2016-ban Thierry Neuville lett a váratlan győztese a Szardínia Ralinak. Akkor a Hyundai és belga pilótája letaszította a trónról a világverő Volkswagent és Sebastien Ogiert. Az idén M-sportos színekben Forddal versenyző francia pilóta korábban már háromszor elhozta a győztes trófeát az olaszországi raliról, így egykönnyen megeshet, hogy ez a két pilóta (Ogier és Neuville) fog megküzdeni az első helyért az idei versenyen. Mellettük szól az is, hogy az idei hat raliból e két pilóta volt képes egyedül két-két ralit is megnyerni. Ogier van annyira tapasztalt, hogy átmenekítheti győztes formáját Portugáliából, bár a murván söprögetni a mezőny előtt nem lesz éppen leányálom számára.

A Hyundai csapata vérszemet kapott attól, hogy a szezon második felébe lépve nagy esélyekkel indul a konstruktőri világbajnoki címért. Emiatt nagy erőkkel készül a hétvégi megmérettetésre. A koreai gyártó az eddigi idei összes murvás ralin dobogós helyezést ért el, ami nagy magabiztosággal tölti el a csapatot és pilótáit. A verseny meglepetésembere már most az az Andreas Mikkelsen, aki gyári helyet szerzett a hétvégi ralira a Citroennél, ahol Stephane Lefebvre helyét veszi át. A norvég pilóta tavaly gyári hely nélkül maradt a Volkswagen kivonulásával, így idén komolyabb ülés hiányában WRC2-es indulóként állt rajthoz három ralin a Skoda Motorsport színeiben. Lefebvre „önként” átadta helyét, a csapatérdekeket szem előtt tartva.

A Citroen csapatfőnöke, Yves Matton a következőképpen magyarázta a döntést: „Hat verseny után úgy tűnik, hogy a Citroen pilótái a vártnál gyengébb eredményeket hoztak. S mivel Andreas Mikkelsen aktívan kereste a helyét a topcsapatoknál, megegyeztünk vele, hogy a Szardínia Ralin rajthoz áll a C3 WRC volánja mögött. Azt hiszem elmondhatom, hogy mindannyian örülünk ennek a lehetőségnek. Andreasnak megfelelő mennyiségű tapasztalata van ezen a ralin, ami ránk nem igaz, mivel a Citroen nem állt rajthoz tavaly Szardínián. Mivel azonban idén korlátozott felkészülési lehetősége volt, Andreasnak nem lesznek nagy céljai ezen a ralin. Azt fogjuk nézni, hogy milyen konzisztensen tudja vezetni az autónkat, hogyan képes azt kezelni és mennyire kényelmesen érzi magát benne.”

Ami az időjárást illeti, meleg nyári idő várható a hétvégére, 30°C-kal. Ez már elég kellemetlen az autók számára, amelyek motorja és az áttétele is a normálisnál nagyobb megterhelést kap.

A rali
A 2017-es Szardínia Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 312,66 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1496,37 km. A rali csütörtökön veszi kezdetét, amikor is az Alghero melletti szuperspeciális szakaszt este teljesíti a mezőny, hogy az éjszakát majd Olbiában töltsék a csapatok a sziget ellentétes oldalán. Pénteken négy szakaszt teljesít a mezőny, mindegyiket kétszer, ahol két klasszikus – a Terranova és a Monte Olia – is visszatér. Idén immár negyedszer Alghero városa ad otthont a rali főhadiszállásának és a szervizparknak. Idén is a rali szombati napja lesz a leghosszabb és legnehezebb. A Monte Acuto régióban rendezett hat gyorsasági szakasz 143 km-t tesz majd ki. A vasárnapi szakaszok pont ugyanazok, mint 2016-ban, Így idén is a Sassari-Argentierával zárul a rali. A mezőny másodjára is megteszi azt vasárnap, s ez számít majd a Power Stage-nek, ahol bónusz pontokért hajtanak a versenyzők. A Monte Lerno Micky’s Jumpja a szezon egyik leglátványosabb ugratója.

A világbajnokság állása a Portugál Rali után:
Pilóták

1. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 128 pont
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 106 pont
3. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 88 pont
4. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT 83 pont
5. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 66 pont
6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 53 pont
7. Craig Breen (IRL) Citroen WRT 43 pont
8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport 33 pont
9. Kris Meeke (GBR) Citroen WRT 27 pont
10. Juho Hanninen (FIN) Toyota Racing WRC 21 pont

Gyártók

1. M-Sport WRT 199 pont
2. Hyundai Motorsport 173 pont
3. Toyota Racing WRC 113 pont
4. Citroen WRT 85 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!