A Mini márka elkötelezte magát az elektromos jövő mellett, de az idén megrendezésre kerülő 50. Nürburgringi 24 órás versenyen még egy benzinmotoros Mini Cooper JCW-vel állnak rajthoz. A dilemmára azt a megoldást találták, hogy a járművet a Nürburg városában székelő Bulldog Racing magáncsapat indítja, amelynek ez az első szereplése, és egyébként az a Friedhelm Thelen a főnöke, aki a Renn-Taxi szolgáltatás üzemeltetőjeként szoros kapcsolatot ápol a BMW-vel és így a Minivel is. Az építés még tavaly szeptemberben indult, és márciusban már a tesztelését is megkezdték a Nürburgringi verseny SP3T kategóriája szerint felépített versenyautónak.

A főbb módosítások a következőek: bukókeretet építettek a karosszériába, a hátsó ülések helyér 100 literes versenytank került, teljesen beburkolták a padlót, tényleges leszorító-erőt generáló diffúzort alakítottak ki középen kivezetett kipufogóval, állítható a hatalmas méretű hátsó szárny és az első koptató, a sárvédőkre olyan terelőlapok kerültek, amelyeket a legutóbbi Mini tanulmányokon láttunk. Emelőket építettek a padlóba, a tömeget nem csak az utastér kipakolásával csökkentették, de a szélvédő kivételével az üvegeket Makrolon műanyagra cserélték. A futóműben a szilenteket Uniball csapágyakra cserélték, egyediek a rugók és a lengéscsillapítók, BMW M Performance fékrendszert építettek be. A 2,0 literes turbómotor (306 LE/450 Nm) megfelel az utcai specifikációnak, a kipufogórendszerbe sportkatalizátort tettek, a 8 fokozatú automatikus váltóba 70%-os zárású differenciálzárat építettek, de ettől eltekintve az is szériaállapotú. A kész Mini Cooper JCW SP3T versenyautó finomhangolását a BMW franciaországi Miramasban található tesztközpontjában végezték.