A Red Bull az egyedüli csapat, amelynek mindkét pilótája győzelmet tudott szerezni az idei szezonban. Érdekesség, hogy a dobogó másik két fokára felálló pilóta is szerzett idén már egy-egy győzelmet. A második helyezett a Kínában első Nico Rosberg lett, míg a bronzérmes helyen a Malajziában győzedelmeskedő Fernando Alonso ért célba. Alonso ezzel az eredménnyel átvette a vezetést az egyéni ponttáblán.

A Red Bull elégedett lehet az eredménnyel, hiszen 2010 és 2011 után zsinórban harmadszorra is a vörös bikák csapata viheti haza a győztes trófeát a hercegségből. Webber így 2010 után duplázott Monacóban. Az ausztrál pilóta a győzelmét köszönheti annak is, hogy Michael Schumacher, aki a szombati időmérő edzésen megszerezte a rajtelsőséget, csak a hatodik helyről vághatott neki a futamnak, s rajthelyét, az első rajtkockát megörökölte. Az történt ugyanis, hogy a Mercedes pilótája a Spanyol Nagydíjon összeakadt Bruno Sennával, s emiatt 5 rajthellyel hátrébb sorolták Monacóban. Pastor Maldonado, a barcelonai győztes, sem járt jobban, mivel ő 10+5 rajthelyes büntetés kapott (Sergio Perezzel való ütközése és az autójában kicserélt váltó miatt), így a mezőny végéről vágott neki a futamnak, majd hamar ki is esett.

Az eső réme az egész verseny alatt fenyegette a mezőnyt, s csak az utolsó nyolc körben vált erősebbé, pont akkor, amikor az élen haladó hat autó abroncsai kezdtek erősen kopni. Így hatan – Webber, Rosberg, Alonso, Vettel, Hamilton és az idei legjobbját nyújtó Massa – egymás mögött vonatoztak egészen a célig, senki sem merte támadni az előtte menő autót. Erős szombati eredményét követően mindenki sokat várt a Mercedes pilótáitól, különösen az első rajthelyet elcsípő Michael Schumachertől. Idei pechszériája itt sem maradt el a német pilótának, aki a rajt utáni balesetben nekicsapódott a Lotust ráhúzó Romain Grosjeannak, s ekkor megsérülhetett az autója. Bár folytatta a versenyt, de üzemanyag-nyomás probléma lépett fel Mercedesében, így kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Érdemes még szót ejteni Jean-Eric Vergne-ről, aki ha a csapata nem taktikázza el, pontszerző helyen érhetett volna célba ezen a nagy presztízsű futamon. A verseny vége felé ugyanis lecserélték abroncsait intermediate, azaz átmeneti abroncsokra, s mivel nem jött akkora eső, mint várták, így pontok nélkül hagyja el Monacót. A két Force India pilóta dicséretet érdemel, hiszen a hetedik és nyolcadik helyre kormányozta célba autóját Paul di Resta és Nico Hülkenberg. Őket Kimi Räikkönen követi a kilencedik helyen. Az első tizet Bruno Senna zárja.

Monacói Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Mark Webber Red Bull 1:46:06.557 2. Nico Rosberg Mercedes + 0.643 3. Fernando Alonso Ferrari + 0.947 4. Sebastian Vettel Red Bull + 1.343 5. Lewis Hamilton McLaren + 4.101 6. Felipe Massa Ferrari + 6.195 7. Paul di Resta Force India + 41.537 8. Nico Hülkenberg Force India + 42.562 9. Kimi Räikkönen Lotus + 44.036 10. Bruno Senna Williams + 44.516 11. Sergio Perez Sauber + 1 kör 12. Jean-Eric Vergne Toro Rosso + 1 kör 13. Heikki Kovalainen Caterham + 1 kör 14. Timo Glock Marussia + 1 kör 15. Narain Karthikeyan HRT + 2 kör 16. Jenson Button McLaren Nem ért célba 17. Daniel Ricciardo Toro Rosso Nem ért célba 18. Charles Pic Marussia Nem ért célba 19. Michael Schumacher Mercedes Nem ért célba 20. Vitalij Petrov Caterham Nem ért célba 21. Kamui Kobajasi Sauber Nem ért célba 22. Pedro de la Rosa HRT Nem ért célba 23. Pastor Maldonado Williams Nem ért célba 24. Romain Grosjean Lotus Nem ért célba

Monaco után a tengerentúlra költöznek a csapatok, hogy két hét múlva (2012. június 10.) Montrealban mérjék össze a tudásukat. A monstre négyórás Kanadai Nagydíjat 2011-ben Jenson Button (McLaren) nyerte meg. Kaotikusra sikerült a futam, melyet a pályára zúduló eső miatt leállítottak, és amelyben ötször is pályára lépett a biztonsági autó. Button büntetései és két balesete ellenére léphetett fel végül a dobogó legfelső fokára és meg is tarthatta első helyét.

A világbajnokság eredménye a Monacói Nagydíj után

Pilóták: 1. Fernando Alonso Ferrari 76 pont 2. Sebastian Vettel Red Bull 73 pont 3. Mark Webber Red Bull 73 pont 4. Lewis Hamilton McLaren 63 pont 5. Nico Rosberg Mercedes 59 pont 6. Kimi Räikkönen Lotus 51 pont 7. Jenson Button McLaren 45 pont 8. Romain Grosjean Lotus 35 pont 9. Pastor Maldonado Williams 29 pont 10. Sergio Perez Sauber 22 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 146 pont 2. McLaren 108 pont 3. Ferrari 86 pont 4. Lotus 86 pont 5. Mercedes 61 pont 6. Williams 44 pont 7. Sauber 41 pont 8. Force India 28 pont 9. Toro Rosso 6 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!