Ez a rali Ciprus és Akropolisz után a harmadik – s egyben utolsó – a mediterrán murvás ralik sorában.

A Török rali karakterisztikáját tekintve a két előző verseny – Akropolisz és Ciprus – keveréke, hiszen a gyorsasági szakaszokon elért átlagsebesség inkább lassú, de az utak felszíne durva kavicsos. Miután a versenyt a tavalyi februári időpontról nyárra tették, így az időjárástól függő lehet az abroncsok tapadásának milyensége. Valószínűleg meleg lesz a hegyekben, így gépnek és embernek meg kell küzdenie a meleggel.

Ami pedig a versenyzőket illeti. A Peugeot diszkvalifikálása a Ciprus ralin nagy csapást jelent az oroszlános csapat számára, s most 26 ponttal áll a francia konstruktőr a másik francia márka, a Citroen mögött. Mindkét pilóta nagyon eltökélten állt rajthoz Görögországban, hogy elfeledtessék a ciprusi fiaskót, de Grönholm hibázott és így eredmény és pontok nélkül maradt. Rovanperä bár célba ért dobogós helyen, de ez az eredmény nem volt elég ahhoz, hogy utolérjék az éllovasokat.

A Peugeot kristálytiszta célt tűzött ki maga elé a hétvégére: minden erejét latba veti annak érdekében, hogy visszakerüljön a világbajnoki címért harcolók sorába. Erre szüksége is lenne, hiszen a többszörös világbajnok csapat jelenleg negyedik a gyártók között, miközben Grönholm és Rovanperä a negyedik és hetedik az egyéni ponttáblán. “Látva hogyan teljesítettünk Cipruson és Görögországban, úgy gondolom, hogy dobogós helyen végezhetünk Törökországban, ami megmutatja, hogy milyen gyors és megbízható az autónk. A csapattagok nagyon szeretnék, hogy talpra álljunk azután, hogy több oknál fogva is elbuktunk a világbajnokságban. Most már csak rajtunk áll, hogy a következő néhány versenyen a lehető legtöbb pontot tudjuk-e begyűjteni.” – szögezte le Corrado Provera a Peugeot sportigazgatója.

A Citroen és Sebastien Loeb vezet a gyártók és a pilóták világbajnokságában. A céljuk egyértelmű: megtartani a vezető helyeket, ehhez azonban Loebnek először el kell felejtenie a tavalyi rossz emlékeket, amikor is a világbajnokságban akkor debütáló Török ralin már az első napon kiesett, mikor rossz útra tévedve elfogyott az üzemanyag az autójából. Carlos Sainz viszont tavaly győzött ezen a ralin, így jó esélyekkel indul idén is.

Markko Martin eltekintve az Akropolisz ralin nyújtott teljesítményétől kiegyensúlyozottan versenyez az idei évben. Tavaly hatodik lett, most azonban jobban kell mennie ahhoz, hogy ringben maradjon a világbajnoki címért folyó küzdelemben. A két subarus pilóta bár 2003-ban külön csapatban versenyzett, mégis hasonló problémával – törött felfüggesztés – esett ki. A rali fő esélyese Petter Solberg. A norvég nyerte meg az Új-Zéland és a Ciprus ralit, s azon lesz, hogy idei harmadik győzelmét megszerezze Törökországban. A Mitsubishi Lancer fejlesztési fázisa tovább folytatódik, így a csapat csodákat nem vár. Gilles Panizzi szeretne ezúttal is célba érni, s pontokat gyűjteni, főleg azután, hogy tavaly itt ötödik lett.

A rali idén is három napon át tart, s körülbelül 380 km-nyi gyorsasági szakaszt tesznek majd meg a résztvevők. A szervizpark Kemer városában lesz. A verseny átlagsebessége Ciprushoz hasonlóan várhatóan alacsony lesz, miközben a hegyi utak olyan nehéznek ígérkeznek, mint az Akropolisz Ralin.

A Török rali három napján 17 gyorsasági szakaszt (853,11 km) tesz majd meg a mezőny. Az össztáv 1236,44 km lesz.