„A szezon rajtja csodálatos számunkra. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, mivel az autó ismét az egész hétvége során tökéletesen ment….Három ralit követően igen szépen vezetek a világbajnokságban. A szezon persze hosszú lesz, de eddig minden jól alakul.” – szögezte le Ogier, aki 74 pontjával vezeti az egyéni világbajnokságot. A Volkswagen egyenlőre a második a gyártók között, hat ponttal lemaradva a Citroen mögött.

Sebastien Ogier igen domináns versenyzéssel szerezte meg a győzelmet a dél-amerikai országban. Csütörtökön az élre állt, s bár pénteken egy rövid időre elvesztette vezető helyét pénteken, hamar visszaszerezte azt és ezután már megállíthatatlan volt. A francia pilóta maximális pontszámmal távozik az amerikai kontinensről, hiszen az első helyért járó pontok mellé begyűjtötte a Power Stage győzelem után kapott bonusz pontokat is. Érdekes eset történt meg a VW pilótájával a rali során. A vasárnapi 18. gyorsasági szakaszon meg kellett állnia és kinyitnia egy sorompót, amely elzárta az utat. Később az itt elvesztett 40 másodpercet jóváírták számára, így az élen maradt.

Mikko Hirvonen eddig nem igazán tudott illusztris csapattársa nyomába érni. A mostani második helyét is annak köszönheti, hogy Mads Östberg, az egyetlen pilóta, aki tartani tudta a tempót Ogier-val, Fiestájában eltört a generátor. Így a finnek már csak Neuville-t kellett maga mögött tartania, hogy idei legjobb eredményét begyűjtse. Neuville, legjobb fordos pilótaként így is nagyon elégedett volt dobogós helyezésével. A feltörekvő belga tehetség szerint nagyon jó úton haladnak a győzelemhez vezető úton.

Dani Sordo a Monte-Carlo Ralin szerzett harmadik helye után, most negyedik lett, így az összetettben is a negyedik helyen áll. A spanyol pilóta az egész hétvége során nem érezte magát otthonosan a Citroen DS3-as volánjánál. Őt a dakaros veterán Al-Attiyah követi az ötödik helyen, aki most debütált Fiesta RS WRC autójával. A hatodik az a Chris Atkinson lett, aki három és fél perces büntetését keményen ledolgozva érte el a pontszerző helyezést. Az amerikai fenegyerek, Ken Block ralis pályafutása legjobb helyezését érte el a hetedik hellyel. Őt Benito Guerra, Martin Prokop és Jevgenyij Novikov követi az első tízben.

2013-as Mexikó Rali eredménye

1. Sebastien Ogier Volkswagen Polo 4:30:27,0 2. Mikko Hirvonen Citroën DS3 4:33:55,9 3. Thierry Neuville Ford Fiesta RS 4:34:50,8 4. Dani Sordo Citroën DS3 4:36:33,7 5. Nasser Al-Attiyah Ford Fiesta RS 4:39:01,6 6. Chris Atkinson Citroën DS3 4:41:55,0 7. Ken Block Ford Fiesta WRC 4:42:15,3 8. Benito Guerra Citroën DS3 4:43:16,8 9. Martin Prokop Ford Fiesta RS 4:44:56,0 10. Jevgenyij Novikov Ford Fiesta RS 4:47:42,3

A következő világbajnoki ralira öt hosszú hetet kell várnunk, hiszen 2013. április 11-14. között kerül megrendezésre a Portugál Rali. Bár ez az egyik legnehezebb európai rali, mégis a nézők számára az egyik legkedveltebb is egyben. Nagyon érdekes verseny elé nézünk, amelynek kiszámíthatatlan a végkimenetele. 2010-2011-ben a most egyre feljebb menetelő Sebastien Ogier nyerte meg a ralit. Mostani formáját látva ismét a francia lesz a favorit. 2012-ben bár Mikko Hirvonen megszerezte élete első citroenes győzelmét, nem sokáig élvezhette annak ízét. Ugyanis a finn pilótát utólag kizárták, mivel szabálytalannak találták a kuplungot az autójában.

A világbajnokság eredménye a Mexikó Rali után:

Pilóták 1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport 74 pont 2. Sebastien Loeb Citroën WRT 43 pont 3. Mikko Hirvonen Citroën WRT 30 pont 4. Dani Sordo Abu Dhabi Citroen WRT 27 pont 5. Mads Östberg Qatar M-Sport WRT 26 pont 6. Thierry Neuville Qatar WRT 25 pont 7. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport 15 pont 8. Martin Prokop JIPOCAR Czech National Team 14 pont 9. Bryan Bouffier Bryan Bouffier Team 10 pont 10. Nasser Al Attiyah Qatar WRT 10 pont Gyártók 1. Citroën WRT 87 pont 2. Volkswagen Motorsport 81 pont 3. Qatar M-Sport WRT 37 pont 4. Qatar WRT 35 pont 5. Abu Dhabi Citroen WRT 23 pont 6. Jipocar Czech National Team 14 pont 7. Lotos WRC Team 12 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!