Mint a dunaszentbenedeki trió tagjai fogalmaztak: előre lehetett tudni, hogy az idei Dakar még a szokásosnál is komolyabb próba elé állítja majd a versenyzőket, hiszen a szervezők azt ígérték: a valaha volt legnehezebb, legkegyetlenebb útvonalat állították össze 2023-ra. – Ezt rögtön alátámasztotta a viadal első szelektív szakasza is, amelyet 367 kilométeresre szabtak Yanbu térségében és olyan nehézségű volt, hogy abba igazi nagyágyúknak, sokat tapasztalt versenyzőknek is beletört a bicskája – közölte a Qualisport Racing.
Kovács Miklós pilóta és két állandó társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő is megküzdött a távval a kamionosok között. Az első Dakarján induló kamionos formáció 6 óra 36 perc 6 másodperces idővel teljesítette a távot, amivel a monstrumok között a 23. helyen zárták a napi szakaszt és ugyanezt a pozíciót foglalják el az 54 indulóval elrajtolt kategória összesítésében is.

– Brutális volt és mást tényleg nehéz lenne mondani erre a nyitószakaszra. A táv első harmada sziklás terepen kanyargott, szinte a lelket is kirázta belőlünk, ráadásul jó ötven kilométer után volt egy defektünk is, amivel szerencsére nem veszítettünk sok időt. A szakasz második harmadában kisebb dűnékkel tarkított homokos, nyílt területen haladtunk, majd jött a szakasz utolsó része, amikor már ránk esteledett, így sötétben kellett óriási dűnéken mennünk, ahol ráadásul nem elég, hogy puha volt a homok, de a nyom szét is volt járva. Egy ivecós holland versenytársunknak adtunk kölcsön egy abroncsot, mert szüksége volt rá, de láttunk például felborult kamiont, porig égett autót, rommá tört járműveket és a célban értesültünk arról, hogy a motoros kategória címvédője, Sam Sunderland is akkorát esett, hogy nem tudja folytatni a versenyt. Nehéz menet volt, a szervezők vélhetően nem tréfáltak, amikor kegyetlen próbát ígértek az idei versenyre – értékelt Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája.

A 2023-as Dakar-rali második szelektív szakasza sem ígérkezik egyszerűnek: a mezőny elköszön az elmúlt napok főhadiszállásától, a Sea Camptől, a célállomás Al-Ula lesz, ahová 158 kilométernyi összekötő és 430 kilométernyi mért táv után érkeznek meg.