Ízléses berendezés, jó anyagminőség és sok praktikus részlet fogadja a sofőrt a kétküllős kormány mögött. Egyterűekből ismerős a gyerekfigyelő tükör. A nagyobb Škodák után a jelenlegi belépőmodellbe is megérkezett az ajtóból kihúzható esernyő

Aki megnézi, hogyan terveznek autót a Volkswagen cseh leányvállalatánál, joggal teszi fel a kérdést, mások miért nem ugyanígy csinálják? Mivel nem vagyunk egyformák, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz, arról viszont meg vagyunk győződve, hogy aki racionálisan választ, a Fabia negyedik generációjával is maradéktalanul elégedett lesz.

A karosszéria alaktényezője 0,28, ami rekordnak számít a kategóriában

Ami a formatervet illeti, egy klasszikus evolúciót láthatunk, az új modellt erős szálak fűzik az 1999-ben debütált elsőhöz. A jelenlegi vetélytársakhoz viszonyítva konzervatív, mégis minden eddiginél látványosabb a részben vagy felárért teljesen LED-es lámpákkal és bátor törésvonalakkal feldobott, arányos forma, amely komolysága mellett megőrzött kisautós karakterével ügyesen leplezi, hogy már olyan nagyra nőtt, mint a két évtizeddel ezelőtti kompaktok. Sőt, 2564 mm-es tengelytávjával 52 mm-t rálicitál az Octavia első generációjára! A Škodánál már hagyomány, hogy centik és literek tekintetében felülmúlják a kategóriatársakat, az utastér helykínálatát és a csomagtartó 380 literes űrtartalmát tekintve is a jelenleg már az MQB A0 platformra épülő Fabia a legjobb a B szegmensben. A típus kedvelői számára rossz hír, hogy kombit ezúttal nem terveznek, a magyarázat a szintén ezt a műszaki hátteret használó Kamiq és Scala megléte a kínálatban.

Jó az ergonómia, kényelmesek az ülések, a színes kárpitozás a jól felszerelt kivitelek sajátja. A nagy tengelytávnak köszönhetően a hátsó sorban is tágas a családi autóként is használható Fabia. Újabban kezd általánossá válni a nem árnyékolható üvegtető, de a Fabia erre is kínál gyári megoldást. A felerősíthető árnyékoló elrejthető a kalaptartó alatt

A platformváltás előnyei nemcsak a tágasságán, hanem masszív felépítésén is érezhetők, a karosszéria 80%-a nagy szilárdságú acélból áll, az A- és B-oszlopok, a tűzfal és a váltóalagút pedig ultranagy szilárdságú acélból készülnek, ezek aránya 15-ről 40%-ra nőtt. Ezzel együtt a tömeget is sikerült alacsonyan, 1,1 tonna környékén tartani, ami az ezredfordulón kapható kompaktokhoz képest nem nagy előrelépés, a passzív biztonságot és az extrák mennyiségét figyelembe véve azonban jól látható a fejlődés. Az új generációban már 9 légzsák védi a bent ülőket, köztük első térdlégzsák és hátsó oldallégzsákok is, valamint 9 asszisztens segíti a vezetőt a biztonságos manőverezésben, például a 210 km/órás sebesség felett is működő radaros tempomat, amely dugóban automatikusan, megállás és elindulás esetén is követi az előttünk haladó járművet. A kényelmi extrák választéka olyan komoly elemekkel bővült, mint a fűthető szélvédő és kormánykerék, a kétzónás légkondicionáló hátsó légbefúvókkal, illetve az akár 9,2 colos központi kijelző, vagy a 10,25 colos digitális műszeregység. A csehek józan gondolkodását dicséri, hogy az egyébként kiváló minőségű érintőképernyő dacára kitartottak a szellőzés fizikai kapcsolói mellett.

Egy kategóriával feljebb is megállná a helyét a csomagtartó, újdonság a fényvisszaverős védőszőnyeg

A belső tér kialakítása a Fabia legerősebb oldala. Ebbe a felhasznált anyagok minőségétől az összeszerelésen át az otthonos hangulatig minden kis apróság beletartozik, melyekkel Oliver Stefani főtervező és csapata igyekezett minden vevőt elégedetté tenni. 16 rekeszben összesen 108 liternyi apróságot rejthetünk el, és 43 praktikus (simply clever) részlet könnyíti meg a mindennapi használatot. A már jól ismert jégkaparó és parkolójegytartó mellett a Fabia vezetőoldali ajtajába is került esernyő, a váltó előtti rekeszt kártya- és tolltartóval tették hasznosabbá. A pohártartó kivehető és kimosható, a hátul ülők a kardánalagútra erősíthető dobozban palackot és más tárgyakat is elhelyezhetnek, ezenkívül az első ülések háttámláján kialakított zsebekben tarthatják okostelefonjaikat, melyeket a két USB-C csatlakozón keresztül tölthetnek is. Kevésbé előnyös, hogy az opciós üvegtetőt csak egy felerősíthető szűrővel árnyékolhatjuk, az viszont kellemes meglepetés, hogy van helye a kalaptartó alatti hálóban. A csomagtartó többféle rögzítési, rendszerezési lehetőséget nyújt a családnak, szintén újdonság a kihajtogatható, fényvisszaverős védőszőnyeg. Az átgondoltan felépített utastér olyan igényes megoldásokat tartogat, mint a textilbetétes műszerfal, vagy a színes díszléc, amely a szellőzőrostélyok között is folytatódik, de mindez nem sokat érne, ha nem lenne meg a Volkswagen-csoporttól megszokott ergonómia. Mindegy, hogy elöl, esetleg hátul ülünk, minden irányban bőséges helykínálattal, komfortos üléssel és jó kilátással tesz kedvünkre a Škoda.

Alapesetben 40, felárért 50 literes tankot kap a kisautó, így a legtöbb motorral 900 km-nél is nagyobb lehet a hatótávja

Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművel felszerelt Fabia vezethetőségén érezhető a mérsékelt tömeg, a merev karosszéria és a márkától megszokott semleges viselkedés. Stabil útfekvése, precíz irányíthatósága, erős fékjei, feszes, manapság mégis kényelmesnek számító rugózása meglepetések nélkül megtett kilométereket garantál. Orrában döntően háromhengeres motorokat találunk, az 1,0 literes szívó- mellett szintén 1,0 literes turbómotor választható két-két teljesítményszinttel, melyek közül mi a legerősebb, 110 lóerős, 7 fokozatú DSG-váltós konfigurációt vezettük a lengyelországi menetpróbán. 200 Nm nyomatékának köszönhetően mindig lendületesen mozog, és a hangja sem tolakodó, viszont a duplakuplungos váltó nem csak a városi araszolásnál jön jól, az erő beosztásában is nagy szerepe van. A kollégák tapasztalatai szerint kézi váltóval kevésbé harmonikusan vezethető a kis turbós, mivel viszonylag kis fordulatszám-tartományban mutatja magát igazán erősnek. Dízel, hibrid és elektromos változat nem, 1,5 literes, négyhengeres turbómotor viszont lesz a kínálatban, utóbbi azonban várhatóan jelentősen megemeli az új Fabia egyébként sem diszkont árát.