A szabálymódosítás valóságos formatervezési divatőrületet indított el az első szárnyaknál A szabálymódosítás valóságos formatervezési divatőrületet indított el az első szárnyaknál

Ahogy az lenni szokott, az új előírásokkal nagyobb esélyegyenlőséget szeretnének biztosítani a szabályalkotók, illetve az előzések számát is növelni akarják. A konstruktőrök pedig továbbra is a határokat feszegetik.

Az eredetileg a McLaren által kidolgozott F-csatorna betiltásával az autók motorburkolata látványosan megváltozott. Nincs cápauszonyszerű elem a hátsó szárnyig, maximum egy kisebb toldás a központi légbeömlő mögött.

A 2009-ben, egy kiskapu jóvoltából megjelent dupla diffúzor száműzése formálta át legdrámaibban az autók farát. A legtöbb modell hátulról nézve szinte csupasznak tűnik, de mindenképpen egyszerűbbnek a korábbinál. A változás elősegítette az eddig csak a Red Bull által használt vonórudas hátsó futómű elterjedését. A mérnökök leginkább a diffúzorba vezetett kipufogó továbbfejlesztésével igyekeztek visszanyerni az elvesztett leszorítóerőt.

A menet közben mozgatható hátsó szárnnyal tulajdonképpen az F-csatornához hasonló hatást lehet majd elérni. Az edzéseken és az időmérőn szabadon lehet állítani a terelőlapot, a versenyen azonban csak a támadó fél élhet ezzel a lehetőséggel, a védekező nem. A rajt után, az első két körben pedig egyáltalán nem lesz használható.

Az első szárny szögét viszont már nem lehet módosítani a pilótafülkéből, miután ez a rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az autók szárnya, főleg a véglapjaik, ettől a szabályváltoztatástól függetlenül váltak egyre fifikásabbá, ahogy a mérnökök minél hatékonyabban igyekeznek hátrafelé irányítani az autó orrával találkozó levegőt.

Bár a KERS használatát a szabályok tavaly sem tiltották, a csapatok közös megegyezéssel lemondtak róla. Idén azonban visszatér, s bár a technikai paraméterei azonosak maradtak, a legtöbb gyártó 2009 óta jelentősen módosította berendezését. A legtöbb KERS már egyetlen akkumulátorgenerátor egységből áll, amely az üzemanyagcella alatt kapott helyet. Az autók minimális tömegét 620-ról 640 kg-ra emelték.

A Pirelli gumikhoz való egységes alkalmazkodás kedvéért az első/hátsó súlyelosztást 45:55 arányban rögzítették. Pontosabban azt írták elő, hogy az időmérőn az első tengelyre eső terhelés mindig legalább 291 kg, a hátsóra eső pedig minimum 342 kg legyen.

A sportszabályzat azt is előírja, hogy idén négy helyett már csak öt verseny után lehet kicserélni a sebességváltót, bár az év során elvégzett első korai cseréért 2011-ben még nem jár majd az 5 rajthelyes büntetés.