„Az utolsó osztrák versenyen keserűség maradt bennem és úgy szálltam ki a kocsiból, hogy enyhén szólva dühös voltam a műszaki hiba miatt… Nyilván nem jó úgy visszaülni, hogy esetleg ismét előfordulhat valami hiba és ezért bizonytalan vagyok…ez nem az a sport. Így a miskolci verseny elé beiktattunk két tesztet. Az első teszten tulajdonképpen terheltük az autót, a Lavanttal Rallye-n fellépett hiba okát kerestük. Szerencsére ezt viszonylag hamar megtaláltuk és kijavítottuk. A második teszten már a futómű beállításoké volt a főszerep, megpróbáltuk a legjobban beállítani az autó tapadását a miskolci futamra. ” – kezdte lelkesen Lovász Pál.

A Nagy Futam 2019

„A népkerti salakpályán minden évben remek a hangulat, de talán azt kell mondjam idén ezt is felülmúlta a miskolci közönség. Tempós köröket futottunk a vendég utasommal a salakon, így az itt elért időeredménnyel is elégedettek lehetünk. Azt már megszokhattuk, hogy a miskolci futam általában tartogat valamilyen meglepetést, így most sem volt másképp…hiszen szombat reggelre szemerkélős esőre ébredtünk. Kis vízre számítva álltunk ki a szervizből, ez az első szakaszon még bejött… azután leesett egy nagyobb eső és így a taktikánk összedőlt. Picit kaotikus volt a sátai szakasz, nagy vízátfolyásokkal hadakoztunk, csúszkáltunk. Ennek ellenére nem kaptunk sokat a többiektől. A következő körben beletaláltunk a gumikba de sajnos Sátán összeszedtünk egy defektet, körülbelül hat kilométert jöttünk így. Ezután már rendben folyt a versenyünk, minden működött és nagyon jó időket tudtunk jönni. ” – összegezte Pál a versenyen történteket A nagyon jó idők pedig abszolút ötödik, negyedik és harmadik !!! idők voltak. A harmadik időt azon a Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt szakaszon futották, mely talán a verseny legnehezebb szakasza volt.

„Igen ez valóban jól sikerült. Úgy gondolom, hogy a technikás pályákon ahol sok a kanyar, szűk az út és szintkülönbségek vannak, nos ezeken a szakaszokon már jó a sebességünk. Megfelelő a ritmusunk és elég bátrak tudunk lenni. Ennek az oka az lehet, hogy a Mitropa Kupában ilyen vagy ehhez hasonló szűk utakon versenyzünk. Ezek a kihívások megtanítottak bennünket, ilyen körülmények között gyorsnak lenni. Van egy autóversenyző mondás, ami ha jól emlékszem Stig Blomqvist svéd pilótától származik, hogy: „Az erdőben gyorsan autózni fák között csak az erdőben gyorsan autózva fák között lehet megtanulni”.

Nyilván nem lehet elmenni a kiváló mérnök mellett aki a csapattal van. Mirek sokat gyorsít rajtunk, remekül össze tudunk dolgozni, sok múlik azon, hogy a saját stílusomhoz idomítjuk az i20-ast. Tamással is remek az összhang, sok éve megyünk együtt. Ezek így együtt gyorsítanak minket. Remek a csapatunk is, négy versenyautót versenyeztettünk Miskolcon, minden autó kiválóan teljesített, a csapaton semmi nem múlt, tudják a dolgukat. Sajnos Bacsa Tomiék most picit gyorsabbak voltak saját maguknál is, beestek. Én azt gondolom, hogy ez Miskolc Rallye egy fontos állomás volt nekünk és a csapat minden tagjának” – zárta mosolyogva Pál az elért eredmények értékelését.

A Mitsubishi Evo IX.-el nem kis meglepetést okozott a Bacsa – Hanyik kettős az Eger Rallye-n, hogy megnyerték a kategóriájukat. Hasonló elánnal vágtak neki a borsodi pályáknak a fiatal versenyzők. Jól indítottak, hiszen ismét az élre álltak a kategóriájukban, azután a második körben hibáztak és egy jobbos kanyart nem tudtak bevenni…

„Életünk első, de talán a legnagyobb hibáját könyvelhetjük el magunknak! Sajnáljuk, amiért csalódást okoztunk azoknak akik szorítottak értünk, de nem adjuk fel és pozitívan tekintünk a jövőre, hiszen csak így tudjuk a céljainkat elérni. Sajnos picit nagyobb tempóval érkeztünk meg a kanyarhoz és nem tudtam elfordítani a kocsit. Szerencsére nem sérültünk meg, de sajnos az EVO összetört.” – foglalta össze a pilóta a hibát.

Az LPWMSport két Peugeot 208-as R2-es versenyautót állított csatasorba. Az egyiket a Peugeot Sport Hungary 208 Rally Cup versenysorozat keretében, a Riskó Dániel – Bíró Péter versenyzőpárossal. A másikat az először Peugeot 208 R2 kormányzó Tábori Ákossal és az ezen a versenyen debütáló navigátorával, Nagy Brigittával. Riskó Daniék a 208-as kupa bronz serlegeit emelhették a célban magasra.

