Fotó: csapatok

„Nagyszerű verseny volt, jól éreztem magam. Persze egy kicsit még fájdalmas, nem a legegyszerűbb volt, de szerencsés voltam, hogy többé kevésbé uralhattam a saját tempómat és menedzselhettem a gumikat” – szögezte le a versenygyőztes spanyol, akinek a futamon való indulása nem volt egyértelmű. „Nagyon boldog és nagyon büszke vagyok a csapatra és arra, hogy kettős győzelmet szereztünk Charles-szal itt. Látszik, hogy a kemény munka kifizetődik és az élet néha különös fordulatokat hoz. Egy hullámvasút, de szeretem” – tette hozzá.

Szép napos, kora őszi időben rajtolt el a mezőny vasárnap. Logan Sargeant hiányzott a mezőnyből, aki átadta autója karosszériáját Alex Albonnak, miután utóbbi úgy összetörte a sajátját, hogy azzal nem lehetett rajthoz állni. A távoli futam miatt nem állt rendelkezésre másik karosszéria, így a fiatal amerikainak ki kellett hagynia az ausztrál futamot. Guanyu Zhou sem állt ott a rajtnál. A Sauber kínai pilótája a bokszutcából vágott neki az 58 körös versenynek, miután autója az időmérő edzésen összetört.

A rajt után alig telt el két kör, Max Verstappent már meg is előzte a második helyen autózó Sainz, majd nem sokkal később kék füst szállt fel a holland autójának jobb hátsó kerekéből. A fék később lángra is kapott, műanyag darabok robbantak ki belőle. A bokszba még vissza tudott gurulni, de ott ki is szállt az autójából a címvédő világbajnok. Itt ért véget számára a 38. Ausztrál Nagydíj, pedig két éve nem kellett feladnia futamot autója meghibásodása miatt. Csapattársa, Sergio Perez az ötödik helyezést tudta vasárnap behúzni a Red Bull számára. Végre csendesebb hétvégét tudhatott maga mögött a csapat, amikor idén először nem kettős győzelmet szerzett.

A McLaren ismét elégedett lehet. A csapat idén jó munkát végzett, már a szezon rajtjánál szállítják a pontokat, s ezúttal dobogóra is állhatott egyik pilótája. Oscar Piastri brit csapattársa mögött a negyedik helyre vitte célba autóját. Hosszú még a szezon, csapatutasítás helyett meghagyhatták volna Piastri hazai dobogós helyezését a fiatal pilótának.

Ismét nem telt el Ausztrál Nagydíj baleset nélkül. Nem történt különösen nagyobb felfordulás egészen az utolsó körig. Akkor viszont nagyon összetört George Russell autója. A brit szerint az előtte haladó Fernando Alonso féktesztelte őt, s emiatt a hatos kanyarnál belerohant a falba. A sportfelügyelők döntöttek a sorsukról, Fernando Alonsót szokatlan lassítása miatt áthajtásos büntetésre ítélték, amelyet a verseny leintése miatt 20 másodperces büntetésre váltottak, amivel az eredetileg 6 helyen végző spanyol pilóta 8. lett, Lance Stroll előrelépett a 6. helyre, Yuki Tsunoda lett a 7. Fernando Alonso ezenkívül még 3 büntetőpontot is kapott szuperlicenszére. A Mercedes irtó peches futamon tudhat maga mögött. Lewis Hamilton a 17. körben motorhiba miatt adta fel a versenyt, miközben csapattársa, George Russell az 58. körben nagy balesetet szenvedett.

Daniel Ricciardo napjai meg lehetnek számlálva. Hazai pályán is alulmaradt csapattársával, a nyolcadik helyen célba érő Juki Cunodával szemben. Ricciardo a 12. helyen ért végül célba. A két Haas a nap meglepetése. Az első tizet ugyanis két pilótája, Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen zárja. Így jelenleg még három csapat, a Williams, a Sauber és az Alpine áll pontok nélkül a konstruktőri ponttáblán.

Folytatás két hét múlva (2024. április 7.) Japánban. Az eddigi ősszel tartott futamot átrakták idén tavaszra főként logisztikai szempontok miatt, mivel ezt követi majd a koronavírusos kihagyást követően a Kínai Nagydíj április harmadik hétvégéjén.

Fotó: Amber PR

2024-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíj eredménye
1. Carlos Sainz Ferrari + 1:20.26.843
2. Charles Leclerc Ferrari + 2.366
3. Lando Norris McLaren + 5.904
4. Oscar Piastri McLaren + 35.770
5. Sergio Perez Red Bull + 56.309
6. Lance Stroll Aston Martin + 1:33.222
7. Juki Cunoda RB + 1:35.601
8. Fernando Alonso Aston Martin + 1:40.992
9. Nico Hülkenberg Haas + 1:44.553
10. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
11. Alexander Albon Williams + 1 kör
12. Daniel Ricciardo RB + 1 kör
13. Pierre Gasly Alpine + 1 kör
14. Valtteri Bottas Kick Sauber + 1 kör
15. Guanyu Zhou Kick Sauber + 1 kör
16. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
17. George Russell Mercedes + 2 kör
18. Lewis Hamilton Mercedes Nem ért célba
19. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Max Verstappen 51 pont
2. Charles Leclerc 47 pont
3. Sergio Perez 46 pont
4. Carlos Sainz 40 pont
5. Oscar Piastri 28 pont
6. Lando Norris 27 pont
7. George Russell 18 pont
8. Fernando Alonso 16 pont
9. Lance Stroll 9 pont
10. Lewis Hamilton 8 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 97 pont
2. Ferrari 93 pont
3. McLaren 55 pont
4. Mercedes 26 pont
5. Aston Martin 25 pont
6. RB 4 pont
7. Haas 4 pont
7. Williams 0 pont
9. Kick Sauber 0 pont
10. Alpine 0 pont