Az Africa Eco Race második napján 173 kilométernyi összekötő után 431 kilométernyi szelektív szakasz várt a versenyzőkre Boudnib és Foum Zgid között. René Metge, az útvonalért felelős versenyigazgató az előző esti eligazításon jelezte, hogy az első, rövidke menet után ezúttal már komolyra fordul a játszma és a szakember nem viccelt: a penzum olyan, terepralis tekintetben legendásnak számító területeken haladt, mint például Chegaga dűnesora és az Iriki-tó kiszáradt medre, ráadásul a változatos és nehéz terep mellett a navigáció is bőven tartogatott kihívásokat.

Míg a nyitónap a továbbfejlesztett Scania első komolyabb menetpróbája volt, addig a Qualisport-trió ezúttal már a gyorsulásra törekedett. Ez részben sikerült is: 6 óra 28 perc 1 másodperces idejükkel a kategória 3. helyén zárták a napot, így 7 óra 50 perc 44 perces eredménnyel az összetettben is a 3. pozícióba kapaszkodtak fel a Tatrával versenyző Tomas Tomecek, valamint az MAN-es portugál pilótanő, Elisabete Jacinto mögött.


 
„Az igazat megvallva nem volt egyszerű napunk” – értékelt Kovács Miklós. „Érintettük Chegaga dűnéit, ami élvezetes volt, a kősivatag viszont szinte a lelket is kirázta belőlünk. Jól szemléleti a szakasz nehézségét, hogy többen is bent ragadtak vagy felborultak, egy balszerencsés autót nekünk is ki kellett kerülnünk. Navigátorom, Czeglédi Péter soha nem panaszkodik, most viszont kifakadt, mert úgy érzi, hogy az itiner bőven hagy kívánnivalót maga után. A kamion végsebességén is van még finomítanivalónk, de bízunk benne, hogy a folytatásban minden rendben lesz.”

Az autós kategóriában Szalay Balázs és Bunkoczi László ismét remekelt, ezúttal az előző öt évben győztes Jean-Louis Schlesser mögött zárták a 2. pozícióban a szakaszt: a magyar Opel-páros ezzel összesítésben is a 2. helyen áll az élre álló francia klasszis mögött. A motorosoknál a marokkói Harite Gabari nyerte a napi szakaszt Yamahájával és ezzel a kategóriában is átvette a vezetést.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!