A dráma már a verseny rajtja előtt elkezdődött, mikor is a Williams kolumbiai pilótája kiugrott a rajtrácson álló és nem mozduló autójából és berohant a bokszba a tartalék kocsiért. Azért kellett autót cserélnie Montoyának, mivel mikor a szerelők megpróbálták újraindítani az autót, az indítót nem tudták a helyére illeszteni az autó hátulján.

A rajt után többen is kiestek a versenyből hol baleset, hol defekt, hol autójuk műszaki meghibásodása miatt. Két nagyobb baleset szemtanúi is lehettünk: Fernando Alonsóé, aki a célegyenes végén hatalmas sebességnél defektet kapott és nekicsapódott a falnak és Ralf Schumacheré, aki a célegyenes bejáratánál szintén durrdefektnek köszönhetően pördült meg többször is és csapódott háttal a betonfalnak.

“Hallottam, hogy Ralf nagyjából jól van és örülök ennek, de mégis nagyon csalódott vagyok a verseny miatt. A rajtnál fellépő probléma miatt kénytelen voltam a tartalékautóért rohanni, amit nekem állítottak be. A boxutcából rajtoltam el, és nehéz volt felverekednem magamat a mezőny elejére. A második helyig is eljutottam egyszer, de végül jó úton voltam afelé, hogy egy erős negyedik helyezést gyűjtsek be, mikor megkaptam a fekete zászlót. Megint rosszul sikerült egy szépnek ígérkező hétvége.” – nyilatkozta keserűen Montoya.

Alonso kiesése különösen fájó lehet a Renault-nak (és Flavio Briatore csapatfőnöknek), mivel a spanyol pilóta miután a kilencedik rajthelyről már az első kanyarban a harmadikra felverekedte magát, kitűnő helyen körözött a végső siker felé. Alonso csapattársa, Jarno Trulli balszerencsésen kezdte meg a futamot, mivel a rajtrács végéről kellett elrajtolnia azután, hogy az időmérő edzésen meghibásodott a versenyautója. Az olasz pilóta szépen versenyzett és egészen a verseny végéig a harmadik helyig tornázta fel magát. Sato agresszív vezetésének köszönhetően azonban elvesztette a bronzérmes helyet és kénytelen volt beérni a negyedik hellyel, amely azonban ilyen előzmények és akciódús verseny után akár örömet (és pontokat) is hozhat neki és csapatának.

“A lehető legjobbat hoztam ki a mai napból azután, hogy az utolsó helyről rajtoltam el. A rajt során nagyon nekiindultam, hogy a lehető legtöbbet ledolgozzam a hátrányomból, s a boxbeállásomat eltoltuk a második biztonsági autós időszakra, ami kifizetődőnek bizonyult később. Nagyon hajtottam, de Sato utolért, s mivel tényleg a határon autóztam, azelőtt, hogy megelőzött, kimentem a pályáról. Egy kicsit csalódott vagyok mivel nem dobogós helyen végeztem, de ha azt nézzük honnan indultam, ez egy nagyon jó eredmény.” – szögezte le Trulli.

A balesetek során Ralf Schumacher járt a legrosszabbul. A német pilóta nem tudott kiszállni autójából és mivel hosszú ideig nem ment hozzá a mentőautó, így nem lehetett tudni, hogy érte-e őt komolyabb sérülés. Később kiderült tudja mozgatni a végtagjait, de mivel komoly zúzódásokat szenvedett kórházba szállították. A verseny végeredménye: a 20 indulóból nyolcan értek célba, utolsóként az a Baumgartner Zsolt, aki ügyesen kikerülve a baleseteket és autójának megbízhatósága okán pontszerző helyre vitte célba Minardiját.

Visszakanyarodva Montoyához, a bogotai pilóta végül utolsóként a boxutcából rajtolt el és egyre magasabb pozícióban találta magát, egyedüli reménységként a grove-i csapatnak, mígnem a versenybírák a verseny közben, majd 50 kör (!) eltelte után úgy döntöttek, hogy kizárják őt a versenyből, mivel a felvezető kör előtt 15 másodperccel el kellett volna hagynia a rajtrácsot. A rajt után hamarosan Da Matta Toyotája lelassult, akit nem tudott kikerülni Christian Klien, s magával rántotta Brunit, Pantanót és Massát.

Ami a versenyt illeti, kétszer jött ki a biztonsági autó a pályára (Alonso és Ralf Schumacher balesetét követően), amikor is megpróbálták a pályamunkások eltakarítani a pályára zúduló törmeléket. A második alkalommal Schumacher mehetett be először a Ferrari boxba, hiszen ő állt az élen, s Barrichellonak ki kellett várnia a sorát. Ez volt az a pillanat, amikor nagy valószínűséggel elvesztette a brazil a győzelem lehetőségét. A BAR-osok közben eltaktikázták magukat, mivel nem hozták ki egyik pilótájukat sem. Így Sato, aki rendkívül gyorsan hajtott megbízható autójával, elesett a lehetőségtől, hogy első nagydíj győzelmét begyűjtse. Button valószínűsíthetően autójának sebességváltó-meghibásodása miatt kiesett.

Az USA Nagydíj végeredménye:

1. Michael Schumacher Ferrari 1’40″29.914 2. Rubens Barrichello Ferrari + 0’02″950 3. Takuma Sato BAR-Honda + 0’22″036 4. Jarno Trulli Renault + 0’34″544 5. Olivier Panis Toyota + 0’37″534 6. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes + 1 kör 7. David Coulthard McLaren-Mercedes + 1 kör 8. Baumgartner Zsolt Minardi-Cosworth + 3 kör 9. Giancarlo Fisichella Sauber-Petronas + 8 kör 10. Mark Webber Jaguar-Cosworth + 13 kör 11. Juan-Pablo Montoya Williams-BMW + 16 kör 12. Nick Heidfeld Jordan-Ford + 30 kör 13. Jenson Button BAR-Honda + 47 kör 14. Cristiano da Matta Toyota + 56 kör 15. Ralf Schumacher Williams-BMW + 64 kör 16. Fernando Alonso Renault + 65 kör 17. Christian Klien Jaguar-Cosworth + 73 kör 18. Felipe Massa Sauber-Petronas + 73 kör 19. Giorgio Pantano Jordan-Ford + 73 kör 20. Gianmaria Bruni Minardi-Cosworth + 73 kör Világbajnokság állása az USA Nagydíj után Pilóták: 1. Michael Schumacher 80 pont 2. Rubens Barrichello 62 pont 3. Jenson Button 44 pont 4. Jarno Trulli 41 pont 5. Fernando Alonso 25 pont 6. Juan-Pablo Montoya 24 pont 7. Takuma Sato 14 pont 8. Ralf Schumacher 12 pont 9. Giancarlo Fisichella 10 pont 10. David Coulthard 9 pont 18. Baumgartner Zsolt 1 pont Konstruktőrök: 1. Ferrari 142 pont 2. Renault 66 pont 3. BAR-Honda 58 pont 4. Williams-BMW 36 pont 5. McLaren-Mercedes 17 pont 6. Sauber 15 pont 7. Toyota 8 pont 8. Jordan 5 pont 9. Jaguar 3 pont 10. Minardi 1 pont

Az USA Nagydíjat követően a csapatok visszaköltöznek a vén kontinensre, hogy az autósportok hazájában, a Brit Nagydíjon mérkőzzenek meg. Figyelem, két hét múlva valószínűleg életbe lép az új időmérő rendszer, amely várhatóan visszahozza az időmérő edzések izgalmait.