„A verseny előtti teszten sok segítséget kaptam Lovász Palitól. Úgy érzem, hogy hasznos dolgokat adott át nekem. A versenyt jól indítottunk, az első két gyorsra megfelelő gumi volt a 208-ason, majd a sátai szakaszon leesett az eső, itt viszonylag sokat kaptunk. Volt egy kis műszaki problémánk, de a szervizben megoldották a srácok. A következő kör felétől a magunk tempóján autózva tartottuk a harmadik helyezésünket egészen a végéig. Az látszott, hogy nem érjük utol az előttünk lévőket és az előnyünk is elég arra, ha magabiztos, hibamentes autózással megtarthassuk a dobogót. Extrém körülmények voltak a versenyen egész nap. Korlátozva volt a felhasználható gumi mennyiség (összesen nyolc darabot használhattak fel a versenyzők), így a végére már megmaradt gumik között válogattunk. Így nem mindig a legoptimálisabb gumi volt fent, de próbáltunk vigyázni és defekt nélkül megoldani a versenyt. Fantasztikus pályák voltak, remek rendezés. Fontos pontokat szereztünk.” – foglalta össze a Dani a miskolci élményeit.

A csapat másik 208-asával Ákosék az RC3-as kategóriába neveztek, ahová például Bútor Robi és 306 Maxi Kit-Car versenyautója is tartozik. Ákosék megleptek mindenkit és megnyerték a kategóriájukat.

„Úgy álltunk neki a Miskolc Rallye-nak, hogy mindenféleképpen célba szerettünk volna érni. Egyel nagyobb kategóriába neveztünk, szeretjük a kihívásokat. Új navigátorral és számomra új autóval vágtam neki ennek a versenynek. Szerettem volna visszarázódni az első kerék meghajtású versenyzéshez és azt gondolom, hogy ez sikerült is. Nagyon jól működött az autóm amiért hálás vagyok a csapatnak, Brigi is nagyon jól végezte a dolgát. Igazán jól helyt állt az első versenyén. Igaz volt egy hibám és picit el is gumiztuk magunkat egy körre de ezen a versenyen most belefért. Én azt gondolom hogy kiegyensúlyozottan tudtunk végig versenyezni és ez meghozta a gyümölcsét. Bízunk benne hogy a későbbi futamokon azért tudunk még gyorsulni, erre reális esélyt látok. Aztán következő versenyen támadunk. Köszönjük szépen a csapatnak és a partnereimnek a sok segítséget” – nyilatkozta a verseny céljában Tábori Ákos

A Nagy Futam 2019

Irány Opatija
Lovász Pál nagyon szereti a sok magyar építészeti szépséggel bővelkedő helyszint, hisz Abbázia egykoron Magyarország része is volt. A fantasztikus helyszínre, Horvátország egyik büszkeségére szívesen járnak a magyarok, és nemcsak nyaralni, hanem minden év májusában, versenyezni. A város polgármestere nagy ralifan, így a verseny jó kezekben van.

A Nagy Futam 2019

„Én imádom ezt a helyszínt. Gyors, pörgős verseny évek óta ez a futam, és átlagon felüli környezetben zajlik. Tavaly itt hatodik helyezést értünk el Tamással. Nagy élmény az exkluzív környezetben felállni a céldobogóra. Most, a Mitropa kupa harmadik helyszínén ezt feltétlenül szeretnénk átélni, egyrészt az előbb elmondottak miatt, másrészt idén még ez nem adatott meg a bosszantó műszaki hibák miatt, a két osztrák futamon. Miskolcon már nagyon jól muzsikált a Hyundai, kifejezetten élveztem a vezetését. Ebben nagy segítségemre volt a cseh mérnökünk, akinek hálás vagyok a munkájáért. Nagyon remélem, hogy ebben a csodaszép környezetben a Hyundaiban is van annyi hiúság most már, hogy ott akar tetszelegni a célban”- neveti el magát Pál.

A Nagy Futam 2019

Majd így folytatja:” Remek pályák ezek, bár a felhordásokkal vigyázni kell. De készülünk rá. Remélem, a tavalyi eredményemhez képest tudok gyorsulni, és a vasárnap esti célban jobb helyezést könyvelhetünk el majd a tavalyinál. Ezért jöttünk. Egyben felkészülés is lehet majd a május végi szlovén futamra is, ahol biztosan indulunk, hisz a szombathelyi futam elmaradása miatt úgy sem bírnám ki egy hónapig verseny nélkül…” – folytatja Pali talán a szokásosnál is vidámabban.

A Nagy Futam 2019

„Persze ez a futam a csapat szempontjából nemcsak rólunk szól, hisz itt van velünk a Peugeot 208 R2-vel ifj. Kanyik Anti is. Szerintem ezek a pályák fekszenek a kisautóknak, és remélem Anti is kézben tartja majd az oroszlánt, és bekormányozza a célba. Szombat este lesz egy szakasz kétszer, aztán vasárnap egész nap megyünk, és valamivel több, mint 100 km a gyorsaságik össztávja. Nem hosszú verseny, viszont annál technikásabb. Szóval remélem az R5-ös és az R2-es autónk is örömet szerez majd mind szurkolóinknak, mind támogatóinknak.” – fejezte be a villáminterjút Pali, aki már Abbáziából jelentkezett.

A Nagy Futam 2019

Az LPWMSport partnerei:
CREDOBUS, Lisztes Trans, KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., Diesel DR, Total, Bus Center Kft., Hungarofék Kft., Pirto-vill Kft., Millers Oils Topmotorolaj.hu Hankook Racing Tires

Kanyik Antiék Partnerei:
Exclusive Change, Exclusive Tours, Pentolt Kft., Kroon Oil, Elaforg 2000 Kft., Hidra Kft., 3D iClone, Kanyik Autószerviz, SRTeam, Atech racing, Brian James trailers