A nem túl érdekes Európa Nagydíj rajtja akciódúsra sikeredett. Juan-Pablo Montoya okozott galibát, mikor blokkolva fékjeit nekicsúszott csapattársának, akinek a jobb első kereke és autójának felfüggesztése megsérült. Ralf Schumacher kényszeres kiszállásának áldozata lett Cristiano Da Matta is a Toyotával. Montoya első szárnya is megsérült, amit lecseréltek a szerelők, s bár vissza tudott állni a versenybe, dobogós helyezésért már nem szállhatott ringbe.

Nem volt szerencsés a Williams, hiszen Montoya lekörözöttként csak a nyolcadik helyen ért célba, s ez mindössze egy pontot hozott a konyhára, miközben Ralf Schumacher már az első körben búcsút mondhatott hazai

közönségének. “Szégyen, ami történt. Nem azt vártam, hogy már az első kanyarban búcsút mondhatok a futamnak. Nagyon balszerencsés baleset volt Juannal, aki későn fékezett, mikor az egyenes végén egy kis előnyre akart szert tenni. 100%-ig biztos vagyok abban, hogy Juan nem direkt tette, így nem is hibáztatom őt ezért. Ez egy normális versenybaleset volt. Sajnálom, hogy Cristiano Da Mattát is kiütöttem, de ekkor már csak utazó voltam az autómban, és nem tudtam irányítani azt. Frusztráló ez a baleset, de garantálhatom, hogy nemsokára ismét formában leszünk.” – szögezte le Ralf Schumacher.

Az előző futamokhoz hasonlóan ez a nagydíj is Michael Schumacherről és a domináns Ferrariról szólt. Ennek a Ferrari-rajongók örülnek, a többiek pedig fohászkodhatnak egy monacóihoz hasonló versenyért. Talán a következő tengerentúli futamok változást hoznak.

Az Európa Nagydíj végeredménye:

1. Michael Schumacher Ferrari 1’32″35.101 2. Rubens Barrichello Ferrari + 0’17″989 3. Jenson Button BAR-Honda + 0’22″533 4. Jarno Trulli Renault + 0’53″673 5. Fernando Alonso Renault + 1’00″987 6. Giancarlo Fisichella Sauber-Petronas +1’13″448 7. Mark Webber Jaguar-Cosworth + 1’16″206 8. Juan-Pablo Montoya Williams-BMW + 1 kör 9. Felipe Massa Sauber-Petronas + 1 kör 10. Nick Heidfeld Jordan-Ford + 1 kör 11. Olivier Panis Toyota + 1 kör 12. Christian Klien Jaguar-Cosworth + 1 kör 13. Giorgio Pantano Jordan-Ford + 2 kör 14. Gianmaria Bruni Minardi-Cosworth + 3 kör 15. Baumgartner Zsolt Minardi-Cosworth + 3 kör 16. Takuma Sato BAR-Honda + 13 kör 17. David Coulthard McLaren-Mercedes + 35 kör 18. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes + 51 kör 19. Ralf Schumacher Williams-BMW + 60 kör 20. Cristiano da Matta Toyota + 60 kör Világbajnokság állása: Pilóták: 1. Michael Schumacher 60 pont 2. Rubens Barrichello 46 pont 3. Jenson Button 38 pont 4. Jarno Trulli 36 pont 5. Fernando Alonso 25 pont 6. Juan-Pablo Montoya 24 pont 7. Ralf Schumacher 12 pont 8. Takuma Sato 8 pont 9. Felipe Massa 5 pont Giancarlo Fisichella 5 pont Konstruktőrök: 1. Ferrari 106 pont 2. Renault 61 pont 3. BAR-Honda 46 pont 4. Williams-BMW 36 pont 5. Sauber 10 pont 6. McLaren-Mercedes 5 pont 7. Toyota 4 pont 8. Jaguar 3 pont 9. Jordan 2 pont

Úgy tűnik Németországban egyedül a BAR-Honda tudta felvenni a versenyt a Ferrarival, de a csapatnak felemásra sikerült a verseny. Bár Jenson Button megszerezte a harmadik helyet, mégis Takuma Satónak kellett volna hasonlóan szép eredményt elérnie. Sato az első japán, akinek sikerült egy Formula-1-es nagydíjon az első rajtsorból elrajtolnia, s bár csak egyetlen hibát vétett a versenyen, mégis ez okozta vesztét. Barrichello Ferrarijával összeakadt és ekkor kénytelen volt bemenni a bokszba egy új első szárnyért, majd később autójának Honda motorja a monacóihoz kísértetiesen hasonló módon mondott csődöt.

A Renault-nak nem sikerült olyan jól a verseny, mint az előző hétvégén, hiszen Jarno Trulli a negyedik, míg Fernando Alonso az ötödik helyen ért

célba. “Jól rajtoltam el, de a verseny majdnem véget ért számomra az első kanyarban. Ha nem hagyok helyet, akkor Sato kiejtett volna. A harmadik voltam mögötte és Michael mögött, amikor két kanyarral később hibázott. Ezt kihasználva a négyes kanyar külső ívén akartam előzni, mikor rám zárta a szöget. A jobb hátsó kereke nekicsapódott az én bal elsőmnek és majdnem kiment alólam az autó. Elégedett vagyok az elvégzett munkával, hiszen a negyedik helyen értem célba azután, hogy az első kör végén még csak a hetedik helyen álltam.”- nyilatkozta Jarno Trulli.

Meglepetésre a sauberes Giancarlo Fisichella lett a hatodik azután, hogy a 60 körös futamot a rajtrács hátuljáról kezdte meg. A Jaguar is örülhetett, hiszen ausztrál üdvöskéje, Mark Webber a hetedik lett, s így mind Webbernek, mind a csapatnak már három pontja van a világbajnokságban.

A McLarennek ismét nem sikerült az áttörés. Kimi Räikkönen autójának V10-es motorja felrobbant. Ez már a második felrobbant Mercedes motor volt a hétvége során. Az első motorhiba miatt a bokszutcából rajtoló David Coulthard egy ideig jól ment, de úgy tűnik szintén motormeghibásodással szenvedett a futam során, mivel a verseny végén csak a 17. helyre kormányozta be ezüst nyilát.

Ezután a csapatok logisztikáért felelős tagjai kerülnek előtérbe: össze kell pakolni s mindent elküldeni a tengerentúlra. Két hét múlva ugyanis Kanadában méri össze az erejét a Formula-1-es mezőny.