A rali legszebb része az első helyért folyó küzdelem volt, amely az utolsó gyorsasági szakasz legutolsó kilométeréig tartott. Végül Solberg került ki győztesen Grönholm és Martin sorozatos támadásai ellenére, s megszerezte idei első győzelmét és bizonyította, hogy az új Impreza mennyire versenyképes. A legtöbb csapat készült a hétvégére, s újításokat, fejlesztéseket “rakott” autójába, így a Peugeot is, amely pedig nagyon felkészült erre, a kedvenc versenyére. Grönholm a verseny vége előtt pár szakasszal egy kis ideig ismét magáénak tudhatta a vezető pozíciót, mikor a norvég hibázott, de ő is hibázott a következő gyorsaságin, így ezüst tálcán nyújtotta át Solbergnek a vezetést.

“Hihetetlen volt a rali, az egész hét fantasztikusan sikerült. Én elmondhatom, hogy ha csak egy embert nem látnánk szívesen magunk mögött a rali utolsó napján, az biztosan Marcus Grönholm lenne, aki még a szuszt is kiszorította belőlem. Én hibáztam, majd ő is. Teljesen ki vagyok merülve, de teljességében ez egy nagyon, nagy élmény. ..Szeretném a győzelmemet Possum Bourne-nek ajánlani.” – nyilatkozta a győztes.

A 307 WRC nagyon versenyképes volt a hétvége során, s Grönholm is és Rovanperä is be tudta mutatni mire is képes, hiszen autóik remekül mentek. Grönholmnak amúgy is nagyon fekszik ez a verseny, így nem is okozott csalódást, hiszen hét szakaszgyőzelmet szerzett, de két sajnálatos hiba – az első napon sikerült zsonglőr módjára autóját féloldalra fordítani, majd a verseny vége előtt kicsúszott az útról és ezzel elvesztette vezető helyét – megfosztotta a triplázás lehetőségétől.

Ennek ellenére értékes pontokkal térhet haza, és megőrizte harmadik helyét az egyéni ponttáblán.

“Szépen alakult a rali számunkra, de a legfontosabb, hogy a 307 WRC már nagyon jó irányba halad. Még néhány fontos fejlesztést végre kell hajtanunk, de egyre jobban kifizetődik a csapat kemény munkája. Ez volt az idei legjobban sikerült ralink, most két ponttal vagyok lemaradva az éllovastól és a szezon nagyobbik része még vár reánk.” – nyilatkozta optimistán Grönholm.

A francia konstruktőr jó boltot csinált, hogy Freddy Loix helyett Harri Rovanperát nevezte a versenyre. A finn végig kiegyensúlyozottan vezetett és végül az ötödik helyen ért célba.

A világbajnokságban továbbra is Markko Martin vezet, bár most “csak” harmadik lett. Nagyon küzdött az utolsó napon, de végül a biztos harmadik hely mellett döntött és nem kezdett ádáz harcot Marcus Grönholmmal. Az új Focus bebizonyította, hogy versenyképes, s minden bizonnyal továbbra is segíti az észt pilótát abbéli céljában, hogy megtartsa vezető helyét a pilóták rangsorában.

A Citroen új Xsarákkal és nagy elvárásokkal érkezett meg Új-Zélandra, miután az előző modell nagyon szép eredményeket hozott az első három ralin. Úgy tűnik, még van mit fejlesztenie autóin, hiszen Carlos Sainz négy eddigi – új-zélandi – győzelme mellé most csak a hatodik helyet tudja odatenni. Sebastien Loebbel is hasonló volt a helyzet, ő végül a negyedik lett.

S végül essék szó a Mitsubishiről is, amely korán búcsút inthetett Új-Zélandnak. Mindkét autója még a csütörtöki szuper gyorsasági szakaszon kiesett elektromos meghibásodás miatt.

A Rali Világbajnokság mezőnye egy kicsit megpihenhet, hiszen csak négy hét múlva, május 14-16-án, kerül megrendezésre a Ciprus Rali. Tavaly Cipruson Petter Solberg győzött, így felmerül a kérdés, vajon tud-e duplázni és megismételni tavalyi eredményét a norvég subarus.

2004-es Új-Zéland Rali, eredmények

1. P Solberg Subaru Impreza 4:02:29,5 2. M Grönholm Peugeot 307 WRC + 00:05,9 3. M Märtin Ford Focus + 00:25,6 4. S Loeb Citroën Xsara + 01:05,2 5. H Rovanperä Peugeot 307 WRC + 02:23,7 6. C Sainz Citroën Xsara + 03:08,9 7. M Hirvonen Subaru Impreza + 05:42,5 8. D Carlsson Peugeot 206 WRC + 13:23,8 9. F Duval Ford Focus + 23:32,8 10. A Warmbold Ford Focus + 23:54,5 A világbajnokság állása: Pilóták 1. M Martin 26 pont 2. S Loeb 25 pont 3. M Grönholm 24 pont 4. P Solberg 23 pont 5. F Duval 14 pont 6. C Sainz 13 pont 7. M Hirvonen 6 pont 8. J Tuohino 5 pont 9. H Rovanperä 4 pont F Loix 4 pont G Panizzi 4 pont Konstruktőrök 1. Ford 47 pont 2. Citroën 38 pont 3. Peugeot 33 pont 4. Subaru 31 pont 5. Mitsubishi 5 pont