellelkesült pályafutása második győzelmén, s reméli, hogy a győztes hullámot meglovagolva sikeres lehet a szezon hátralévő részén is. Legalábbis sikeresebb, mint amilyen az elmúlt negatív időszakot jelenti. Monte-Carlóban még sikerült dobogóra állnia, aztán következett a lejtmenet.

„Voltak nehéz időszakaink, így Portugáliában is, de összetartottunk és a kemény munkánk kifizetődött. Az új generációs i20 WRC nagyszerűen ment a hétvégén. Nagyszerű érzés vezetni, nagyon kényelmesen éreztem magam.” – szögezte le az ifjú tehetség a Szardínia Rali végén. „Ha igazam van, jelenleg hetedik vagyok a világbajnokságban, ami segíteni fog a következő ralikon (a murvás ralikon nem kell sepregetnie hetedikként, a szerk.), de ahogy mondtam, az érzésnek ugyanilyennek kell lennie, az autónak ugyanígy kell viselkednie, s akkor koncentrálthatunk egy jó lengyel vagy finn eredményre.” – tette még hozzá válaszul a jövőbeni sikerességét firtató kérdésekre.

A rali

A 2016-os Lengyel Rali három napon át tart, s a 21 gyorsasági szakasz 306,10 km-t tesz majd ki. A rali teljes távja: 1253,29 km lesz. A Lengyel Ralin murvás beállítással hajtanak majd az autók. A gyorsasági szakaszok gyorsak és látványosak lesznek. A Finn Ralihoz hasonló gyorsaságot lehet elérni majd a hétvégén, ami sokat dobhat a nézettségen. Lágy gumikat kapnak a versenyzők, de kemény összetételű abroncsok is választhatók lesznek. A verseny útvonala mentén magas fű nő, amely korlátozza a kanyarokban a pilóták rálátását az útra. Ráadásul a fű még nagy köveket, sőt sziklákat is rejthet, amely kockázatossá teheti a kanyarok levágását. 2014-ben a 14. gyorsasági szakasz sziklája elég hírhedté vált. Mads Östberg és Jari-Matti Latvala mellett ugyanis Elfyn Evans is eltalálta és ennek autója első felfüggesztése látta kárát.

A rali főhadiszállása ezúttal is Mikolajkiban lesz, néhány órányira, északra Varsótól. Idén is a Mikolajki Arénából rajtol el a rali csütörtökön egy szuperspeciális szakasszal. Ez a pályán látványos csaták szemtanúi lehetnek a nézők, ahol egyszerre két versenyautó vív harcot egymással. Ezen a helyszínen összesen három gyorsaságit is rendeznek (csütörtökön, pénteken és szombaton).

A világbajnokság állása a Szardínia Rali után:

Pilóták 1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 132 pont 2. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 68 pont 3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 67 pont 4. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT 58 pont 5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport 57 pont 6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 56 pont 7. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 48 pont 8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT 34 pont 9. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT 26 pont 10. Eric Camilli (FRA) M-Sport WRT 22 pont Gyártók 1. Volkswagen Motorsport 178 pont 2. Hyundai WRT 108 pont 3. M-Sport WRT 90 pont 4. Hyundai Motorsport N 78 pont 5. Volkswagen Motorsport II 74 pont 6. DMACK WRT 40 pont 7. Jipocar Czech National Team 18 pont 8. Yazeed Racing 4 pont

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!